Csak egy Mikus

A címben szereplő megszorító szócska nem lekezelés vagy lekicsinylés akar lenni a részemről. Inkább arra vonatkozik, hogy az itt következő szobor, a Budapest és Budakeszi határán elterülő Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet parkjában álló Ugróköteles kislány azok közé a Mikus-szobrok közé tartozik, amelyekből sok van még, lesz is, volt is már, itt a blogon is. És hát most sem egy lesz, hanem legalább egy és egy negyed. Mikus Sándor (1903-1982) ugyanis az a szobrász volt, akinek sokszor megadatott, hogy kisplasztikai munkáit később, sokszor évtizedek elteltével felnagyítva, köztéri szoborként állíthassa föl.

A jelenlegi helyére, a Korányi Intézet parkjába 1969-ben került nyúlánk fiatal lányakt is ilyen szobor,

36 centiméteres kisplasztikai változatát 1956-ra datálja Szíj Rezső kismonográfiája, melyből a fenti archív kép is való.

A különbségeket szinte lehetetlen megítélni a képek alapján, legtöbbjükről talán a szabad ég alatt töltött majdnem ötven év tehet — jóval fontosabbak a hasonlóságok,

legelőször a bal láb vádlijának aljáig megemelt jobb lábnak köszönhető finom lendület,

az egész kifinomult szoborarchitektúra, amelynek titkai közé tartozik, hogy a teljes alak tulajdonképpen egyetlen apró ponton, a bal láb ujjhegyein áll és támaszkodik a kisplasztikáéval teljesen megegyező kör alakú talapzaton,

és hogy minden figurális konvencionalitása ellenére az Ugróköteles kisleány végül is érdekes, figyelemreméltó alternatívát nyújt az álló női akt hatalmas toposzán belül,

annak ellenére, hogy a címben jelölt attribútum

a szoboralak két kezéből

mára hiányzik,

a felfelé lendülő kötelet ma már az abszurditással határos módon csak egy-egy ökölbe szorított csonk képviseli.

Mindez a lényegen nem változtat,

a szobrászatban különben is gyakran kell hozzáképzelnünk a valóságoshoz a nemlétezőt. Az Ugróköteles kislány legközelebbi rokona Mikus szobrászatában

a Számoló kislány (és ezzel jön az elején említett egynegyed szobor), melynek, ha jól veszem ki, egyszerre két köztéri példányát is felállították tíz évvel az ugróköteles lány előtt, 1959-ben, egyet Budafokon, egyet pedig a balatonöszödi kormányüdülő kertjében.

Ennek a szobornak is létezik egy 26 centiméteres kisplasztikai változata, 1946-ból

(mindkét fekete-fehér kép Szíj Rezső említett monográfiájából való). Itt is megtörtént tehát, ami a Korányi Intézetben és Kalocsán is, hogy idővel egy jóval korábban elkészített Mikus-kisplasztika nagyítódott fel.

A Számoló kislányban persze, noha az álló akt nagy konvencióján belül ez is erős akcentusú eltérés, nincs semmi hangsúlyos szobrászati architektúra (hacsak az előre támasztott bal lábat nem veszem annak), a számoló ujjakat

vagy az egészen bámulatos vénuszdombot a köldökkel biztosan nem számítom ebbe a körbe,

a kamaszos nyúlánkság,

és különösen a budafoki szobor hátsó nézete,

meg az időknek köszönhetően mindkét szobron gyönyörűen lecsorgó patina

(ami erőteljesen hozzájárul az egyszerű kompozíciók hosszérzetéhez)

azonban kétségtelenül szoros rokonságot teremt a két Mikus-szobor között.

Ott van még a két copfban hagyott haj (ez az Ugróköteles kislánynál elölnézetből szembetűnőbb, mint a budafoki Számoló kislánynál),

az inkább egykedvű,

mintsem rosszallást vagy bármilyen más karakteres érzést kifejező Mikus-tekintet

(a riadalmat a hiányzó kötél miatt a kései néző látja bele az arcba),

és hát ott az egész mindenekfeletti könnyedsége. Csak egy Mikus;

de soha rosszabbat.

*

Az egy és negyed szoborról a Köztérképen

Kislány ugrókötéllel (1969)

Számoló kislány (1959)

(És azért negyed, mert majd egyszer, jobb fények között, visszatérek még a Számoló kislányhoz.)