A szép szám

Tegnap, április 30-án érkezett el negyedik születésnapjához a blog, ma, május 1-jén már az ötödik évét tapossa. Ez a kettős időpont azért érdekes, mert az egész blog egy nappal előbb megvolt ugyan, számomra valójában mégis 2013. május 1-jén kezdett létezni, akkor szereztem egyáltalán tudomást róla. Szeifert Natália ugyanis meglepetésből megcsinálta nekem, fölregisztrált engem, azóta sem értem pontosan, hova, a domainnevemet kifizette az első évre, létrehozta a felhasználónevemet, a jelszavamat, a legelső sablont, amibe beletöltött négy Facebook-posztomat, minden ilyesmit, nekem csak meg kellett nyitnom, és mint jó júzer, engedelmesen használnom aztán az egészet. Azon kívül, hogy most is nagyon köszönöm neki, mint minden évfordulón, amelyekre egyébként a WordPress is (a domainnév meghosszabbításának éves díjfizetési kötelezettségéhez hasonlóan) kedvesen szokott emlékeztetni, gondolkodtam rajta, miképpen lehetne rendhagyóan emlékezetessé tenni ezt a napot, és arra jutottam, hogy leghelyesebb a számokat segítségül hívni — ha már az időt, az egész blogírás voltaképpeni szubsztanciáját (és ennek az évfordulónak a tényleges generáló elemét) egyetlen posztban nem lehet. Úgyhogy jöjjenek a számok.

Mert lehetne így,

egy,

kettő,

három,

négy,

öt,

hat,

hét,

nyolc,

kilenc,

kilenc és negyed vagy (bocs, gyerekek) nyolc és háromnegyed,

tíz,

tizenegy (más számítások szerint húsz),

tizenkettő,

de ha valakinek az előző túlságosan spirituális vagy messzire megy, hiszen a 12 voltaképpeni szobor nem kivehető, íme, egy profán tizenkettő,

ha az előző meg túl ezoterikus, tessék, itt egy realista, és több panaszt nem akarok hallani,

tizenhárom,

tizennégy,

és van ugyan tizenöt — meg még akár több is, azért kezd nyilvánvalóvá válni, hogy ez a sor előbb vagy utóbb el fog érkezni saját belátható határaihoz.

Legyen akkor inkább így:

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

egy sokkal komolyabb 11,

12

13

14

15

16

17

18 pont még nincs — érdekes, hogy a nedók hazájában éppen ez nincs; látszik, annyira rühellem őket, mint kitalálóikat, sosem fényképeztem ilyet köztéri mű mellett

19

20

21

22 — és még a nyitóképet, a szentendrei BKV-múzeumban fotózott, szinte tapintható festett villamosszámozást is idevehetjük, ha köztéri műalkotásnak tekintjük, de ne tekintsük annak, hiába érezzük rajta a készítő kéz munkáját

23

24

25

26

27

28

29

30

Ez most eddig tart, de láthatjuk, hogy a sor tetszés szerint folytatható, ameddig csak tartanak a számok. Márpedig a számok jelenlegi tudásunk szerint sokáig tartanak — sokkal tovább, mint mi. 2017 áprilisának utolsó napjaiban, amikor összeraktam ezt a posztot, egyetlen kikötést tűztem magam elé: kizárólag olyan képeket vehettem számításba, amiket azóta kimúlt Nikon D40-esemmel készítettem, újakat, speciálisan ebbe a posztba illőket most nem volt szabad csinálnom. De érdemes lesz vissza-visszanézni, mert idővel továbbfejlesztem, persze, a D40-es szabályt már szükségszerűen figyelmen kívül hagyva.

*

Ajánlott irodalom a számok beláthatatlan témaköréhez, benne szám és kép viszonyáról, egyébként ellenkező konklúzióval, mint amit ez a poszt sugall; de hát az ember minden sejtje kicserélődik 7 évente: Számokba fojtva.

*

Az azonosítható tételekről a Köztérképen, illetve korábban a blogon:

Egy: Varga Miklós: Leányakt (Kőbánya, 1959)

Kettő: Segesdi György: Térplasztika a Szombathelyi Képtár homlokzatán (Szombathely, 1985)

Három: Barta Lajos: Lovacskák (Gellérthegy, 1965)

Négy: Körösényi Tamás: Szombathelyi polgárok (Szombathely, 1983)

Öt: Radnai Béla–Gabay Sándor: Kalazanci Szent József-szoborcsoport (Budapest, 1917)

Hat: Auguste Rodin: A Calais-i polgárok (London, 1902)

Hét: Rafael Monti–Ludwig Schaller: A Nemzeti Múzeum timpanonja (Budapest, 1842)

Nyolc: Kisfaludi Strobl Zsigmond–Kocsis András–Ungvári Lajos: Kossuth-szoborcsoport (Budapest, 1952–2013)

Kilenc: Benedek György: Batthyány Lajos és az 1848-as első felelős kormány (Kalocsa, 2008). Már a poszt közreadása után tűnt fel, hogy a képen a jobb szélen álló Kossuth Lajos mennyire hasonlít a bal szélen álló Szemere Bertalanra (és viszont)

Kilenc és negyed/Nyolc és háromnegyed: Andrássy Kurta János: Zene és dráma (Zalaegerszeg, 1961)

Tíz: Kisfaludi Strobl Zsigmond–Hikisch Rezső: Hűségkapu (Sopron, 1928)

Tizenegy: Kiss István: Múlt és jelen (Gellérthegy, 1965)

Tizenkettő: Antal Károly: A pécsi főszékesegyház apostolszobrai (Pécs, 1961)

Profán tizenkettő: Lajos József: Zodiákus (Budapest, 1965)

Realista tizenkettő: Tar István: Építőmunkások (Budapest, Városligeti fasor, 1949)

Tizenhárom: A Concertgebouw timpanonja (Amszterdam, 1886)

Tizennégy: A Bálint Zoltán–Jámbor Lajos építészpáros által épített Lederer-palota Bajza utcai bejárata (1908, ma az Orosz Föderáció Nagykövetségének kereskedelmi kirendeltsége; a díszítő szobrok készítője azonosítatlan)

Tizenöt: Mayer Sándor: Első világháborús emléktábla (Kőszeg, 1932)

*

És a másik, számos szekvencia:

1 Szandai Sándor: Vízimadarak (Pécs, Uránváros, 1958)

2 Biztonsággal nem azonosított alkotó, Gubacsi lakótelep kapudíszítő domborműve (1955)

3 Ladislav Majerský háromalakos kompozíciója a Bezrucova utcai, a fényképezés idején elhagyott és lepusztult egykori kórházépület bejáratánál, szemben a Lechner Ödön-féle “Kék” Szent Erzsébet-templommal, Pozsony, 1936

4 Atlasz a bécsi Operngassén

5 Nem egyértelműen azonosított készítő, Gubacsi lakótelep kapudíszítő domborműve (1955)

6 Két atlasz Budapesten, a Rejtő Jenő utcában, alkotójuk azonosítatlan

7 Szabó Iván: Kecske (Pécs, Uránváros, 1959)

8 Lesenyei Márta: Tavasz (egy ötdarabos relief-sorozat nyitó része, Pécs, Uránváros, 1959)

9 Dózsa-Farkas András: Rák (Pécs, Uránváros, 1959)

10 Tóth István: A munka és a művészetek allegóriája (Pozsony, 1910)

11 Nagy Géza: Nyilazó lovas (Pécs, Uránváros, 1958)

a sokkal komolyabb 11: Kutas László: Zettl Gusztáv (Sopron, Balfi utca, 2002)

12 Az angyalföldi József Attila tér és környékének kapudíszítő domborművei

13 Kalló Viktor: Kakas (Pécs, Uránváros, 1959)

14 Az angyalföldi József Attila tér és környékének kapudíszítő domborművei

15 Nyírő Gyula: Dámvad (Pécs, Uránváros, 1958)

16 Hóval borított sorozatgyártásos díszítő oroszlán Újpesten, a Blaha Lujza utcában

17 Molnár László: Hattyú (Pécs, Uránváros, 1958)

19 Azonosítatlan szerzőjű, Támaszkodó című dombormű a Lövőház utcában (1940)

20 Páljános Ervin: Dumtsa Jenő (Szentendre, Dumtsa Jenő utca, 2001)

21 Kőarc, Andrássy út, ismeretlen épületdíszítő szobrász munkája

22 Beck Ö. Fülöp: Vasmunkások (Budapest, 1941)

23 Kerényi Jenő: Táncosok (Budapest, Lövőház utca, 1940)

24 Csorba Géza: Röpülj hajóm — A Három Holló vendéglő (és Ady) emléktáblája (Budapest, Andrássy út, 1937/1962)

25 Azonosítatlan szobrász Gyümölcsszedő nők című díszítő reliefje (Budapest, Lövőház utca, 1941)

26 Az angyalföldi József Attila tér és környékének kapudíszítő domborművei

27 Vilt Tibor: Zászlót lengető nő, szemből (Budapest, Lövőház utca, 1941)

28 Laborcz Ferenc kalandos sorsú rákoskeresztúri felszabadulási emlékművének (1949) hátsó oldala

29 Egyelőre ismeretlen alkotó gólyákat ábrázoló reliefje Lágymányoson

30 Jovánovics György: Az épülés szelleme (Budapest, Közraktár utca 4–6., 2009)

*

Függelék

Akadtak számok, ahol voltak válogatási lehetőségeim, némelyiknél több is, ezek közül csak egyet, az alternatív 9-et mutatom itt meg, az Andrássy útról:

Leginkább azért, mert a kép, mivelhogy látható vagyok rajta munka közben, önreflexív műhelynapló, illik a blog négy betöltött évéhez, látszik belőle az is (hogy klasszikust költsek át), hogy az egész sár és vér, de azért játék; továbbá a bal oldali figura teszkós faviccem főhőse, a két karikás oroszlánfej pedig a Nagy Oroszlánposzt kitüntetett szereplője. A “számos” sor különben nem annyira váratlan dolog, mint amilyennek elsőre látszik. Többnyire körülvágatlan werkképekből áll, egy időben az indvidualisztikus művészettörténet-írásból erősen ki-kimaradó kapudíszekkel, atlaszokkal, kariatidákkal, szoborajtónállókkal intenzíven foglalkozva, ezeket a későbbi könnyebb eligazodás kedvéért szándékosan fényképeztem úgy, hogy a házszámok is látsszanak rajtuk. De a lényeg az, hogy innen folytatódik majd tovább az egész, addig meg maradjon a szám az, ami: szép.