Ülve-főve

Hát idáig is eljutottunk. Az itt következő poszt olyan szobrokat fog összegyűjteni és legalább egyetlen kép erejéig bemutatni, amelyeknek főalakjai vagy mellékalakjai ülnek, ücsörögnek, valamilyen ülőalkalmatosságon foglalnak helyet. Hogy kedves költőm szavaival éljek, hatalmas nagy téma ez, még talán a Titanic pusztulásánál is nagyobb. Nem fogom zokon venni, ha az alább említett példáimra az olvasó kapásból kivételt vagy ellenpéldát sorol — az ülő szobrok tenger, amit nem lehet kimerni, és az állításaimat úgy próbálom védeni, hogy a szövegben legtöbbször előforduló szó az “általában” határozószó lesz.

“Ülve-főve” olvasásának folytatása

Piros

Kép

Aztán beültünk az egyetlen nyitva tartó kávéházba, fél 11 körül járt. Kettőnkön kívül nem volt vendég, az utca is üresen kongott a délelőtti verőfényben. A pincér azonnal hozta a gyűszűnyi, forró, méregerős presszókávét.

– Csodálkozom rajtad.

– Miért? Hogy nem rándult össze az arcom, és örömömben nem kiáltottam fel, hogy ez aztán a kávé?

– Igen. Mindenki odavolt eddig érte.

Rágyújtottam, kifújtam az első slukkot.

– Tudom fegyelmezni magam.