Mit lombokkal teleszántott

Ennek a bejegyzésnek a címét Kosztolányi Dezső nevezetes “csacskaságának” átköltésével nyertem ki. Az “Átadta a telefont, / Mit lombokkal telefont” bravúrját persze nem lehet felülírni, megismételni vagy egyáltalán csak a közelébe jutni egy t-re végződő szó tárgyesetével, de most mégis átadom régi tervemet, az elefántot a blog legkitartóbb olvasóinak (és abban a pillanatban, hogy ki fogom ezt posztolni, elmondhatom majd magamról, hogy “Átadta az elefántot” — de ez a skizofrénia olyan összetett példája már, hogy jobb nem pedzegetni), közülük is annak, ki az elefántot szereti. Rossz ember nem lehet.

“Mit lombokkal teleszántott” olvasásának folytatása

Az aranyból faragott királyfi

Anglomán vagyok, habár ez nem köztudott rólam, mert nem szoktam hivalkodni vele. Anglomániám kialakulásának történetét, általános jelentőségét, hatásának a hétköznapjaimra gyakorolt vonatkozásait ma már csak azoknak mesélem el részletesen, akik egy jégkockára töltött whiskey vagy egy középerős barna sör mellett rákérdeznek. Tudom persze, az egyik skót, a másik ír, vagy mindkettő ír, de a nagyokban éppen az a jó, hogy nem kell kérdezgetniük úton-útfélen, mitől nagyok ők.  “Az aranyból faragott királyfi” olvasásának folytatása