Egyszer fent, máskor lent, mindig ugyanúgy

Bencsik István Libikóka című alumíniumszobrát figurális pályaszakasza legelején, 1958-ban állították fel Gyulán, a Vár és a fürdők közötti parkocskában. A szobrász, utóbb generációk mestere, a céhhez mérve igen fiatal, 27 éves volt ekkor. A különös architektúrájú szobor friss volt születése idején, és friss maradt mind a mai napig, talán azért, mert közelebbi témáját, a hintázást, valójában két fiatal teremtés önfeledt-szerelmes egymásba kapaszkodását és egyensúlyozását olyan magátólértetődőséggel, mégsem közhelyesen fogalmazta meg. A városnak ezt a részét isten is arra teremtette, hogy szobrokkal tömjék tele — hála a diadalmaskodó jóízlésnek, mégsem ez történt az elmúlt több mint ötven évben. Bencsik nagyjából életnagyságú szobra egyedül áll a zöldterület közepén, szinte kiköveteli a körüljárást, megszemlélését minden oldalról, aprólékosan, és nincs is mit tenni, körbe-körbe kell menni körülötte.

“Egyszer fent, máskor lent, mindig ugyanúgy” olvasásának folytatása

Egyik lábam itt, a másik meg ott

DSC_07402011-10-21_17-35-28

“Egyik lábam itt, a másik meg ott” olvasásának folytatása