Rajongásomba, jól emlékszem, a kezdetektől fogva vegyült egy pontosan megfogalmazható apróság, ami érezhetően zavart, s így azonnal nagyra is növekedett. A zavar oka az a felismerés volt, hogy az Ulyssest nem a félreértés, hanem inkább a leegyszerűsítő felületesség fogja körül. Nem a könnyű és nehéz irodalomról szóló, évtizedek óta tartó polémiára gondolok, bár tény – Szerb Antal világirodalom-történetének az Ulyssesre vonatkozó gunyoros passzusát tiszteletben tartva –, hogy a leegyszerűsítő felületesség áldatlan hatását e tekintetben is kifejtette, nem abban a nagyságrendben ugyan, amiről alább szó lesz – de ez a felületesség a könnyű és a nehéz különválasztásának értelmében is ott bujkált az Ulysses mögött.

DSC_74862011-07-26_20-10-56_
Veres Gábor szombathelyi Joyce-szobrának részlete; 2004 óta áll a Fő tér 40. számú épületének falánál. Az egyetlen magyarországi Joyce-szobor.

Ha lehet, a kézzelfogható idegenkedés, ami a regényt fél évszázaddal megjelenése után még mindig körbeölelte, és ami akkor, megjelenésekor talán érthető volt, később egyre kevésbé megmagyarázható, meg is könnyítette a dolgomat: az Ulysses “nehézsége” ellenére okozott kellemes csalódást, éppen váratlan könnyűségével, világosságával, átjárható rendetlenségével, amely tüstént egy magasabb rend, egy befogható és megérthető világ képében mutatkozott, a vezérlő kalauzok útmutatása nélkül is, mely műfajt szövevényes utalásaival éppen ez a regény honosította meg és terjesztette el. A “nehéz olvasmány” számomra nem igazolódott aurája miatt szerettem meg nagyon, mint annyi más irodalmi alkotást. Ezen túl azonban volt valami hamis a közvetlennek igazán nem nevezhető fogadtatásban, ami az időhöz, az Ulysses “egyetlen napjához” kapcsolódott. A látványosan kicsire zsugorított tárgy (egyetlen nap története) és az ehhez képest hatalmasra kiterjesztett ábrázolás (a több száz oldalas vaskos regény) összefüggése természetesen vitán felül áll, az észrevétel igazsága egyáltalán nem vonható kétségbe. A tárgy és az ábrázolás egymáshoz való viszonya egy pontosan körülírható regénytörténeti alakulássorozatba illeszkedik, a huszadik századi nagy regények sorába, és ennek nem mond ellent az sem, hogy az Ulysses jóval túlnő a regénytörténeti hely érdekességén. Ám amit oly előszeretettel emlegettek vele kapcsolatban, hogy szinte mér közhellyé vált, s amit egyetlen irodalomtörténeti kézikönyv sem mulasztott el megemlíteni, vagyis hogy cselekményének ideje egyetlen nap huszonnégy óráját fogja át, nem volt igaz. Leopold Bloom dublini nagy utazása ugyanis nem éjféltől éjfélig, hanem reggel nyolc órától másnap hajnali négyig tart. Miért mondják úgy, ha nem úgy van, hanem másként? A regény oly körültekintően, semmi máshoz nem hasonlítható aprólékossággal, mégis reménytelennek látszó hiányokkal leírt napja 1904. június 16-án a reggeli órákban kezdődik, és másnap hajnalban fejeződik be. Majdnem két évtized távolából 1904. június tizenhatodika afféle szerelmi vallomás, házassági ajándék Joyce részéről, aki valóságos életében ezen a napon ismerkedett meg későbbi feleségével, Nora Barnacle-lel.

Bloomsday_in_Dublin_2000_jav_
Színészek bolondoznak & felolvasnak 2000. június 16-án, a Bloomsday rendezvényei alkalmával a dublini Joyce-szobornál.

A történet számomra mégsem itt, hanem valamivel előbb kezdődik el; amit tudok az Ulyssesről, néhány héttel később elejét vevő és majd csak évek múlva kiteljesedő tudás: nem utolsó sorban egy féléves egyetemi szemináriumnak köszönhetően, amelynek tárgya talán legnagyszerűbb tanárom vezetésével a regény legelső lapja volt. A kitüntetett napra és a regényre még ez előtt Esterházy Péter fehér könyvsorozata, a Bevezetés a szépirodalomba irányította rá a figyelmemet, amelyben gyakran fordul elő a kérdéses dátum. Az ember gyanakvó, vagy legalábbis bizonytalan, ha időpontokról van szó. Szerettem volna utánanézni ennek a napnak, szerettem volna megtudni, hogy tényleg június tizenhatodika-e az Ulysses napja. A regényt akkor még nem olvastam, az idő pedig sürgetett: egy elmélet várt azonnali igazolásra, egy elmélet, amelynek csak az egyik pillére volt meg biztosan, és a másik is látszott már, de a bizonyítás, a másik pillér megerősítése hátra volt még. Ezért a magyar kiadáshoz fordultam segítségért: lássuk, mit írnak erről a napról azok, akik magyarul közreadták a könyvet. Amikor ez e kérdés egyáltalán felmerült, még csak a Szentkuthy-féle fordítás első, 1974-es kiadása volt hozzáférhető. Legnagyobb meglepetésemre nemhogy nem sokat segített, egyenesen megcáfolta korábbi ismereteimet: a könyv hátsó, emlékezetesen kék borítóján szereplő sárga színű rövid eligazító szöveg arról tájékoztatott, hogy az Ulysses napja 1904. május tizenhatodika. Akkor belenyugodtam ebbe, tévedésnek gondoltam, amely mindannyiunkkal előfordul, és amelynek – a kérdéses időpontnak másutt is utánajárva – nem hittem, és ezt alighanem jól tettem. (A Szentkuthy-fordítás második, javított kiadása két esztendővel e közjáték után, 1986-ban jelent meg. Megdöbbenve láttam, hogy ez a kötet sem járt szerencsésebben, mint elődje. Fülszövegének és utószavának írója egyaránt következetesen 1904. július 16-át nevezte meg a regény világnapjaként.)

Joyce
A végtelen könyvtár.

Semmiféle különösebb jelentőséget nem tulajdonítottam a plusz-mínusz egy hónapnak, 1984 nyarán, amikor még csak májusról volt tudomásom, különösen nem, a filológia tudománya hatalmas, a dologról, ahogy említettem, lehetett más helyről is informálódni, például az 1974-es kiadás utószavából. Megnyugodtam, hogy ez a június 16. és az a másik, az Esterházy Péter Bevezetés a szépirodalomba című sorozatában gyakran feltűnő mégis ugyanaz. A második június tizenhatodika, Esterházyé számomra nagyon logikusan következett az elsőből, Joyce-éból; meggyőztem magam, meggyőztem másokat is, megalkothatónak látszott a teória köré a szalonképes tudományos kontextus, ami egyúttal bővebb magyarázatként is szolgált. Ettől nyugalom töltött el, öröm, hogy a világ végül is megoldható. A Kis Magyar Pornográfiában a dátum közelében fellelhető szó, a “Féltem” némi gyanút ébresztett ugyan bennem, ezért kerestem még, amit keresni lehetett: megtudtam például, hogy 1949-ben az újságok éppen ezen a napon, június 16-án tették közzé Rajk László és társai letartóztatásának hírét, illetve az ellenük szóló vádiratot. Naplókat, emlékiratokat és történeti kronológiákat lapoztam át, hogy újabb és újabb bizonyosságot szerezzek, hogy meggyőződjek róla, ez a nap nem olyan, mint a többi.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA
Mate Čvrljak Joyce-szobra a pulai Uliks kávéház teraszán. A szobrot 2003-ban ültették.

Az érzésem, ez tény, mindvégig megmaradt, hogy valami történt itt, amiről nem tudok; valami történt, amit nem ismerek, és amit más ismerhet. Így hát nem vagyok egészen a körön belül – bár lehet, hogy nincs is kör. Rosszérzésemet annak tulajdonítottam, hogy több évszázad minden június tizenhatodikájának belátására úgysincs idő; ha meg van, az már maga a teljes élet.

Június 16-ról sokat tudtam, ez utóbb mégis kevésnek bizonyult.

Az életem eseményei nyilván nem véletlenül úgy alakultak, hogy a fehér könyvsorozattól és az Ulyssestől kezdve erre a napra – szemben az általam tanulmányozott magán- és köztörténeti dokumentumokból kihámozható következtetéssel – sorozatosan mindig valami jelentőségteljes dolog esett. Erre figyeltem is, ugyanúgy, mintha a születésnapomról lett volna szó. Június tizenhatodikából rituális nap lett, amelyen hol ünnepélyes, hol emlékezetes dolgok, kicsik és nagyok történtek meg velem: közülük ide most az a sorsomat és pályafutásomat jelentősen igazán nem befolyásoló esemény tartozik, hogy 1987-ben, egy évvel a könyv megjelenése után szándékosan éppen ezen a napon vettem meg ez Ulysses második kiadását. A könyvvásárlás nem változtatta meg éltem, de a rituálé része volt. Ami az egymást követő június 16-ákon velem történt, mégis úgy történt, hogy az a benyomásom támadhatott: ünnep ez, hiszen az irodalom alakítja az életet, és nem fordítva, mint ahogy az a hétköznapokon történni szokott.

DSC_74802011-07-26_20-10-01
Joyce álldogál.

Milyen az idő június tizenhatodikán? Június tizenhatodika, mióta figyelem, rendszerint csöndes, nyugalmas, kora nyári nap, minden évben békés és jótékony napsütéssel, zavaró felhők és fölösleges eső nélkül, még jóval a kánikulai meleg és a nyári szabadságolások előtt. Ez a nap őrzi, magába foglalja még a májusvégi tavasz frissességét, de már benne van a nyár ígérete is, nemcsak meteorológiai értelemben. Az utcákon ilyenkor, úgy tűnik, kevesebb az ember, mint az év nagyobbik részében, de még elegendő ahhoz, hogy ne érezzük magunkat túlságosan egyedül; és ez a kevesebb ember is – velünk együtt – előtte van mindannak, amit a nyár és az év második fele hoz majd; előtte az időnek, ami még nem látható. Az a nyár eleji nap, amit a június tizenhatodika névvel különítünk el a többitől, éppen nyugalma miatt ragadható meg nehezen.

DSC_74822011-07-26_20-10-18_
A szombathelyi Fő téren, Veres Gábor szobránál, a kapu felett látható felirat. Tornay Endre András alkotása, a szoborral egy időben, 2004-ben állították.

Egyszer nekiültem, hogy összefoglaljam mindazt, amit június tizenhatodikáról tudok. Jegyzeteim voltak külön-különféle írókról, festőkről, zenészekről, a történelem kisebb és nagyobb szereplőiről, az évek során ki mit csinált aznap. (Többnyire semmit.)

DSC_74892011-07-26_20-12-23_
Joyce kiles.

Valami azonban, ami nálam nagyobb volt, közbeavatkozott, félbeszakította a jegyzetelést, és elsodorta ezt a tervemet.
Most már tudom, segített az idő rajtam, mert ha a dolgozat elkészül, nevetségesen csonka maradt volna, és csonkasága akaratlanul is s hazugság színezetében tűnt volna föl: akkoriban, amikor a szintetizáló mű alapozásához fogtam, Nagy Imre és társai kivégzésének időpontjáról semmit nem tudtam. A Pere Lachaise-beli temetés is messze volt még.
Az évek során hozzászoktattak bennünket a hazugság hol kifinomultabb, hol durvább változataihoz. A hazudozás néha nagy tételben folyt, gyakrabban egészen kicsiben. Nem mi szoktunk hozzá, nem a mi belátásunkon, elfogadásunkon múlt, hanem ránk kényszerítették és behálózott bennünket. Így élünk most is: errefelé az emberek úgy hiszik, hogy felismerik a hazugságot, bármilyen álarcban jelentkezik előttük. Tapasztalataik nemcsak ezt a képességet fejlesztették ki az itt élőkben, hanem gyanakvóvá tették a vétlen tévedéssel, a tévedés nélküli cselekedetekkel és a hanyagsággal szemben is. A képesség, a felismerésre való hajlam nem morális tőke: kevés kivétellel mindenki hazudott és hazudik. És sokszor még ez a fajta deformált óvatosság sem elég, mert időről-időre bebizonyosodik, hogy minden szörnyűségnél van nagyobb (és nem nyújt vigaszt, hogy mindegyiknél van kisebb szörnyűség is). Ezt jól tudjuk, mégis mindig váratlanul ér, ha a gyalázat elénk kerül vagy eléje kerülünk. Az általános észrevételtől visszatérve a konkrét példához, június tizenhatodikához: csakis ezzel, a hazugság természetrajzával és a belőle következő felfokozott érzékenységgel magyarázható, hogy a nagynak igazán nem nevezhető szörnyűség, a két magyar Ulysses napjának elírása hirtelen gyanússá válik. Ami normális körülmények között nehezen képzelhető el (bárhogy is legyen, akár vétlen tévedés, akár szándékos rontás), óhatatlanul beleérthető ebbe a helyzetbe ezután; elenyészően csekély rosszhiszeműség sem kell hozzá, hogy ne értsük így a megismétlődő hibát. A felhatalmazás, az esély megvan rá: ezt éppen az idő, a hazugságban eltöltött és egyre szaporodó évek száma engedi meg. Mert nehezen hihető, hogy ez történt, teljességgel sajnos mégsem zárható ki, hogy a hazugság korlátozódhat az ilyen jelentéktelen egybeesésekre is: a szörnyű nap, a fájdalom, a rettegés ki tudja hányadik kezdete elmoshatja, megváltoztathatja, kitörölheti az emlékezetből a tőle teljesen független és közömbös, ártalmatlan és tisztán irodalmi dátumot. Ötvennégy év és legalább egy világ van közöttük. Bűntény nem történt, ha úgy veszem, ez az egész egy darab a les petits riens című sorozatból; csakhogy a kis semmiségekből áll a nagy fontosság, és ha minden feltételezés igaz itt, márpedig ügy látszik, hogy igaz, akkor mégiscsak a hétköznapok győznek, ünnep nincsen, és az irodalom van alárendelve az életnek.

eccles_street_7
Joyce emlékplakett az Eccles Street 7. szám alatt, Dublinban, Leopold Bloom képzeletbeli lakóhelyén, mely épületet azóta történetesen lebontottak.

Könnyen belátható: ez is az idő. Napról napra növekszik, de olyan hatalmas soha nem lesz, hogy végül valamilyen igazságot ne szolgáltasson. Mégsem enged mindent eltörölni: mindig meghagy valamit, ami így vagy ügy felidézhető, birodalmából visszahozható. Felejt ugyan és megbocsát, mégis segít fényt deríteni az emberi gyengeségre.

*

(Az esszé részlet egy hosszabb szövegből, melyet 1990 elején írtam. A teljes változat megjelent a Pompejiben [1990. 3. sz. 49-71. o.] és olvasható a Hévizi Ottóval közös kötetünkben [Szilénosz-gyakorlatok (6+4 írás). Széphalom Könyvműhely, Bp., 1991.])

A szövegben bemutatott két szoborról részletesebben: Szombathely, Pula. A dublini dombormű felirata: “At the housesteps of 4th of the equidifferent uneven numbers, number 7 Eccles St, he inserted his hand mechanically into the back pocket of his trousers to obtain his latchkey…” – Ulysses. A Gula Mariann–Kappanyos András–Kiss Gábor Zoltán-Szolláth Dávid-féle Szentkuthy-újrafordításban: “Az Eccles Street számtani haladvány szerinti negyedik páratlan számának, nevezetesen a 7-es számú háznak a kapuja előtt, kezét gépiesen nadrágja hátsó zsebébe csúsztatta, hogy lakáskulcsához hozzájusson.”

Advertisements

Ulysses-nap” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. Visszajelzés: Utam Joyce-hoz – I-K-SZ

Kérlek, mondd el, mit gondolsz.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s