Újra — Rétfalvi Sándor budapesti épületszobrairól

A Mátrix című film második része után persze sokkal áramvonalasabb lennék, ha a “reloaded” szót írtam volna címként, vagy akár annak magyar változatát, az “újratöltvé”-t, esetleg a GPS által unos-untalan ismételt “újratervezést”-t, de hát ígérem, áramvonalasnak elég áramvonalas leszek így is. E bejegyzés előzménye az a rövid írás, amit tavaly ősszel A szobrásznak az a dolga, hogy szobrot mintázzon címmel a pécsi díszpolgári címmel akkor frissiben kitüntetett Rétfalvi Sándorról a Jelenkor honlapjára írtam. Abban a röpke pályaképben külön kitértem az itt következő szobrokra mint régóta dédelgetett budapesti kedvenceimre. Jöjjenek tehát ők, és a végére talán az is kiderül, az “Újra” miért méltányosabb cím mégis az “Újratöltvé”-nél vagy a többi szóbajövő lehetőségnél.

De mielőtt részletesebben rákanyarodom az alábbi tíz szoborra,

a vasutasra,

a melléhez dobozt szorító nőre,

a szárnyas kalapos, hírnökbotos Hermészre,

a korsós lányra,

a kezében libát szorongató fiatal férfira,

az ékszereit védekezésül maga elé nyújtó nőre,

a bájait szemérmes ijedtséggel leplező fiatal lányra,

a dézsából égő házra vizet öntő Szent Flóriánra (ő a másik mitológiai figura, akit attribútumai alapján elsőre azonosítani tudtam),

a valamilyen hosszúkás textildarabokat mutogató fiatal nőre

és végül a csuklója bekötözésével bajlódó férfira, muszáj tüzetesebben végigtekinteni az egész kompániának otthont adó,

legendásnak mondható belvárosi épület történetén, mert a szobrokhoz a kulcsot valójában ez adja — a történet legyegyszerűbben pedig a Fortepanon (egy-két esetben másutt) talált archív képek időbeli elrendezésével mondható végig.

A trieszti székhelyű Adriai Biztosító Társaság az 1900-as első évtized végén döntött arról, hogy reprezentatív székházat építtet Budapesten; 1909-ben felvásárolta a Deák Ferenc utcai ingatlant, a rajta álló, Zitterbarth Mátyás által 1863-ban tervezett házat, 

1890-es évek, Klösz György felvétele. A kép bal felén, középen látható az 1909-ben lebontott EMÁB-ház. Jobb oldalon, Deák tér 1. házszám alatt a nevezetes Chemnitzer–Wodianer-ház, mely egészen a hatvanas évek elejéig a helyén állt; a majd később emlegetett Nyiri István-féle autóbuszpályaudvar ettől nyugatra, vele egyvonalban, a mostani Erzsébet tér területére épült, és majdnem másfél évtizedig egyszerre álltak. A Deák tér felől látható, ha nem is jól, a két törököt ábrázoló, az épület bejárati kapuja feletti ívzugszoborpár, melyről a ház becenevét (A Két Török) kapta. — Fortepan 82565. Adományozó: Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.08.040

mely egyébként utódjához hasonlóan részben biztosítói székház/irodaépület volt (az Első Magyar Általános Biztosító Rt-é), részben luxuslakóépület, elbontatta, 1911-ben pedig meghívásos pályázatot írtak ki — ezt 1912-ben Tőry Emil (1863–1928) és Pogány Móric (1878–1942) irodája nyerte meg (a tíz felkért induló közül egyedül Lajta Béla [1873–1920] neve

Lajta Béla 1911-es terve. A kép forrása a Lajta Béla Virtuális Archívum.

és terve ismert), 1913-ban Tőryék tervei alapján kezdődött meg a székház építése, de ehhez hozzá kell tenni, hogy nyertes pályázati tervük

Tőry Emil és Pogány Móric 1912-ben győztesnek hirdetett tervén. A kép forrása a Lajta Béla Virtuális Archívum. Itt további tervrajzok is megtekinthetők a győztes pályaműből.

a keleti, Deák tér felé eső oldalon a Lajtáéhoz hasonlóan szintén félköríves kiképzésű homlokzattal és a kb. 30 méteres, a nyugati traktusra eső toronnyal igencsak eltért a végül megépült változattól, és bár a megvalósult változatban a biztosító irodái ugyanezen a szárnyon kaptak helyet, a torony az épület és az egész környező terület hangsúlyait alaposan megváltoztatta volna. (Az interneten a tervezők között időnként felbukkan különben a cseh Vilém Kvasnička [1885–1969] neve is; tény, hogy 1911 és 1914 között a fiatal Kvasnička a két magyar építész budapesti irodájában dolgozott.) Azt lehet mondani, bár ez első látásra esetleg túlzásnak tűnik, de az épület végső tömegformálására voltaképpen Lajta Béla nyeretlen terve is hatott. Az viszont látható, bármelyik első terv épült volna fel, sokkal szobrosabb épülethez jutott volna Budapest — de hát az építészetben az első tervek általában nem szoktak megépülni. Az építkezés a háborúban álló ország  viszonyai között azután egészen 1918-ig elhúzódott. Az építészettörténetileg is határvonalon álló, klasszicitást és tömör modernséget ötvöző, a korabeli Budapestre egy csepp korabeli (nem feltétlenül a felhőkarcolós) New Yorkot csempésző nagyszerű középületre a történelem majdhogynem ugyanúgy ütötte rá a maga pecsétjét, mint a valamivel korábban elkészült Országházra: az elkészült, befejezett épület már egy más nagyságrendű országban állt, mint amekkorában eltervezték. A parlament alól az ország területének kétharmada szaladt ki, az Adriai Biztosító pedig fő székhelyét, Triesztet, a Monarchia legnagyobb tengeri kikötőjét veszítette el. Ennek ellenére

A kép forrása: ilyenisvoltbudapest

a négy eltérő méretű oldalú (a képen szemből látható Deák téri, keleti oldala 20 méter, a skurcban megnézhető Erzsébet téri, északi 64, az itt nem látszó nyugati, Miatyánk utcai 47, a déli, Deák Ferenc utcai 68), hosszúkás négyszög alaprajzával hosszant majdhogynem szabályosan a kelet–nyugati tengelyre állított, ötszintes, végül vendéglátóipari egységeket, boltokat, luxuslakásokat is magában foglaló székház a budapesti Belváros városképi jelentőségű épülete lett, annál is inkább, mert a Deák és az Erzsébet terek felé szabadon, nyitottan állt. A ház keleti homlokzata előtt, egy macskaköves körforgalom közepén jött a felszínre a kisföldalatti Deák téri megállójának az utasforgalma, és ezen az 1930-as években, még a jobboldali közlekedés idején készült fényképen jól láthatjuk, a földszinti sarkokon a helyükön állnak az eredeti szobrok.

1945. Fortepan 60163. Adományozó: Fortepan

De jött a világháborús front, és az utcai harcok során az épület súlyos károkat szenvedett, statikailag nem sérült meg ugyan, de két homlokzatát is belövés érte és a belseje teljesen kiégett.

A kép forrása.

Ezen a két képen az épület a lekerekített délnyugati oldala, a Deák Ferenc utca, a vele a nyugati oldalról szembenéző épülettömb felől látható, balra mindkettőn a Miatyánk utca torkolata — a lekerekített saroknak, az elpusztult épülettömbnek és a Miatyánk utcának egyaránt lesz még a későbbiekben jelentősége.

1945. Fortepan 32052. Adományozó: Fortepan

A Deák téren készült felvétel a károkat a keleti oldal felől mutatja (az orosz egyenruhába öltözött felszabadítók, nem kell nagy jóstehetség hozzá, aligha fogják már mozgásra bírni ezt a járművet, bár szándékuk talán nem is kifejezetten ez), a háttérben elszenesedett, füstkormos nyílászárók, de a kép jobb sarkán kis képzelőerővel kivehető, hogy a keleti homlokzat jobb alsó szélén elhelyezett szobor még a helyén van, ám hogy ép vagy csonka a figura, innen nem állapítható meg (Budapest ostromakor a visszavonuló vesztesek robbantani szerettek, globálisan, az előretörő győztesek viszont szívesen szórakoztak, lokálisan, az esetleg még épségben eléjük kerülő kőszobrok szétlövésével).

(Erre a megjegyzésemre a poszt első megosztása után fejcsóváló rosszallást kaptam, úgyhogy hadd mutassak egy példát. Nem a globálisra, a Dunába robbantott budapesti hidak képét mindenki jól ismeri. A lokálisat kevésbé. Íme a Műegyetem képe,

1940. Fortepan 24136. Adományozó: Somlai Tibor

1940-ből, a Dunára néző főépület bejárata előtt Sényei Károly négy hatalmas nőszobra, a mérnöki munka négy szakát bemutató allegória. Budapest ostromakor a folyó pesti oldaláról az oroszok, hogy csak kettő vagy öt vagy tíz vagy száz közülük, ez nem bizonyított, ahogy filmfelvétel sincs róla, azzal játszottak, hogy géppuskával célba lőttek, ezeknek a több mint három méteres szobroknak a fejeit vették célba.

1945. Fortepan 73315. Adományozó: Fortepan

Sikerrel, ilyen volt a szobrok állapota 1945 késő tavaszán —

Engineers

és harmadiknak egy felvétel 2014 májusából, Sényei 2007-ben helyreállított szobrairól.)

1947-ben, a Bazilika tornyából készült Hámori Gyula képe. Fortepan 104792. Adományozó: Hámori Gyula.

Két évvel a háború befejezése után a Sztálin/Erzsébet tér madártávlati nézete; az Adria-ház még őrzi sérüléseit a kép bal szélén; alatta balra épül a MÁVAUT-autóbuszpályaudvar; mellette állnak még (egészen a hatvanas évekig) a Bajcsy Zsilinszky út kezdő páros számait viselő házak (elbontásuk, legalábbis városhasználatilag, végleg összemossa a Deák és az Engels terek határát, helyükön a kilencvenes évekig autóparkoló lesz, 1996-tól aztán a Bán Ferenc-féle  Nemzeti Színház-épület nekiinduló építése, majd a leállított építkezés után a spontánul kialakult gördeszkapálya és a szándékoltan üvegaljú medence, alatta a Gödör/Akvárium). Az Adria-háztól jobbra a négy épületből álló tömb lényegében rom, nemsokára a két tűzfalas épület is tovatűnik; a Nemzeti Szalon/Kioszk viszonylagos épségben a helyén áll még a tér nyugati szélén (szintén a hatvanas évekig); vele szemben a négyzetalakú ablakokkal álló, itt szintén háborús sérültnek tűnő épületről lesz még a későbbiekben szó.

1949. Fortepan 92095. Adományozó: UVATERV.

Az autóbuszpályaudvar 1949. szeptember 18-i ünnepélyes átadása, a fő ünnepi beszédet Bebrits Lajos közlekedési és postaügyi miniszter mondja, bár a képen a mikrofonnál nem ő látszik; a háttérben az Adria-ház külső háborús sérülései még nyilvánvalóak.

1949. Fortepan 91544. Adományozó: Fortepan.

De ezek már a békeévek. Háttérben ott a viszonylag rövid idő alatt rendbehozott, belülről teljesen átalakított épület, és mintha legfontosabb, elkövetkező negyven évét, a békeéveket meghatározó, a lentebbi képeken majd szembetűnő attribútuma, a hatalmas ötágú vörös csillag még nem lenne a helyén. A kép (azon kívül, ha az olvasó a Fortepanon rendesen kinagyítja a képet, itt is látszik az északi homlokzat jobb alsó sarkára állított, még ott lévő szobor) különös építészettörténeti paradoxont is rejt. Az Adria-ház már új feladatára szóló belső áttervezését ugyanis az a Lauber László végezte, aki a háború előtti időszakban tandemben dolgozott Nyiri Istvánnal, és párosban fiatalon (mindketten 1902-ben születtek, és egyikük sem érte meg a magyar sztálinizmus végét, Lauber 1953-ban, Nyiri  1955-ben halt meg), a háború előtti évtizedben a magyar építészeti modernizmus legjelesebb képviselői közé számítottak. 1945 után útjuk különvált, Lauber az IPARTERV vállalat kötelékébe került, Szendrői Jenővel közösen tervezett jellemzően ipari épületeket, Nyiri különféle állami vállalatoknál, többnyire önállóan dolgozott, de fő művével, az előző két képen látható Sztálin téri MÁVAUT Autóbuszpályaudvarral (1949 őszén, mikor befejeződött az építése, az Erzsébet tér már három éve viselte a diktátor nevét, és pár hónappal Sztálin márciusi halála után, 1953 őszén lett belőle Engels tér) az Adria-házhoz méltó minőségi építményt alkotott, éppen egy vonalban a régebbi épület keleti városképi homlokzatával,

vagyis úgy is mondhatnánk, az egykori legendás kettős egyik tagja, Lauber bent dolgozott, a másik, Nyiri odakint ugyanabban az időben, és ez még akkor is így van, ha Lauber munkája ebben a speciális esetben kevésbé volt látványos tevékenység, mint egykori társáé. (A fenti, 2013-ban készült néptelen téli képen az eredeti funkciójától megfosztott, de archíváló módon felújított autóbuszpályaudvar az Adria-ház felől látható,

ezt a 2008-asat pedig azok kedvéért teszem ide, akik szeretik a részletek kifinomult dialógusát, 3 kontra 10.) De mindez csak zárójel volt,

1950-es felvétel. Fortepan 131397. Adományozó: Marics Zoltán

mert felvirradt 1950. május elsejéjének fénylő napja, és nem csak a homlokzat kapta meg az obligát ünnepi díszt, de új lakói okán a városképi épület is az obligát vörös csillagot — az Adriai Biztosító székházából 1949-től a Budapesti Rendőr-főkapitányság épülete lett, ekként szolgált csillaggal négy évtizedig, és majdnem még egyig, egészen 1997-ig már csillag nélkül.

1951. Fortepan 12034. Adományozó: UVATERV

A két 1951-es kép kattintása között csak néhány másodperc telhetett el, beérkezett a lenti állomásra egy földalatti; az eredetihez jellegben és minőségben hasonlóan, mégis sokkal puritánabban rendbehozott épületről (utcaszintjén nem annak a csalogató, világvárosi napernyős épületnek hat már, ami volt, hanem inkább megközelíthetetlen erődítménynek,

1951. Fortepan 96618. Adományozó: UVATERV

ahol a bejáratnál sorra kell kerülni) megállapíthatjuk, szemmagasságból eltűntek a díszítőszobrok. A következő képen a homlokzat alsó jobb oldala sincs takarásban, nemcsak a szétlőtt, megrongált darabok tűntek tehát tova, hanem a rigorózus dehumanizáló elképzelés jegyében az összes díszítőszobor.

1951-es felvétel. Fortepan 5276. Adományozó: UVATERV

A kép párdarabján a rendőr-főkapitányság csak félig látszik, a Deák Ferenc utca túloldalán álló Modern–Breitner-ház (Modern Móric és Breitner L. Zsigmond Stern Alfréddal együtt posztónagykereskedők voltak, ők hármasban építtették a Révész Sámuel és Kollár József tervei alapján 1910 és 12 között emelt üzlet- és lakóházat,

1951-es felvétel. Fortepan 9131. Adományozó: UVATERV

melynek saroktornyát, noha nem érte háborús kár, 1953-ban bontották el) azonban jól, és mikor felfedeztem, hogy a két Fortepan-kép ugyanabból a kameraállásból készült, könnyű volt összefűznöm a kettőt

egyetlen panorámaképpé: bal szélén ott a Deák téri evangélikus templom főhomlokzata oldalnézetből, mögötte a Sütő utca nyílik, jobb oldalán annak a háznak az ablakai látszanak, ahol két általános iskolai osztálytársnőm is lakott (szemközti iskolánk nem látszik), de ami még ennél is fontosabb, ebben a házban volt Szomory Dezső híres orgonás lakása, ma pedig ebben az épületben van a Kugler-Art Szalon. Bal oldalt az ekkor még nem létező metrókijárat helyén fás, hirdetőoszlopos, telefonfülkés kis parkocska áll, mögötte az az épület, mely az ezerkilencszázhetvenes–nyolcvanas években az NDK Centrumnak ad majd otthont, ETERNA-lemezek kimeríthetetlen lelőhelyének még egyetemista korom után is (felső emeletein, főleg a Deák Ferenc utcai fronton amúgy műteremház volt, gyerekkoromból az elhelyezett emléktábláról az akkor egyetlen ismerős név, Ferenczy Noémié rémlik), középen a Deák Ferenc utca, a kép jobb oldalán pedig a bejegyzés eddigi főszereplője, kétséget kizáróan szobrok nélkül. A rendőrszékház mellett, a Sztálin tér túlsó felén az Árkay Bertalan által 1949-50 során áttervezett, vízszintes vonalaival domináló FŐTI/BUVÁTI-székház, mely pár évvel ezután az V. kerületi Tanács székháza lett,

a 2008-as képen még óriáskerék nélkül látható, alsó szintjén ma házasságkötő-terem van, sok-sok boldogító igen hangzott itt el. Kicsit jobbra az épület középvonalától a Nemzeti Szalon helye (fentebb, a Bazilika tornyából készült távlati képen és az előző összefűzött képen szintén jól látszik még), a Spiró György Tavaszi Tárlat című regényének címet adó 1957-es kiállítás színhelye (bár a könyv első kiadásának borítója a műcsarnoki helyszínt hangsúlyozza). De nem is teszem már hozzá, hogy ez is csak zárójel, annyira nyilvánvaló.

1952. Fortepan 12804. Adományozó: UVATERV

Egy évvel később a Modern–Breitner-ház saroktornya még mindig a helyén, a főkapitányság épülete előtt azonban már építkezés folyik, és felvonulási területté változott az egykori Adria-háztól nyugatra eső tömb telke is. A metróépítkezés egyébként majdhogynem a végzete lett az egykori Adria-háznak, mert ahogy Prakfalvi Endre írja a budapesti ős-metróról szóló tanulmányában, a metró Sztálin téri állomását az egész metróépítkezés fő akcentusának, egy világvárosi városközpont kialakítása esélyének tekintette a felsőbb vezetés, és a tervötletek között olyan is akadt, amely a készülő metró utcaszinti kijáratát magába az épületbe vezette volna, úgy, hogy a Tőry–Pogány-féle kinézetét kívülről alapvetően még mindig őrző építményt teljesen átalakították volna. Könnyen elképzelhető, hogy az autóbuszpályaudvar is ennek a tervnek a jegyében került ide, egy városi park addig szigorúan zöldfelületként létező szegletébe, Budapest távolsági közlekedési kapcsolatai közül (természetesen még egy egészen más dinamikájú, szerkezetű és sűrűségű tömegközlekedés keretében, mint ma) egyedüli végállomásként a kiskörúti övezeten belülre. A metró ötvenes évekbeli elképzelései azonban (bár a földfelszín alatt sok minden megvalósult belőlük,

és egynémely dolog a föld felszínén is,

mint például a Népstadion Kerepesi úti, a Lisieux-i Szent Teréz templommal átelleni állomásának kétkupolás csarnoka,

moszkvai mintára kidolgozott szocreál díszítőelemei

a csarnokkal és két kupolával együtt pár év múlva az enyészeté lettek), a Sztálin téri megálló tervei is elestek a fent ismertetett formában, és konkrétan nem lett végül belőlük semmi. 

1952. Fortepan 9274. Adományozó: UVATERV

Az élet viszont nem állt meg. Ez a kép ugyan kilenc évvel a születésem előtt készült, már a gyerekkorom idejébe vezet. A Deák téri Általános Iskola tanulójaként a hetvenes évekből erre a látványra emlékszem legjobban, a KÉV-Metró felvonulási területére, fúrótornyokkal, darukkal, a Bécsi utca felé magasabb üzemi épülettel, a kapun ki-bejáró dömperekkel, betonkeverő kocsikkal, az én időmben a kerítésen inkább már színes plakátokkal — minket ugyanis iskolaidőben vagy napköziben leggyakrabban az Engels tér déli szélére eső mókuskerekes, rakéta- és gömbmászókás, kavicsos játszótérre vittek ki,

1969-es kép. Fortepan 100924. Adományozó: Erdei Éva

erre, amelyik ezen a képen látható, hátterében a már említett  V. kerületi tanácsépület Árkay Bertalan-féle homlokzatával — az a két kislány akár két osztály- vagy évfolyamtársnőm is lehetett volna (nem voltak azok, bár ahogy a nyolcvanéves Heltai Jenő írja, “Az én koromban az ember nemcsak eseményeket felejt el, hanem már szókat is. […] Aztán hébe-hóba, váratlanul, ok és előzmény nélkül fölcseng benne valami, ami negyven-ötven év óta nem jutott eszébe. Az ember ilyenkor nem tudja, mi szomorúbb: felejteni vagy emlékezni”).

1958. Fortepan 104001. Adományozó: Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.c.10

De hát ez a megjegyzés is, mondanom sem kell, csak zárójel volt, vissza a Deák/Engels téri épülethez, melynek egyik negyedik emeleti ablakából 1958-ban a Deák Ferenc utca ilyen vigasztalanul festett (az utca túloldalán, valamelyik ház pincéjében kapott helyet a hetvenes években a főkapitányság mélygarázsa),

1965. Fortepan 65426. Adományozó: Magyar Rendőr

amúgy az épület környékén mindig hatalmas forgalom zsongott (a képet nem is a Moszkvics-kombi vagy a szelíd motorosok kedvéért tettem ide, hanem mert a főkapitányság vonalában, a Deák Ferenc utcán, túl a felvonulási telken, a Bécsi utcai sarkon két ablaksorával is kilóg az IPARTERV modernnek ható épülete, gyermekkorom kedves helyszíne, anyám munkahelye, továbbá a Modern–Breitner-háznak itt már nincs meg a sarokkupolája, az egykori szecessziós mestermű igazi Gotham Citybenyomást kelt nélküle,

és még legutóbbi felújítása

és DF23 irodaházzá alakítása

óta is

azt kelt),

1967-es kép, az észak-déli metró első szakasza építésének utolsó éveiből. Fortepan 65565. Adományozó: Magyar Rendőr

máskor pedig véget érni nem akaró építkezések,

1975. Fortepan 98915. Adományozó: UVATERV

ezen a képen például a Deák téri aluljárónak és a kelet-nyugati metróvonal a régebbi észak-délit keresztező állomásának a kiépítése folyik,

1981. Fortepan 66655. Adományozó: Magyar Rendőr

és amikor olykor első pillantásra nyugalom volt,

1981. Fortepan 66654. Adományozó: Magyar Rendőr

a béke tűnékeny szövedéke mindig fölfeslett valahol akkor is, gyorsan kiderült, valamilyen turbulencia csak van, itt még ekkor is az épület túlsó, nyugati oldalán fekvő telken zajlik az állandósultnak ható metróépítés.

1982. Fortepan 66982. Adományozó: Magyar Rendőr

Míg aztán az 1980-as évtized pár évére előállt ez az állapot, a metróépítési felvonulási területből autóparkoló lett, legfeljebb egy-egy rosszul sikerült kuplungcsúsztatás, a lökhárítókon egy-egy elsuhanó, apró, bár többé nem gyógyítható horzsolás (ha már biztosításról van szó, avultatás) borzolta a környéken a kedélyeket. Nem hosszú időre, 1989 és 1992 között ezen a több mint negyvenéves, többdimenziós városfoghíjon építették fel Finta József tervei alapján Budapest legnagyratörőbb luxusszállodáját, az ötcsillagos Hotel Kempinskit.

És ez már a szomszédos ház legújabbkori történetéhez vezet. Az 1990-es évek második felében a Postabank huszonvalahány rendőrségi ingatlan tulajdonjogáért cserébe megépítette a Teve utcai modern Rendőrpalotát (ugyancsak Finta József tervezése), a birtokába került ingatlanokat pedig különféle befektetőknek adta el. 1997-ben a házból végleg kiköltözött a rendőrség, az épületet a Le Meridien szállodalánc vette meg, belsejét totálisan átépítette, külsejét két további emelet a laikus számára alig érzékelhető, visszafogott ráépítésével igyekezett az építészettörténeti hűség jegyében rekonstruálni. A budapesti Le Meridien 2000-ben nyitotta meg a kapuit, másfél évtizedig működött, 2015 őszén azután bezárt. 2016 áprilisában belsőleg újból átalakítva, már a Ritz-Carlton szállodalánc részeként nyílt újra az épület, és működik így a mai napig, szándék szerint olyan színvonalon, hogy méltó versenytársa legyen a szomszédos Kempinskinek. (Bár a szereplők és a teamek változtak, mindkét átalakításban főszerepet játszott a Mérték Építészeti Stúdió Kft.)

Két kép még a Meridien-korszakból, az egyik arról az emlegetett “New York-i cseppről”,

a másik meg azért, hogy a “városképi” jelző világos legyen.

Az épület e pillanatbeli állapotáról a karantén miatt nem tudok friss saját képekkel szolgálni,

(érzékelhető, hogy az elmúlt évtizedekben metróföldtúrás hiányában a vegetáció megerősödött az épület környékén, az egyik fa hálistennek akkorára terebélyesedett, hogy a keleti nézetről az archív képekhez hasonló emblematikus felvételt ma biztosan nem lehet készíteni), úgyhogy a Google StreetViewerének segítségéhez folyamodtam

(szívem szerint én is ilyen nagylátószögű sarokképeket fényképeztem volna róla), és nevetek azon, hogy az adatvédelmi megfontolások, mint más esetekben is, nem csak a járókelők, de a szobrok arcát is elsatírozták a Google-térkép-képeken.

Pedig hát egy szobrot, bármilyen szobrot, nem árulok el ezzel semmi különöset, azért csinálnak meg és állítanak fel, hogy mások nézzék, nézegessék, leplezetlenül vizslassák.

Ezzel elérkeztünk arra a pontra, ahol fel fogom fedni a szövegben eddig folyamatosan emlegetett, 1918 és 1949 között az épületen ott álló díszítőszobrok titkát, ehhez pedig az epiteszforum.hu a szállodává alakításról szóló cikkében idézett Bor Ferenc az eredeti szobrokat részletesen ismertető 1997-es írásából másolok egy passzust ide én is: “A homlokzatot Ligeti Miklós és Telcs Ede puciscei márványból készített, a biztosítás ágazatait szimbolizáló szobrai díszítették. A Deák Ferenc utcai homlokzaton a szavatosság (férfi mozdonnyal, Ligeti) és az elérési biztosítás (nő dobozzal, Ligeti), a Deák Ferenc tér felől a szállítmánybiztosítás (Mercur, Ligeti) és az üvegbiztosítás (nő korsóval, Telcs) kapott helyet. Az Erzsébet téri oldalt a betörésbiztosítás (férfi libával, Telcs), a hozománybiztosítás (nő értéktárgyakkal, Ligeti), a jégbiztosítás (nőalak, Telcs) és a tűzbiztosítás (Szt. Flórián, Telcs) szobrával díszítették. A Miatyánk utca felől a fonalat vágó Párka (életbiztosítás, Ligeti) és a sebét kötöző férfi (balesetbiztosítás, Telcs) díszítette az épületet.” Magyarán, amikor a rendőrkapitányságból szállodává alakítás során felkérték Rétfalvi Sándort, hogy készítse el ezeket a szobrokat, ugyanaz a rekonstrukciós elv lépett működésbe, ami az egész külső helyreállítást vezérelte — és itt most lényegtelen filológiai apróság, hogy a sorozat három évvel az építészeti munka befejezése és a szálloda tényleges megnyitása után, 2003-ban került a helyére.

Rétfalvi nem rekonstruálta Ligeti és Telcs eredeti szobrait (ezek, ha a háború után egyáltalán épen maradtak, valószínűleg elvesztek, és mivel abban a korban születtek, amelyikben, valószínűsíthetően nem maradt utánuk olyan megbízható szobrászati dokumentáció, ami újrafaragásukat lehetővé tette volna), hanem a kőfaragásban igen járatos Fáskerti István asszisztenciájával vadonatúj saját szobrokat készített. Egyedül a tematikus megkötés volt adott, valamint a szobrok pontos helye; az a gesztus pedig, hogy egy szálloda(lánc) épületének biztosítószékházi múltjára ezeknek a szobroknak a kihelyezésével emlékezik, sokkal több is, mint példamutató. Rétfalvi a jelenkorban alkotta meg, a mai korhoz alakította ezeket a figurákat, a klasszikustól jó Somogyi József-tanítványként az arckifejezésekben, a testtartásokban, az elvékonyításban a karikaturisztikus felé tolta el őket, de úgy, hogy az eredeti témák megtartásával a figurális ábrázolásban az idézet, a felidézés is mindig érvényesüljön.

És  biztosítási ágazatok, ez a kulcskifejezés, mert hát a bajszos, egyenruhát viselő,

kezében gőzmozdonyt tartó férfiban könnyű felismerni a vasutast,

ha viszont tudjuk,

hogy ő a szavatosság megjelenítője

(amiről azt gondolnám, a viszontbiztosítás vagy a felelősségbiztosítás megfelelője),

máris másképpen tekintünk erre az elegánsan felöltöztetett, joviális férfira.

Itt van aztán az elérési biztosítás, ennek nekem is utána kellett néznem, pontosan mit is jelent, az ügyfél meghatározott ideig fizet a biztosítónak, amely ez idő lejárta után fizeti vissza a jól/pocsékul befektetett összeget a kedvezményezettnek,

a szalaggal átkötött apró csomagot magához szorító nő öröme vagy riadalma alighanem annak szól,

hogy ez a szakasz lejárt, kézben van a nagynak/kicsinek talált végső summa. Ha a vasutas szobra esetleg még nem, ez a nőábrázolás 

(ahogy majd az összes többi is) már egyértelműen mutatja, leolvashatjuk róla a belefoglalt érzelem eltúlzását, exaltációját, a szélsők irányába elvitt karikírozását.

Fő helyen, egy sarkot fordulva, a déli-keleti szögleten, már a keleti homlokzaton ott díszeleg 

a kidolgozott izomzatú, ruhátlan Hermész/Merkúr,

ha nem tartaná kezében feltűnő attribútumait,

amolyan budapesti Dávid is lehetne. De a szállítmánybiztosítás jelképe ő, azon kívül, hogy figurája általában is a pénzügyi, banki, biztosítási (“merkuriális”) ügyletek allegóriája, nem véletlen, hogy az Erzsébet tér túlsó sarkának szélén,

Mercurius

a Bajcsy-Zsilinszky és Andrássy utak szétválásánál álló épületen, Szász Gyula 1898-as megformálásában, az egykori Frontiére Biztosító székháza saroktimpanonjának

csúcsán is ott áll a mitológiai hős, és azért ilyen szabadon, mert a városképi jellegű saroképület a háború után

elveszítette tekintélyes sisakját. Alighanem karakterben inkább valami ehhez hasonló szobor lehetett egykor Ligeti Miklósé is, ha nem is integető, de antik,

Rétfalvi Sándor márványszobrával 2003-ban viszont ezt a sokkal deheroizáltabb, köznapibb, esendőbb, maibb Hermészt kaptuk.

A sorozat talán legismertebb darabja jön,

a keleti oldalon a korsós nőé,

aki nemcsak az épület optikailag legbejártabb keleti-északi sarkára került, és akit nemcsak a blog figyelmes olvasói ismerhetnek két távoli képről a Vigh Tamással foglalkozó poszt Sztehlo Gábor-emlékművét bemutató sorozatából,

de különösen napfényes időkben a hatvanas–hetvenes évek magyar nőábrázoló szobrászatának egyik nagy dilemmáját, a felöltözöttség–levetkőztetettség kérdéskörét is feltárja,

hiszen jól láthatóan nyaktól talpig ruhát visel,

mégsincs egyetlen idoma sem, amely ne tolulna a szemlélő tekintete elé. Kézben tartott amforája az üvegkár-biztosítást jelképezi,

a biztosítási ágazatok kényes kockázatát, hiszen pontosan tudjuk, meddig jár a korsó a kútra.

Északra fordulva meglepetés következik,

a budapesti köztéri szobrászatban unikumszámba menő téma,

mert ha igaz a program, és ez a betörés- vagy vagyonbiztosítási ágazat allegóriája,

akkor ez a gatyás, szakállas, fiatal férfi nem tulajdonaként,

hanem zsákmányaként szorítja magához a széttárt szárnyú jószágot,

és ebben az esetben szépséges megnyúlt árnyékával egyetemben itt bizony egy bűnös tekintetű tolvajt látunk. Csak első fecske ez, eltelik mostantól tíz-húsz év, lesz itt annyi tolvajt köztérre állító szobor, hajjaj, győzzék unokáink ledönteni őket.

De tovább egy szoborral az északi oldalon,

a különös mozdulat,

a megintcsak kétértelműen felöltöztetett–levetkőztetett nőalak

furcsa ékszereivel a kezében egy mára kihalt biztosítási ágazatot hirdet (én legalábbis egyik mai biztosító honlapján se találtam hozzá hasonlót; a közelébe gondolt fogalom, a házassági szerződés pedig nem biztosítói, hanem ügyvédi kérdés),

a hozománybiztosítást,

és ennél a szobornál hívom fel a figyelmet a különféle darabok összjátékára, együttesére, továbbá arra a tényre is, amit saját képpel sajnos nem tudok igazolni, de a Köztérkép egyik műlapjával, a Csertőn felállított Fiú mozdonnyal című 1970-es Rétfalvi-szoborral igen, hogy az a jelleg, karakter és zsáner, amit ez a tíz szobor itt egységesen képvisel, az ornamentális  munkáiban igen gyakorlott szobrász pályáján már három évtizeddel korábban artikulálódott egy önálló köztéri szobrában.

De nem tagadom,

hogy azon a 2016. májusi, késő délutáni verőfényes napon,

amikor ennek az ékszereit maga elé nyújtó nőalaknak

a fényképezésével szórakoztam,

igencsak lekötött a hosszú szoborárnyékkal való játék. És hát a laboratóriumi árnyék szempontjából nem jött jól, mégis tessék megnézni, milyen fantasztikus az a szobor mögötti, egyetlen halvány hangsúllyal megtört falsík.

A sorozat legelementárisabb darabja jön,

ez a tagadhatatlanul mezítelen,

két karját védekezésül, szégyenkezve

maga elé kapó fiatal lány,

a jégbiztosítás megfelelője,

igen, a Kárpát-medence kontinentális éghajlatában

ez olyan időjárási tényező volt,

amelyre külön biztosítási ágazatot lehetett alapozni,

és a tőle való rettegést ilyen egyszerű,

sallangmentes ábrázolásban megjeleníteni,

hiszen ha jég, akkor tényleg ez, ez a végső kiszolgáltatottság.

Nem mintha a tűz, a tűz okozta kár, a tűzbiztosításra fanyalodás sokkal jobb lenne.

A tűzbiztosítási ágazatot Szent Flórián

szabályos attribútumaival ellátott ábrázolása reprezentálja a sorozatban,

rettegő, az alant lévő lángoló épületre abroncsos dézsából vizet öntő sisakos férfi,

a májusi nap fénye mintha még a vízsugarat is megrajzolná.

S az utolsó sarkot forduljuk, ott a jobb lábát gombolyagon nyugtató,

fonalakat,

az élet fonalát méricskélő egyik párka,

magától értetődően

az életbiztosítási ágazat jelölőjeként

(itt jön be újra az “elérési” és a “kockázati” fogalma,

ez a párka a Miatyánk utca Erzsébet tér felé eső északi sarkán valószínűleg a “kockázati” jelleget hirdeti; vagy ki tudja?, éppenhogy az “elérésit”), és itt jön be a korábban megígért Miatyánk utca, a pesti oldal legrövidebb, nem egészen ötvenméteres utcája; a nevét a legendárium szerint azért kapta, mert épp egy miatyánkot tudott elmondani az a hívő, aki itt a Deák téri evangélikus templom felé, misére tartva átvágott rajta. Elnevezése nem valamilyen rendszerváltás utáni visszanevezés eredménye — a Miatyánk utca 1874 óta őrzi magyar nevét (előzőleg Pater Noster Gasse volt), és ezt a nevet nem változtatták meg sem a Rákosi-, sem a Kádár-korszakban. A névnek egyszerűen nem volt jelentősége, a háború után utcatáblára sem kellett kiírni, mert adminisztratív értelemben nem létezett (házszám ma sincs benne), és a vele másik oldalon határos építkezési felvonulási terület miatt közterületént proxemikailag is alig; a két szállodaépület között, a sétálóutcává átalakított Deák Ferenc utca (a “Fashion Street”) mellékutcájaként (noha ma a két szállodaépület szervízutcája leginkább) a napja viszont váratlanul felragyogott, legalább ennek az itt látható utcanévtáblának a formájában,

az életfonal hosszát megszabó párka legeslegújabbkori attribútumaként.

És a sorozat utolsó darabjához értünk, 

Hermész mellett a széria másik meztelen férfijához,

a jobb kezével a bal karját körbetekerő,

egykedvű férfihoz,

és mivel ő a balesetbiztosítás megtestesítője a Miatyánk utcában,

egykedvűsége nem szorul különösebb magyarázatra.

Így e poszt vége felé jószerével autodidakta biztosítási alkusz lettem,

így egyértelműen mondhatom, hogy a balesetbiztosítási ágazat vita nélkül a “kockázati” biztosítás kategóriájába tartozik.

Egyetlen ígéretem teljesítése maradt már csak hátra azok közül, amiket ebben a posztban tettem: hogy megindokoljam, miért van az épületen csupán tíz szobor a lehetséges tizennégy helyett (hiszen a Miatyánk utcai homlokzat déli végén elférne még kettő, ahogy a Deák Ferenc utcai homlokzat nyugati felén ugyancsak ott lehetne a szimmetria jegyében még kettő). Nos, aki idáig eljutott a nézegetésben-olvasásban, annak nem kell magyarázat, de azért mégis ideteszek egy képet a legélesebb délnyugati sarok káprázatos lekerekítéséről:

Hotel Le Meridien

Ide bizony, nem kell szobor, szobor (tömeg és tér) önmagában az egész látvány.

De hogy ne maradjanak jutalom nélkül az idáig eljutók, íme egy kis mozgókép a végére, valami olyasmi, ami nyomtatásban sohasem lehetne.

Újra és újra, ameddig csak van energia.

*

A tíz szobor két lapja a Köztérképen:

Rátfalvi Sándor: A Hotel Ritz-Carlton homlokzati szobrai I.

A Hotel Ritz-Carlton homlokzati szobrai II.

*

Felhasznált irodalom:

Prakfalvi Endre/Budapesti Negyed: A budapesti ősmetró (1949–1956) 

Catflower/Kép-Tér-blog: Erzsébet kontra Engels — a buszpályaudvar 

Zubreczki Dávid/Urbanista blog: Megnéztük Budapest legújabb luxusszállodáját

Urbface/Urbface.com. A térkép több tételét is használtam a szöveg megírása során, indulásnak ezt, és onnan tovább lehet lapozni: A Modern és Breitner üzlet- és bérház

epiteszforum.hu: Beszámoló a rendőrkapitányság Le Meridien szállodává átalakításáról és az épület történetéről, sok képpel a régi és az új állapotokról, képekkel a visszabontásról.

epiteszforum.hu/Mizsei Anett: Dunai (új)hullám — Ritz-Carlton

Mint minden hasonló alkalommal, ezúttal is haszonnal forgattam a Budapesti utcanevek A–Z című lexikont (szerkesztette Ráday Mihály, Corvina Kiadó, Budapest, 2013) és a Ferkai András szerkesztette Pest építészete a két világháború között című könyvet (Branczik Márta, Ferkai András, Hajdú Virág, Molnos Attila, Oláh Éva; Modern Építészetért Építészettörténeti és Műemlékvédelmi Kht, Budapest, 2001)

Mint minden hasonló alkalommal, különösen hálás vagyok a Fortepannak, leginkább létezéséért, ami nélkül ebben a formájában rengeteg másikhoz hasonlóan ez a bejegyzésem sem jöhetett volna létre.

 

Szerző: csuhai

Minden. Amit csak el tudsz képzelni. Vagy amit én el tudok.

Egy gondolat a(z) “Újra — Rétfalvi Sándor budapesti épületszobrairól” című bejegyzésnél

  1. Még a hatvanas években is szemben, az Anker-ház sarkán lévő patika bejáratánál volt pár szobor, kb. ilyen konzolon. Nekem valamiért mindig ezek jutnak eszembe az Adria új szobrai láttán. Nem emlékszem, mit ábrázoltak, hogyan kerültek oda és mi lett aztán velük.

    Kedvelés

Kérlek, mondd el, mit gondolsz.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.