téli bosszantás! téli bosszantás! téli bosszantás! téli bosszantás!

A blogírás kicsit olyan, mint a téli autóvezetés. Közlekedési szakemberek szerint hóban vezetni pofonegyszerű, mindössze három nehézség adódik a sofőr előtt: az elindulás, a haladás és a megállás. “téli bosszantás! téli bosszantás! téli bosszantás! téli bosszantás!” A teljes bejegyzés megtekintése

Reklámok

Az el nem ért modernitás — Megyeri Barnáról

Május legvége, június eleje lehetett, amikor a Fortepanon kalandozva rátaláltam Szenczi Mária képeire. Biztos, hogy ekkoriban történt, mert a Vilt Tibor pályáját áttekintő és a csepeli strandon álló szobrát részletesebben bemutató posztomba júniusban, utólagosan szúrtam be Szenczi Mária két Viltről készített képét, és egy Szabó Ivánt ábrázoló fotóját az akkor nem túl régi Szabó Iván-posztba is. “Az el nem ért modernitás — Megyeri Barnáról” A teljes bejegyzés megtekintése

De izzó szellemét a tűz nem

Ezzel a szoborral túlságosan sokat pepecseltem, többször is nekiveselkedtem, hogy megírjam hozzá a kísérőszöveget, de mindig kudarcot vallottam vele. Ha létezik lista a veszélyeztetett budapesti szobrokról, Kiss István Dózsa György-emlékműve bizonyosan előkelő helyen áll rajta. Ne gondoljuk, hogy az a hatalom, amely a gyűlöletes keresztény középosztály hamis nosztalgiáitól, félművelt kúriai ábrándoktól indíttatva, árra-fizetségre tekintet nélkül épp ezekben az időkben teszi át székhelyét a budai várba, túlságosan sokáig viseli majd el ennek a szobornak a közelségét — azét a szoborét egyébként, melynek a főszereplőjéhez köthető legfontosabb év ötszázadik fordulójáról 2014-ben nemhogy emlékévvel, egyetlen kukkal sem volt képes megemlékezni. Magyarország 2017-ben. Ma még csak az ülő Kodály-szobor az egykori kármelita kolostor/Várszínház, a készülőfélben lévő miniszterelnöki rezidencia mellől, vissza arra a helyre, ahonnan annak idején áttelepítették, mert túlságosan sokszor lett megrongálva; három-négy év múlva majd a Dózsa — alighanem sehova. És ez az eltávolítás, akármit mondok a Dózsa-emlékmű esztétikai vonatkozásairól az alábbiakban, előre szólok, szégyenteljes, ezekhez a mostani tahókhoz méltó lesz.  “De izzó szellemét a tűz nem” A teljes bejegyzés megtekintése

Meg az

Szertefeszítenek a tervek és az ötletek, többtucatnyi elképzelés foglalkoztat, hogyan tovább majd a bloggal, ha oda kerülök, de mindez fantázia még csak, mert egyszerűen semmi időm nem jut foglalkozni vele ezekben a hetekben. Most viszont, mint oly sokszor már, ezúttal abban, hogy rövid életjelet adhassak magamról, segítségemre sietett a Fortepan. Ha csak alkalmam adódik rá, kutyafuttában végig szoktam pörgetni a Fortepan oldalán a “Friss” rovatot, hátha akad valami érdekesség a legújabb anyagban. “Meg az” A teljes bejegyzés megtekintése

Írósorsok

fortepan_12717

Otakar Švec prágai Sztálin-szobrát több mint két évvel a diktátor halála után, 1955 májusában avatták. A csehszlovák főváros egyik legszebb pontján elhelyezett szoborcsoport rohammunkában készült, így is a legkésőbb felavatott kelet-európai Sztálin-szobor lett belőle, igaz, egyúttal a legnagyobb méretű is. Az avatást a hatvanharmadik évében járó alkotó sem érte meg: néhány héttel korábban feleségével magukra nyitották a gázcsapot. Az emlékmű nem sokáig állt a helyén, 1962 októberében felrobbantották, talapzatát és a két oldalát ékesítő hatalmas díszláng-tálakat meghagyták. Még érdekesebb a kép, ha figyelmesebben nézzük. “Írósorsok” A teljes bejegyzés megtekintése

Gellérthegyi álmok

A gellérthegyi Jubileumi Park 1965-ben létesült. A park megépítése a korszak fontos  látványberuházásának számított, noha a korszak még egyáltalán nem ismerte ezt a szót; a felszabadulás 20. évfordulóját kívánták emlékezetessé tenni vele. A “felszabadulás” szót viszont nagyon is jól ismerték a magyarok, bár mélyebb értelmét nem nagyon firtatták, hiszen akkor saját felelősségüket is keresniük kellett volna, a magyarok pedig sok mindent csinálnak szívesen, de a saját felelősség keresése nem tartozik ezek közé. “Gellérthegyi álmok” A teljes bejegyzés megtekintése