A címben a népszerű gyermekdal harmadik sorát idézem, és abban bízom, hogy az olvasónak rögtön, ahogy meglátja, beugrik majd az első sor. De az első sort címként nem használhattam, mert nem egy kislányka van, hanem az első szobornál három, a másodikon meg öt, nem is feltétlenül kislánykák ők, akik itt következnek,  és ugyan valóban körben állnak, de nem benne a közepében, hanem maguk képezik azt a bizonyos kört.

Makrisz Agamemnon Háromfigurás díszkútja az egyik szobor,

adatai bizonytalanok, a szobor Köztérképes műlapja a Budapest Galéria nem mindig egészen pontos dátumait másolja, fogadjuk ezt el, alighanem Makrisz utolsó magyarországi évei alatt készült, a nyolcvanas évek elején (bár egy kisplasztikai változata, terve vagy kismintája létezik 1975-ből), és talán még a szobrász életében, az 1990-es évek elején állították fel a Kálvária téren, néhány éve pedig a kutat, a szobor talapzatát képező építményt a körbevevő parkkal egy időben felújították (maga a szobor ebből a megújulásból kimaradt).

A bejegyzés másik főszereplője Csikai Márta a sárospataki busz- és vasútállomáson álló Táncvirág-szökőkútja, ezt a szobrot itt 1988-ban állították fel. Látható, hogy a két kompozíció többé-kevésbé ugyanannak a kornak a szülötte, noha Makriszé öregkori kamaradarab, egy tekintélyes, a monumentalizmust mindenkor szem előtt tartó szobrászati pálya lezárás-félesége, Csikaié viszont saját pályáján a legjobb, legkreatívabb évtized, saját harmincas-negyvenes éveinek egyfajta összegzése, mind a főtémát (a táncot), mind pedig a közvetlen megformálást (a többalakosságot) tekintve. A két szoborcsoport jellegadó figuralitása ugyanabba a rendbe, a köralakba van szervezve, kiemelt jelentősége van a figurák egymás közötti viszonyának és tulajdonképpen ugyanekkora fontossága magának a geometrikus elrendezésnek is. És noha mind a kettő vizes szobor, szökőkút, sikerült úgy fényképeznem őket, hogy víznek éppen nyoma sem volt körülöttük (ha az előző napi sárospataki eső nyomait nem számolom). De erre nem vagyok büszke.

Van egy jobb képem is Makrisz Kálvária téri kútjáról, ahol a teljes nézetben a hármas elrendezés (mely a kút két szintjének hármas elosztásában megismétlődik) azok számára is nyilvánvaló, akik a valóságban még sohasem látták a szobrot,

vízzel, működés közben úgy kell elképzelni a kutat,

hogy a három, teljesen azonos testtartásban és mozdulattal guggoló nő mértani középpontjában

ott lévő csőből függőlegesen fölfelé zúdul a víz, ami a kezek vonala fölött a gravitációnak engedve azután visszafele hullik. Az előző három képen mindig más-más nőt helyeztem a három közül a felvétel középpontjába, ebből pontosan látható nemcsak a csoport jellegzetes szimmetriája, hanem az egyes alakok azonossága is,

szemből nézve mindegyikük ugyanúgy nyújtja előre a karját, egészen minimális különbség csak a karoknak a törzshöz képesti szögében van,

hogy a magasba emelt kezek végül amolyan kvázi-escheri perspektívát nyújtsanak —

de minden apró részlet,

a hajfonatok,a copfok,

a nézések,

a tekintetek,még az arcok is azonosak a három nőt összevetve.

Ahogyan a háromszor azonosan megfogalmazott testtartás

ismerős lehet Makrisz Agamemnon korábbi munkásságából

(“fésülködő női”, akár előtanulmányként készített kisplasztikák, akár köztérre került monumentális szobrok,

mindannyiszor guggoló testhelyzetben vannak,

legfeljebb karjaik-kezeik nem előre nyúlnak,

hanem a fejüket tapodják),

a Háromfigurás díszkút ugyanúgy afféle katalógusa Makrisz művészetének és kedvelt technikáinak, amikről részletesebben az egész pályáját áttekintő bejegyzésemben írtam. Ezen a helyen most a festett szemekre (amely a szobor felállítása óta eltelt idő miatt nem mindegyik figurán érvényesül egyformán)

és a lemezhegesztéses technikából következő,

Makrisznál mindenkor a szokásosnál hangsúlyosabban hagyott varratsorokra utalok,

melyek itt úgyszólván anatómiailag tagolják a szemünk előtt guggoló alakokat (hogy ez a két, a park belsejéhez legközelebb lévő nőn előkerülő mellbimbó, az egyetlen számottevő és szemmel látható különbség a három megformálás között a szobor eredeti vonása vagy pedig a tisztelt közönség utólagos beavatkozása-e, régebbi képek híján nem igazán tudtam eldönteni; az egyébként felöltöztetett lányok egyikét valaki édes szerelemgépnek vélhette, amin elég megnyomni egy ráapplikált gombot, és már érkezik is a szerelem),

de úgy csodálatos

és úgy mestermű az egész,

hogy igazán megérdemli zárásul a szabályos geometriai nézetből kibillentett körbe-körbét is,

sőt a jellege,

a körbejárhatósága,

a körülnézhetősége

valósággal megköveteli ezt.

És persze a szimmetrikus, geometrikusan zárt ábrázolások is megkövetelik ezt,

miközben az emberben felmerül, hogy Makrisz igazán görögös szépségeszménye,

harmóniára törekvése mögött valójában nem valamilyen hiábavaló ideál kergetése, valamiféle öregkori megadás bújik-e meg.

Csikai Márta sárospataki szobrára ugyanez nem ugyanígy vonatkozik, alakjai hiába vannak a szabályos geometriai rendbe, a köralakba belehelyezve, és hiába figurálisak,

közvetlen témájuk, a tánc, a megformálás, a beléjük foglalt mozgás és dinamika, a figuralitást ki-kikezdő karikaturisztikusság és végső soron a szobor textúrája is megkérdőjelezik ezt a bizonyos makriszi harmóniát.

Tánc folyik itt valóban, nézzük csak ezt a szabályosan pipiskedő öt jobb lábfejet,

a derékszögben felemelt bal lábfejeket,

a velük együtt már

más-másképpen fellibbenő szoknyákat

akár több irányból is,

a tánchoz szükséges összekapaszkodást,

és a nyilvánvalóan létrejövő kompániát,

ezt a női társaságot,

hölgykoszorút, hogy reformkori kifejezéssel éljek,

circlét,

amelynek a kifényképezésekkel aztán értelemszerűen

jönnek létre

a különféle arcoknak köszönhető

kis külön-különváló, majd újra összepillantó együttesei, belső ensemble-jai.

Ám ez az egyedítés,

elkülönítés (kétségtelenül mindegyik korszerű, friss arc)

a fentebb emlegetett dinamikához hasonlóan

a végletes, mindent eluraló harmónia felszámolásának jegyében jön létre.

De a felszámolás

jobbadán mégiscsak kapirgálás, csiklandozás, a gesztus igazi radikalizmusa nélkül.

A Táncvirág késő nyolcvanas évek-beli cukiszobor, igen erős benne a mértani alapforma,

a kör uralma.

Táncvirág is megérdemli a maga körbe-körbéjét,

így legalább

teljes egészében érthetővé válik

címe,

a virágszirmokat

imitáló pöndörödő-kavargó szoknyák

látványa,

és világossá válik az is,

a maga elé szabott

határokon belül

Csikai Márta milyen messzire ment el.

A körbejárás minket pedig

visszahozott,

 

egészen oda, ahonnan elkezdtük, a sárga távolsági buszig. Az egyenruhás sofőr mintha terpeszben állva várná, hogy induljunk már végre valahová. De persze az sem kizárt, hogy éppen megérkeztünk, és ő távoli tekintetével csak azt ellenőrzi, megtaláltuk-e, amit kerestünk.

*

A két szobor a Köztérképen:

Makrisz Agamemnon: Háromfigurás díszkút (1992)

Csikai Márta: Táncvirág-szökőkút (1988)

 

 

Reklámok

Kérlek, mondd el, mit gondolsz.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s