Mit lombokkal teleszántott

Ennek a bejegyzésnek a címét Kosztolányi Dezső nevezetes “csacskaságának” átköltésével nyertem ki. Az “Átadta a telefont, / Mit lombokkal telefont” bravúrját persze nem lehet felülírni, megismételni vagy egyáltalán csak a közelébe jutni egy t-re végződő szó tárgyesetével, de most mégis átadom régi tervemet, az elefántot a blog legkitartóbb olvasóinak (és abban a pillanatban, hogy ki fogom ezt posztolni, elmondhatom majd magamról, hogy “Átadta az elefántot” — de ez a skizofrénia olyan összetett példája már, hogy jobb nem pedzegetni), közülük is annak, ki az elefántot szereti. Rossz ember nem lehet.

“Mit lombokkal teleszántott” olvasásának folytatása

“Lásd, itt leülhetnél…”

Semmi más nem kapcsolja az itt következő szobrot, Tar István Budapesti lányát az előzőhöz, kizárólag a proxemika, a közös tér, és persze a közös alkalom — a Budapesti lány is az 1965-re kialakított Jubileumi park fő attrakciójának, a Gellérthegy fennsíkján és déli lejtőjén kiképzett teraszos kert középső platója díszének számított. ““Lásd, itt leülhetnél…”” olvasásának folytatása

“egy percre megfogom, ami örök”

Az 1922-ben született, 1984-ben elhunyt Kiss Kovács Gyula pályarajzára régóta készülök, szobrairól hosszabb ideje gyűjtögettem a képeket. Nem lesz szabályos, monografikus portré, ami itt következik, hiszen csak annyi köztéri szobrát fogom tudni e helyen bemutatni, amennyiről saját fényképem van, de az összképen nem változtatna igazán, ha itt sorakozna mind a harminc, ma is nagyrészt exponált helyen álló Kiss Kovács-mű. De azt remélem, hogy a kikerekedő bemutatás mégiscsak igazolni fogja régóta érlelődő előfeltevésemet.  ““egy percre megfogom, ami örök”” olvasásának folytatása

Egy londoni vendég lő be, avagy a Dover Streeten minden este bál van

Egy mayfairi vendéglőből “Egy londoni vendég lő be, avagy a Dover Streeten minden este bál van” olvasásának folytatása

Radiátor

DSC_29992013-04-28_10-57-28_Kosztolányi nem sorolta a tíz legszebb magyar szó közé. Festményeken nem szokták megörökíteni, szobrokon sosem szerepel, versekben, prózában is nagyon ritkán, legfeljebb rendőrviccekben. A magas kultúrából leginkább még Örkény Istvánt idézi fel, ha az embernek kellően tág a képzelete, de a franc vágyik egy kis melegségre a negyven fokos kánikulában.

“Radiátor” olvasásának folytatása