Miközben adósságaim a blogot illetően az égbe hágnak, az igazat megvallva, nem vagyok egészen elégedett a WordPress reklámhatékonyságával, vagy pontosabban azzal a sablonnal, amit a szolgáltatáson belül használok. Nem a látogatottsággal nem vagyok kibékülve, hanem azzal, hogy a mostani sablon túlságosan statikusnak mutatja a blogomat, csak az az érdekes neki, ami vadonatúj benne, mindent, ami régebbi vagy régi, feledékeny jóbarát, tapintatlan szerelmes módjára a messzeségbe tol. Igazán elszánt blogolvasónak kell lennie annak, percekig görgetnie, linkekre rákattintania, a keresőt, a naptárat vagy a címkefelhőt használnia itt jobboldalt, aki a két-három évvel ezelőtti bejegyzésekre vagy legalább az egész blog súlypontjaira kíváncsi. Kérdés persze, kell-e népszerűnek, ismertnek, felkapottnak lenni, noha, ismétlem, számomra, egy magyar nyelvű, speciális blog írója számára  elsősorban nem a közkedveltség a probléma.

Mert igaz, hogy szeretném, ha szeretnének, de még jobban szeretném, ha a bloggal kapcsolatos evidenciák könnyebben érthetőek lennének azok előtt is, akik először látják. Ezen túl szívesen gondolok vissza arra, hogy az egész blog létrejöttében eredetileg a Laborcz Ferenc iránti rajongásomnak (e nemben különben az utolsónak) volt a legnagyobb szerepe. (A zárójel magyarázatához zárójelben: szeretni biztosan fogok még sok mindent, rajongani már semmiért sem vágyom.) Úgyhogy ezt a posztot afféle visszaforgatásnak használom, blogos önreklámnak, aki nem kíváncsi rá, hagyja abba ezen a ponton, zárja be az oldalt, kattintson a jobb felső sarokban az ikszre, keressen valami egészen mást.

Történt, hogy 2016 húsvétjén, nagyszombat kora délelőttjén Nagy András jóvoltából bejutottam Pécsen a Janus Pannonius Múzeum szobortárába. Tudni kell, hogy a Laborcz-hagyaték egy részét (mintegy húsz tételt, bronz és gipsz kisplasztikákat, rajzokat, kisebb méretű fa-, illetve gipszdomborműveket az 1971-ben autóbalesetben elhunyt szobrász munkái közül) ott őrzik, a leltári számok tanúsága szerint egy 1969-es szerzeményt leszámítva a kis szobrok és a fa domborművek 1980-ban, az öt grafika a rákövetkező évben került be a múzeum gyűjteményébe. Megnézhettem és lefényképezhettem ezeket a tételeket, de nem akarok a dolognak itt túlságosan nagy szöveges feneket kerekíteni, úgyhogy csak azok a képek fognak most szerepelni, amelyek kisplasztikai változatban mutatják Laborcz Ferencnek a blogon önálló bejegyzésben már körbejárt szobrait. Úgyhogy, kedves elszánt olvasó, ha viszont idáig már eljutottál, akkor most ne légy rest, játssz nagyban, és kattints rá a megadott linkekre.

dsc_85872016-03-25_09-02-43Mert itt van rögtön az Egerben álló Fazola Henrik, a leltári jegyzék szerint 40.5 cm magas, és fekete márvány talapzatra van applikálva a kis bronz figura, köztéri változatáról még 2013 júniusában írtam, illetve az túlzás, hogy írtam — oda pusztán pár évvel korábbi fényképeimet töltöttem fel az egri belvárosi általános iskola udvarán álló szoborról,

Laborcz_Fazola_37közöttük ezt a képet. A szobor utóbb az iskola kertjében maradt ugyan, de a helyére új épületet emeltek, a figura előnytelenebb, szűkösebb környezetbe került — ugyan melyik szobor (és melyik épület) ne álmodna ilyen tágas füves térről? Az épület nyert, a szobor álma és a füves terület véget ért. A figura jobb kezének tartása viszont átvezet

dsc_86882016-03-25_09-12-18a Kígyós fiúhoz, a kisplasztika 1962-ből való, 42 cm magas, köztéri szoborként, Kígyóölőként 1963-ban állt fel a Rózsadombon, a kerületi rendőrkapitányság épülete előtt. A Laborcz Ferenc egyalakos szobrait bemutató sorozat első darabjaként hosszabban írtam róla annak idején, 2014 tavaszán,

04_lkés hát persze ugyanebből a perspektívából nem tudtam képet csinálni a köztéri változatról,

dsc_87132016-03-25_09-13-33a kinyitott tenyérről, illetve az ezt jelképező hüvelykujjról ott, abban a posztban épp elegendő magyarázattal szolgáltam. Ennek a kis hármas sorozatnak a középső, második darabja a mosonmagyaróvári Diszkoszvető volt, 1967-ből,

dsc_86182016-03-25_09-05-20a kisplasztikai változat két évvel korábbi, mint az óvári nagy szobor, a kis talpon álló patinázott öntött bronz figura 49.5 cm magas,

ldm_19és a szoborról szóló bejegyzést azért is különösen ajánlom, mert továbbra is ez a legkedvesebb Laborcz-szobrom, úgyszólván kvintesszenciája mindannak, ami a “modern” Laborcz.

dsc_86232016-03-25_09-05-52Ezeknek a kicsi szobroknak, a kisplasztikáknak a fényképezése azért is hálás dolog, mert könnyedén meg tudunk szabadulni a köztéri változatok néha nagyon zavaró környezetétől, időnként pedig olyan perspektíva is elérhető, ami a valóságban sohasem. Ráadás továbbá, hogy a kisplasztika még a köztéri változatnál is jobban mutatja meg, hogy a szobornak bizony állnia kell valahogy a földön. Ezt annál is inkább megtapasztaltam, mert a szobrokat András hozta elő a múzeum különféle tárolószekrényeiből, a fényképezéshez én állítottam magam elé őket, vagyis súllyal és egyensúllyal hadakozva olyasmivel foglalatoskodtam, amivel egy köztéri szobornál sose szoktam.

dsc_86522016-03-25_09-09-27_A múzeumleltári keresztségben Játszó lányok címet kapó kisplasztika (fekete márványra applikált bronz, 12 cm magas, 33 cm hosszú kétfigurás kompozíció) esetében a perspektíva szempont persze kevésbé érdekes, hiszen a pécsi Uránvárosban álló kútszobor medencéje évek óta nem látott vizet,

15_Laborcz_Jatszoés ugyan feljebb szállni nem tudunk, a szobrot mégis könnyű rendhagyóan, nem csupán az utcán sétáló nézőpontjából fényképezni, amit egy posztban még a blog történetének első heteiben, 2013 májusában meg is tettem.

dsc_86592016-03-25_09-09-38Egy évvel később viszont úgy éreztem,

dsc_86612016-03-25_09-09-44muszáj még kicsit beszélnem a Játszó gyermekekről,

dsc_86642016-03-25_09-09-46a szövegben elhelyezett képeken keresztül második nekifutásra azonban inkább már csak egy részletkérdéssel foglalkoztam, igaz, olyasmivel, ami viszont minden szobor esetében felvethető, generális kérdés.

dsc_86012016-03-25_09-04-11A legutóbbi Laborcz-szobor, amely a blogon részletesebben szóba került, 2015 őszén, másik két összekapaszkodó szobor társaságában, és amelynek a JPM-ben is megvan a lefényképezett kisplasztikai verziója, az Apa és fia volt,

DSC_29422014-06-11_13-11-51a kisplasztikai változat 1964-es datálású, 29.5 cm magas, a köztéri változatot 1982-ben állították,

dsc_86082016-03-25_09-04-36mindkettő gyönyörű, finom, légies és törékeny valami,

DSC_29532014-06-11_13-02-38akár az óvoda előtti kertecske zöldjében, akár a múzeumfolyosó tárolódobozának tetején áll.

Úgyhogy itt tartunk: erről az öt, a JPM gyűjteményében is ott szereplő szoborról van a blogon ilyen vagy olyan bejegyzésem. A folytatáshoz vagy a múzeumnak kell újabb Laborcz-műveket beszereznie, vagy nekem kell felkutatnom eddig elrejtve álló Laborcz-szobrokat; vagy pedig valami egészen mást kitalálni. De mint már annyiszor, folyt. bizt. köv. Szem. szám, pár. káp. burg. stb.

És külön köszönöm Nagy András szíves segítségét a múzeumi képek elkészítéséhez.

 

 

Reklámok

Kicsiben” bejegyzéshez 4 hozzászólás

    1. Igen, úgy gondoltam, itt az ideje változtatni. A kezdőoldal kis képeit sajnálom, meg ha sok a szöveg, felgördül a kép, amiről szó van, de az egész talán jobb így. Amúgy a Vendéglő olvashatóságát irigyeltem meg! 🙂

      Kedvelik 1 személy

  1. Én pedig külön köszönöm, hogy a blogod követése óta rácsodálkozhatok a lakótelepeken, kertvárosokban megbúvó szobrokra, és látom, hogy ezek szépek hogy ez művészet, amelyhez mindenki, akinek szeme van hozzáférhet.Hogy egy sivár környezet is mennyire megváltoztatható velük.

    Kedvelik 1 személy

Kérlek, mondd el, mit gondolsz.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s