Tolnai Ottóról, akinek a mai napon, 2015. július 5-én ünnepeljük 75. születésnapját, többször is írtam. Első írásom az ifjúkori zsengék közé sorolható, a Prózák könyvéről szól, és nyomtatott formában a Jelenkor 1988-as évfolyamában lelhető fel. Tolnai Ottó két novellájának összehasonlító elemzését és a prózaíró Tolnai pályaképének rajzát a “Vagy hát valamiképpen mégis” című írásomban kíséreltem meg, ez a blogon szerepel itt, könnyen hozzáférhető, eredetileg ugyancsak a Jelenkorban jelent meg, 2000-ben. 2013-ban írtam egy rövid, személyesebb szöveget az Ex Symposion Tolnai-számába, és röviddel azelőtt az ÉS-be egy recenziót Tolnai Kalapdoboz című, a Forum Kiadónál az akkori könyvhétre megjelent, képzőművészeti tárgyú írásait közel ötszáz oldalon összegyűjtő kardinális kötetéről, Szemben címmel.
Az itt következő passzusok ez utóbbi írásnak a segédanyagát képezték, olyan gyakorlat volt, amit máskülönben egyáltalán nem szoktam folytatni. Az olvasás során kigyűjtöttem és egy külön számítógépes fájlba írtam a könyv szövegéből különböző idézeteket, leginkább olyanokat, amelyek az írás, a művészetről írás, a megírás, a szöveg létrehozásának fogalomkörébe tartoznak, ezt, a szépíró és a művészeti író közti határvonal kitapogatását tartottam ugyanis a könyv legfontosabb kulcskérdésének. A recenzióban aztán sokat felhasználtam közülük, de nem mindegyiket, az őket összegyűjtő fájl viszont megmaradt.
Következzenek most tehát ezek a kimásolt Tolnai-idézetek — ezek közé a Petőfi Irodalmi Múzeumban 2015. június 26-án tartott születésnapi köszöntőn, a Gyimesi Tímeával éppen a Kalapdobozról folytatott beszélgetés során készült képeimet illesztettem, ugyancsak kronologikus rendben. Meg kell mondanom, hogy rendkívüli módon örültem, hogy Ottó ezen az estén fekete pólóban volt. Aki kíváncsi, hogy miért, az Ex Sympós írásban talál rá magyarázatot. És az isten éltesse a 75 éves Tolnai Ottót!
„Egy festő esetében ez a szó, hogy szemben, valami egészen mást jelent, mint a köznapi használatban. Ugyanis nemcsak azt jelenti, hogy ott van előtte, átellenben, meg azt, hogy látja, rálátása van, hanem azt is, hogy minden a szemében történik, magában a szemében van – ebben az élő csillagvizsgálóban, amely mint egy fáradt, félig már megkövült őshüllő szeme, nyílik-záródik, jóllehet, ha nem nyílna, a csillagokat, az egész izzó, üstökösökkel, robbanásokkal teljes boltozatot akkor is látná, mert az valójában belül van, a kozmosz minden tüneménye a szem könnyes-kocsonyás anyagában remeg…” (26-27.)
„nem is tudom, novellát, avagy képzőművészeti esszét írjak” (57.)
„Erről, határozom el most […], majd hosszabb szöveget kell írnom” (58.)
„Ez az egyedülállóan összetett fotónyelv […] azért kihívás számomra, mert nagyon közel áll hozzám, az én aprólékos, túlzsúfolt prózanyelvem, agyonvert csipkéim, semmis nipp-nép alátéteim is hasonlóan keletkeznek” (61-62.)
„én pedig letekercselni próbálom” (72.)
„Mauritsról írni most is, még most is az írás új kalandját jelenti számomra.” (74.)
„lassan már nem is értem, miért is a ceruza uralkodott el a magyar nyelvben, és miért nem az irón, amelyben az írás és az ón olyan szépen találkozik” (75.)
„Azért emelem ki külön ezt a könyvet, mert rám is nagy hatással voltak, bizonyos szövegek, fejezetek ma is meghatározzák képzőművészethez, világhoz való viszonyomat, nézeteimet, hiszen az ő [Šejka] központi kategóriái nélkül (…) ma sem tudnám elképzelni a világot.” (78-79.)
„Sajnos, úgy tűnik, a végek és a végeken túli sávok művészeinél, nem vagy alig lévén intézményeik, természetes állapot ez a különös vándorlás, helykeresés” (125.)
„Szerkesztőként nagy gyakorlatra tettem szert az ifjú művészek munkáinak gyors áttekintésében” (126.)
[a veszprémi állatkert flamingói] „egy időben fakulni kezdtek, de gondozójuknak sikerült tört vöröspaprikával etetve őket, megállítani a fakulást, megakadályozni, hogy egyik központi költői kategóriám színét vessze, elszürküljön, nekem a szürkék hegedősévé kelljen lennem.” (148.)
„És engem éppen ez érdekel, ha szabad így mondani, ez a foglalkozásom: tetten érni, ahogyan a valóság átszíneződik, átvérződik magán.” (172.)
„jóllehet valamiféleképpen már biztosan megírtam ezeket a momentumokat” (180.)
„felénk az életművek eleve imagináriussá lesznek” (238.)
„Istenem, mit tegyek, újra magam elé húzzam-e valamelyik szótáramat, hogy pillantást vessek a bakacsinra mint olyanra, de nem teszem, már így is túl nagy teret engedtem a szépírónak, akárha egész idő alatt szépírói versenyirkámba firkálnék…” (312.)
„magamfajta délvidéki, balkáni-mediterrán képzőművészeti érdekeltségű esszéíró” (342.)
„Majd szavakat kell még gyűjtögetni e kép leírásához.” (353)
„Egész életemben ezt szerettem volna, megírni, elmesélni, valójában egész életemben ezt is tettem, próbáltam megírni, elmesélni egy-egy festő, festészet, a szép, avagy a rút igézetében fogant festészet, kép, képrészlet, tónus, különböző intenzitású, a gyengéd érintéstől a rombolásig terjedő, akár a kép határán is átbillenő gesztus jelölte sáv […] történetét” (356.)
Csak a képre emlékezem 