Lejaklózottan

Antal Károlyra, az 1909-ben született és 1994-ben elhunyt szobrászra igazán nem vonatkozik az, amivel oly sok bejegyzést kezdtem az elmúlt hónapokban. Őt bizony kortársai kifejezetten nagy becsben tartották. Pályája töretlenül indult, elvégezte az Iparművészeti Iskolát és a Magyar Képzőművészeti Főiskolát, felnevelő mesterei, a pályán őt elindító legelső kollégái közé tartozott Mátrai Lajos György, Szentgyörgyi István és Ohmann Béla. 1934-35-ben ösztöndíjjal Rómában tartózkodott, hazatérte után a Százados úti művésztelep lakója lett. A “Római Iskola” képviselőjeként, a neoklasszicizmus és a realizmus híveként egész pályafutása során szívesen látott szobrász volt a köztereken, kiállítási termekben, épületek díszítőjeként (ez utóbbi mesterséget egy ideig maga is tanította a főiskolán). Első pályaszakaszának nagy, reprezentatív műve a fiatalkori Szent László-szobor,

a kőbányai Lechner Ödön tervezte templom előtt 1940-ben felavatott monumentalizáló, mégis visszafogott, nem túlságosan nagy méretű királyábrázolása,

sok finom részlettel. És pályája töretlenül folytatódott az új körülmények között is. Az új rendszerben azzal alapozta meg hírnevét, hogy 1945-ben ő készítette el a Szabadság téren ma is

és a Gellért téren egykor álló szovjet világháborús monumentumokat,

ezt a két obeliszk formájú emlékművet. Mélyi József hívta fel a figyelmemet rá, és ezt külön köszönöm neki, hogy Antal Károly ezeknél az emlékműveknél csak a munkáját adta, nem az invencióját — az alapforma szovjet prototípus volt, amit ő csak lemásolt és a helyszínre adaptált (ahogy másik két budapesti téren mások tették ugyanezt). Az archív képből viszont jól látható, hogy a szálloda még romos, lakhatatlan, amikor az obeliszk már ott áll az épület előtti téren, és ezzel ellehetetleníti többek között Vilt Tibor az ebben a posztban emlegetett, Remete Szent Pálról évek óta tervezett szobrának elhelyezését is (a Sziklakápolnánál kijelölt helyszín mellett volt olyan fázisa is a munkának, hogy Vilt szobra esetleg a Gellért tér közepére kerül). Antal Károly munkához jutott a nagy reprezentatív projektekben (a Népstadion megnyitásának évében felállított Birkózók című szobra

a sorozat még mai szemmel nézve is időtállónak számító darabja lett,

teli drámával, mozgással, technikai trükkel, és persze halhatatlan anyaga a Miért mennek a sziámi ikrek Nagy-Britanniába? című faviccnek), ugyanakkor az 1960-as években újrafaragta a pécsi székesegyház 12 apostolszobrát,

a homlokzat tizenkét önálló szobrát (az épület történetében a harmadik ilyen sorozatot) 1961-ben állították fel; igen előkelő szobrászkompánia tagjaként részt vett a budapesti Operaház homlokzati szobrainak újraállításában, két frakkos-könyves zeneszerző egészalakos szobrát,

Moniuszkóét (ne keserítsen el senkit, ha egyetlen dallamot sem tud elfütyülni tőle)

és Csajkovszkijét mintázta ő, aztán dolgozott templombelsőkben, szoborrestaurátorként és épületdíszítő szobrászként is munkára talált, olyasmiket készített,

mint amilyen például az Angyalföldön, a Máglya közi műteremház homlokzatán látható, 1956-ban elhelyezett Építészet című, tartalmában, megformálásában, világképében erősen klasszicizáló reliefje. Még az a tisztesség is elérte, hogy — sok szobrásszal egyetemben — bekerült Spiró György kis remekébe, a Tavaszi Tárlat című regény lapjaira: “Antal Karcsi” a háború után annak a Radnót Magdának, a korszak híres szemorvosának a partnere, kislányának apja, akinél Fátray 1957-ben kétségbeesetten és hiábavalóan keres közbenjárást; Radnót Magda és Antal Karcsi ugyanúgy a jelenkor átláthatatlan ködébe vész Fátray számára, mint szinte mindenki más a kisregény világában, akihez a főhős segítségért fordul megszorult helyzetében.

De Antal Károly szobrai nem vesztek a ködbe, legtöbbjük itt maradt köztünk, és noha 2014-es szemmel én személy szerint nem látok bennük semmi paradigmaváltót, saját korukból előrefelé kimutatót, az kétségtelen tény, hogy szobrai megbízható, masszív művek, valamiképpen kikezdhetetlen alkotások.

Ez vonatkozik 1968-ban, a pécsi Uránvárosban a 2 ezrelékes szabály keretében a távol-keleti utazóról, a tibeti-angol szótár létrehozójáról előzőleg elnevezett utca kijáratával szemközt elhelyezett, Kőrösi Csoma Sándort ábrázoló munkájára is.

Egyetlen tömbű,

a monumentalitás és a bensőségesség különös határán álló darab,

úgyszólván tökéletes elhelyezésben: a terének szélein álló tízemeletes lakótelepi szalagházak

valósággal keretet adnak a szobornak.

Ló és lovas ez is, két különálló alak együttese,

de talán pontosabb úgy, hogy jak és jakos,

közelről nézve hiába ugyanolyan, mint a lófej — csak egy kicsit fületlenebb.

Egyáltalán nem véletlen különben, hogy a köztéri monumentális műben ott látjuk a kisplasztikát. Ennek az az oka, hogy Antal Kőrösi Csoma Sándor-szobrának létezett egy kis változata 1938-ból.

Amikor a szobor ügye 1963 áprilisában a Művészeti Bizottság napirendjére került, és döntés született arról, hogy az elhelyezendő szoborra Antal Károly előtervezésben kapjon megbízást, a vita során Pátzay Pál, aki egyébként ezeken az üléseken már-már közmondásosan mindenkor véka alá rejtette kollégáit illető elismerő véleményét, erre a kisplasztikára utalhatott, amikor a következőket mondta: “Antal Károlynak van egy jakon ülős Kőrösi Csoma-szobra. Élete egyik legjobb műve. Ezt kellene megcsináltatni vele.” Ebben aztán konszenzus mutatkozott, a vita inkább Boda Gábor tervének elutasítása körül folyt, akinek az 1940-es évekből szintén létezett egy Kőrösi Csoma-szoborterve, melyre 1957 tavaszán Kecskemét városával szerződést is kötött, de oda akkor nem készült el, és felmerült, hogy azt a szobrot az épülőfélben lévő pécsi lakótelepen hasznosítsák. Előkerült még Csorba Géza neve is, de az ő személyét a beruházó és a tervező ellenezte, így aztán rusztikus megfogalmazású, kezében bottal lépő Kőrösi Csoma-szobra nem Pécsen, hanem Budapesten, az akkori Gorkij fasorban, a Ráth György Múzeum előkertjében állt föl,

egyébként ugyanabban az évben, 1968-ban, mint Antal Károlyé Pécsett. Boda Gábor Kőrösi Csoma-szobra sosem valósult meg végül, se Kecskeméten, se Pécsen, se másutt. De ami az egész dokumentum legérdekesebb mozzanata volt számomra, hogy ekkor, az 1960-as évek elején Kőrösi Csomának, akinek bő egy évtizeddel később valóságos kultusza lett Magyarországon, ekkor még sehol nem állt szobra, miközben a fentiekből láthatjuk, alakja jó néhány szobrász fantáziáját megmozgatta már. (Hozzátartozik a történethez, hogy Antal Károly a 200 éves évfordulóra, 1984-ben még egy Kőrösi Csoma-szobrot állított, ezúttal jak nélkülit, Érden.)

Az egytömbűséget, a sűrűséget, az arányok esetlen furcsaságát tehát nemcsak az állat rövidebb végtagjai,

hanem ez a kisplasztikai megformálásmód is okozza, hiszen másképp néz ki valami az íróasztal szélén vagy a kiállítási emelvényen, mint a városi szabad térben.

De a piedesztállal itt nincs baj, és az apró részletek is kivétel nélkül mind gondosan megmintázottak,

történetileg hitelesnek tűnnek (no de jártál-e Tibetben, kérdezheti az olvasó, amikor idáig jut,

dehogy jártam, felelem én, G. B Shaw sem tudott tojást tojni, mégis tudta, sikerült-e a rántotta vagy sem), akárcsak a régi történeti szobrászat jellegzetes darabjaiban,

ahol a lovat a szobrász előtanulmányként gyakran önálló lószoborként is elkészítette,

mint a cseh Josef  Václav Myslbek, aki ezt a ma Kassán álló gyönyörű csődört a prágai fő téren álló Vencel-szobrához jó tíz évvel korábban, tanulmányképpen elkészítette.

Arról nincs tudomásom, hogy az állatszobrokban egyébként jeleskedő Antal különálló jakot csinált-e,

és e helyen nem elevenítem fel azt a régi kérdésemet sem, hogy vajon hány JAK-tag látott már élő jakot.

Egy gyors körbe-körbe még,

nagyjából egy évvel az első körbejárás után,

a jak fara,

baljós ég alatt,

nyugalmasan, mintha egy nagyobb sámlin, de hát idegesen nem fedezhetsz fel semmit,

egy csók még az állat orrára,

egy pillantás a szobor talapzata mellett, afféle korabeli térplasztikaként elhelyezett feliratra (pedig ez utólagos hozzáadás),

Kőrösi Csoma Sándor pedig éli álmunkat,

és mihelyettünk is új világokra, új emberekre, új nyelvekre talál.

*

A szobor a Köztérképen.

A szövegben képpel említett többi szobor linkje ugyanitt:

• Antal Károly: Szent László
• Antal Károly: Szovjet hősi emlékmű
• Antal Károly: Birkózók
• Csorba Géza: Kőrösi Csoma Sándor
• Josef Václav Myslbek: Ardo