Nem mesélem el Lábán lányainak történetét, a gyengén látó Leáét, illetve húgáét, a szépséges Ráchelét, akit Jákob feleségül szeretett volna venni, le is töltötte érte hétéves szolgálatát, Lábán azonban a gyönyörű húg helyett a nem túl megnyerő Leát bocsátotta Jákob házastársi rendelkezésére. Jákob a nászéjszaka utáni méltatlankodására Lábán azt felelte, neki apaként figyelnie kell rá, hogy előbb idősebb lánya keljen el. De jó, rendben, ha annyira akarod Ráchelt, szolgáld le érte is a hét évet. Töltsd le, ez a férfi sorsa, ha mindenáron férj akar lenni. Nem letöltöm, hanem tovább olvasom
Címke: összevetés
Felvészem a lantot
Remélem, megbocsájtja nekem az olvasó a cím keresettségét, ugyanakkor kárpótolja majd, hogy az Arany Jánostól kölcsönzött és visszafele ferdített sorral éppen a költő megélte és megörökítette kora öregkori férfidepresszió ellentettjét fogja jutalmul kapni: két, erőtől duzzadó, az élettől még sokra számító és sokat váró, félmeztelen, kőből készült nőt.
Lássuk, kit szeret a legjobban
A címben a népszerű gyermekdal harmadik sorát idézem, és abban bízom, hogy az olvasónak rögtön, ahogy meglátja, beugrik majd az első sor. De az első sort címként nem használhattam, mert nem egy kislányka van, hanem az első szobornál három, a másodikon meg öt, nem is feltétlenül kislánykák ők, akik itt következnek, és ugyan valóban körben állnak, de nem benne a közepében, hanem maguk képezik azt a bizonyos kört.
Hal már van
A Nyírő Gyula komlói Tornázó fiúkjáról szóló posztban, a szobrász első teljes alakos köztéri szobra, az 1959-ben állított Horgászfiú említésekor megígértem, hogy a szoborra rövidesen vissza fogok térni, és segítségével áttekintem a horgászlét szobrászati problémáit, csak még keresnem kell egy harmadik horgászszobrot, amit Nyírőé és az addigra már összeválogatott és eredetileg e bejegyzés főszereplőjének szánt másik szobor, Rátonyi Józsefé mellé állíthatok.
Szemesnek áll a világ
Az itt következő két szoborban sok közös vonás van. Nagyjából ugyanabban a korszakban születtek, mindkettő alkotója nő, mindkettő Balatonszemesen áll, egymástól körülbelül 200 méterre ugyanabban az utcában, és mindkettő amolyan eltűnőfélben lévő szobor: egykor valamilyen vállalati vagy állami balatoni üdülő területén, zárt kertben állították fel őket, a vállalat vagy az állami szervezet a rendszerváltás után átalakult, megszűnt, az üdülők gazdát cseréltek, alkalmanként többször is, és mindkét szobor sorsa, jövőbeli egzisztenciája ma tulajdonképpen a jóindulaton áll, vagyis tökéletesen kiszámíthatatlan. “Szemesnek áll a világ” olvasásának folytatása
Vékony lány, vastag lány
A “Balaton kapuja” koncepcióról többször is írtam már a blogon, arról, hogy egy-egy tóparti település miképpen formált vagy formálhatott jogot erre a címre — legrészletesebben éppen a balatonfüredi kapuról, Pásztor János még 1941-ben felállított révész-halász párosáról. Abban a bejegyzésben nem említettem, hogy Füreden még egy tér van, amely erre a címre igényt tarthat, mégpedig a móló legvége, ahol 1961 óta ott áll Borsos Miklós Balatoni szél című, magas posztamensre állított, lebegő kendőt tartó vékony lányaktábrázolása.
Gondoltam, hogy gondoltad
Eleinte arra gondoltam, hogy Rózsa Péter korai zalaegerszegi szobrát, az 1966-ban felállított Gondolkodót, mely ma egy sokféle vállalkozásnak, többek között autóvezetést oktató iskolának helyet adó irodaépület előtt áll (nincs különösebb zalaegerszegi helyismeretem, de nem lepődnék meg, ha ez az irodaház egykor a helyi MSZMP székháza lett volna, vidéki városokban azok váltak idővel hasonló multifunkcionális irodatelevényekké), a hátterében látható ablaküvegre ragasztott KRESZ-táblák miatt valamelyik faviccem hősévé avatom, de aztán meggondoltam magam. “Gondoltam, hogy gondoltad” olvasásának folytatása
Elengedlek, te meg elesel
Vagy nem. Mert hogy a figurális szobrászatnak éppen az a lényege, hogy csak egyetlen pillanatot tud megmutatni egy mozdulatsorból, az előzőekre vagy az azt követőkre a néző legfeljebb következtet, asszociál, konfabulál, kitalációkba bocsátkozik velük kapcsolatban — az itt következő három szobornak pedig éppen az összekapaszkodás a hangsúlyos mozzanata, két kéz és kar eltéphetetlennek ható, a testtartás beállítását ellensúlyozó, valóban egyetlen pillanatra korlátozódó összefonódása. tovább
Nézz a szemembe, úgy meséld csendesen
Kiss István két szobra következik, az egyik mészkőből készült, Kaposvár belvárosában állították 1963-ban, az ottani szakszervezeti székház előtti terecskén, a másikat majdnem két évtizeddel később, 1982-ben, igen reprezentatív helyen, az angyalföldi pártbizottság székháza előtt a Váci út elején, és hegesztett krómacél az anyaga.
“Nézz a szemembe, úgy meséld csendesen” olvasásának folytatása
És mozdulatlan álmodozva fekszem
Ebben a jórészt a szocmodern köztéri magyar szobrászattal foglalkozó blogban előbb vagy utóbb Tar Istvánnak (1910-1971) kell következnie. Teljesüljön be tehát az előbb-utóbbok mindenkori sorsa, és legyen ez az előbb/utóbb: most. tovább
Csak a képre emlékezem 