Szemesnek áll a világ

Az itt következő két szoborban sok közös vonás van. Nagyjából ugyanabban a korszakban születtek, mindkettő alkotója nő, mindkettő Balatonszemesen áll, egymástól körülbelül 200 méterre ugyanabban az utcában, és mindkettő amolyan eltűnőfélben lévő szobor: egykor valamilyen vállalati vagy állami balatoni üdülő területén, zárt kertben állították fel őket, a vállalat vagy az állami szervezet a rendszerváltás után átalakult, megszűnt, az üdülők gazdát cseréltek, alkalmanként többször is, és mindkét szobor sorsa, jövőbeli egzisztenciája ma tulajdonképpen a jóindulaton áll, vagyis tökéletesen kiszámíthatatlan.

Pedig Bolgár Judit 1962-ben felállított Kislány című szobra,

illetve Lesenyei Márta Fürdőző fiúja (a műlisták 1985-öt adják meg felállítási évéül, de épp a szobor köztérképes oldaláról kiderül, hogy a szobrászt a terv 1970-ben már foglalkoztatta, nem lehetetlen, hogy akkoriban el is készült) is érdekes dolog, vagy legalábbis olyasmi, ami valahogyan saját korában, az ezerkilenszázhatvanas-hetvenes években gyökerezik, olyasmi, amit a cukiszoborság vádja nélkül ma már nemigen lehetne és nem is nagyon kellene megcsinálni. Ezer változata lesz még persze a fürdőző kislányoknak és a helyes kisfiúknak (kiskutyával is), de ez nem ennek a posztnak a problémája.

Ennek a posztnak az a problémája, hogy elmesélje, a két szobrász közül talán Bolgár Judit számít unikálisabb alkotónak, nekem legalábbis egzotikusabbnak, ő abszolút a blog korszakában élt (1924-ben született és alkotóereje teljében, 1982-ben halt meg), kevesebb köztéri alkotása áll, mint Lesenyei Mártának (1930), aki pályája utolsó nagy szakaszában például szakrális munkákkal is gazdagította életművét. Bolgár Judit köztéri munkáinak nagyobb része állatszobor, egész köztéri működése valami ilyesmivel kezdődött, hiszen az 1950-es években

munkát kapott a Kerepesi úti nagy lakótömb kapudíszítő reliefjeinek elkészítésénél,

és Őzek című kompozíciójának négy ugyanolyan példánya

az épület négy bejárata fölé is odakerült,

jóllehet az idő és a törődés más-másképpen koptatta el őket az elmúlt több mint hatvan évben. De neki köszönhetjük a korszak egyik számomra legkedvesebb szobrát, az egri Hadnagy utcai lakótelepen

1973 óta magas, nyúlékony posztamensen ott álló

Sárkányeregető fiút, amelynek — mivel a címadó tárgy a kezében maradt — abszolút világos és magától értetődő narratívája van.

Ugyanez a balatonszemesi alumínium Kislányról nem mondható el, mivel a bal kezében tartott tárgy egyik fele az idők folyamán

letört, így nem egészen világos, hogy mivel foglalatoskodik épp,

de a kontextusból, a ruhátlanságból viszonylag könnyen kikövetkeztethető, hogy valamilyen nyári vízparti tevékenységgel.

Akárhogy van,

a kis szobor

arányos,

szabályosan körbejárható körplasztika,

minden oldaláról,

minden nézetéből teljes egész,

még akkor is, ha a mondat épp ennél a gyönyörűséges hátsó nézetnél kerekedik egésszé.

Ez csak a nyelv véletlene.

Érdemesebb inkább arra felfigyelni,

hogy ennél a szobornál is milyen fontos szerepet kap

a rendhagyóan megdöntött talapzat,

ezáltal a szoborba foglalt mozdulatsor kimerevített pillanatrajza

jellegzetes dinamizmust kap, olyan ez a talapzat

— ha már a nyelvnél tartunk –, mint az irodalomba foglalt retorika, amely a műalkotást elkülöníti a hétköznapi beszédtől.

Dehát minden rendben van vele,

a koncentráló tekintet,

a lófarok is — Bolgár Judit szemesi Kislánya egyszerű sallangmentességével ad hírt saját magáról.

Rendhagyó a talapzata Lesenyei Márta bronzból készült Fürdőző fiújának is,

a félig megcsavart nagyméretű mészkő tömb egy csúszdát imitál,

a szétvetett karok,

a csúszda szélét tán épp elengedő, félig-meddig még a kapaszkodásra emlékező jobb kéz,

a kalimpáló,

de szemből nézve jól láthatóan önkéntelenül már a fékezésre, megállásra előkészülő lábak,

a kissé talán eltúlzottan mosolygó, inkább feszült arc mind-mind a lecsúszás, a csúszdázás jelenetsoráról, annak az egyik, a lehető legtöbb fázist megmutató pillanatáról beszélnek.

Érdekes módon Lesenyei Márta kis zsánerszobrának viszont nincs több nézete, ha csak kicsit is kimozdulunk a szabályos középből,

vagy ha nagyon,

bármelyik irányba, már csonkul a teljes nézet,

hátsó nézetei pedig

jóformán semmitmondóak.

Elölről viszont az, ami:

egyszerű kis pillanatkép, tényleg kép

egy önfeledt nyári momentumról,

olyasmi, amit öt perccel, öt nappal vagy öt héttel később végleg elfelejtünk, hogy egyáltalán megtörtént. De hogy történt ilyen, arra emlékeztet ez a kicsi idillszobor. És hogy kerek legyen a befejezés, álljon itt zárásul Lesenyei Mártától is egy olyan, pályája elejére eső épületdíszítő dombormű-sorozat, ami szerepelt már a blogon, a pécsi négy évszak-sorozata, 1957-ből (most más sorrendben, mint eredetileg, de most is öt darabbal):

*

Apró kis önéletrajzi részlettel világítom meg végül, hogy a bejegyzés címe nem öncélú poén. A két szobor fényképezésére három nyarat fordítottam, egész pontosan 2014 óta háromszor bicikliztem át miattuk Balatonszárszóról Szemesre, de egyszer sem találtam rájuk úgy, hogy mindkettőt közelről le tudtam volna fényképezni: valamelyik vagy mindkét kertajtó mindig zárva volt, első évben, amikor egy véletlennek (teremtett lélek hiányában egy nyitva felejtett kapubejárónak) köszönhetően bejutottam az ügyészségi üdülőbe és körbefényképeztem a Bolgár Judit-szobrot,  Lesenyei Mártáét nem is találtam meg. A következő évre meglett, akkor viszont mindkét ajtó zárva volt, Bolgár Judittal nem is próbálkoztam, a távoli, parkoló autók nélküli képek akkor készültek a Lesenyei-szoborról, a kerítésen túlról. Idén Bolgár Judit még mindig zárva, annyira reménytelenül zárva, hogy azért a sűrű növényzet közül, a rácson át próbáltam pár képet csinálni róla most, kicsit búcsúzásul — Lesenyeihez viszont, nyitott kertkapuval, idén közel lehetett menni. Így lett kerek tehát ez a poszt, de a fényviszonyok, a szögek és a ráérő idők közül nem mindig válogathattam a kedvemre. Ám miközben fel-alá bicikliztem a balatonszemesi Ady Endre utcán,  egy harmadik üdülőben ezt találtam. Úgyhogy mégiscsak szemesnek áll a világ.

*

A két szoborról a Köztérképen:

Bolgár Judit: Kislány (1962)

Lesenyei Márta: Fürdőző fiú (1985)