Ívzugszoborpár

Nyelvem határai a világom határait jelentik. Ifjú koromban, Esterházy Péter írásainak rajongó olvasóiként sokan voltunk, akik szükségét éreztük, hogy szövegeinkbe időnként egy-egy Wittgentstein-átköltést szúrjunk be. (Wittgensteinnek is, mint oly sokaknak akkoriban, ő, Esterházy volt a legtermészetesebb, leginformálisabb és ezért leghatékonyabb közvetítője.) És tényleg így van, ahogy Wittgenstein fentebb mondja, a blognak ezekhez a posztjaihoz, nem is feltétlenül a pontosság kedvéért (hiszen mindezt majd megírom még pontosabban is), hanem inkább azért, hogy a beléjük foglalt világ még messzebbre terjedhessen, néha muszáj új szavakra szert tennem, olyanokra, amiket az élet más területein egyébként nem használok.

“Ívzugszoborpár” A teljes bejegyzés megtekintése

Reklámok

Felvészem a lantot

Remélem, megbocsájtja nekem az olvasó a cím keresettségét, ugyanakkor kárpótolja majd, hogy az Arany Jánostól kölcsönzött és visszafele ferdített sorral éppen a költő megélte és megörökítette kora öregkori férfidepresszió ellentettjét fogja jutalmul kapni: két, erőtől duzzadó, az élettől még sokra számító és sokat váró, félmeztelen, kőből készült nőt.

“Felvészem a lantot” A teljes bejegyzés megtekintése

Bikavezető

Eszembe jutott egy sor, variáció-sorozat inkább, szaladt szinte magától, “Bálon berekedni — Tálon teregetni — Vállon veregetni”, de valami zavart benne, ezért megkérdeztem egy hozzáértő jó barátomat, ő mit gondol, szerinte miért akad meg. Azt válaszolta, szerinte azért, mert a harmadik rész első szava az előző kettőével ellentétben kettős mássalhangzós. Mivel a “Válon veregetni” (a Váli-erdő környékén, Vajda János stb.) már túlságosan elbonyolódott volna, és mivel a kiindulópont épp ez a harmadik, leghétköznapibb idiómaként létező részlet volt, hagytam a fenébe az egészet.

“Bikavezető” A teljes bejegyzés megtekintése