Manézs

E.-től E.-ig

Apró termetű, szegényes ruhába öltözött férfi kopogtat a cirkuszigazgató lakókocsijának ajtaján.

— Tiszteletem, igazgató úr. Lenne nekem egy számom, amivel szívesen fellépnék a műsorában.

— Mi volna az?

— Fel tudok mászni egy tíz méter magas oszlopra, onnan leugrom, és arccal a manézs fűrészporába zuhanok, a porond kellős közepére.

— Hát nem is tudom. Jöjjön, mutassa meg.

A férfi követi a cirkuszigazgatót az üres sátorba, felmászik az oszlopra, körülnéz, aztán fogja magát, leugrik, arccal a fűrészporba.

— Nézze, van akrobatánk, vannak különféle mutatványaink, még két légtornászunk is van. De tudja, mit? Látom, maga jóravaló, rendes ember, tegyünk egy próbát. A szünet elé, utolsó előtti számként ma este beteszem magát. Van szüksége zenére?

— Nekem elég, ha a dob pereg.

Eljön az este, félház, következik a férfi mutatványa, néma csönd, csak a dobpergés szól, a férfi felmászik, leugrik, óriási siker.

— Mi lenne, uram, ha holnap ugyanezt megcsinálná húsz méterről?

— Rendben.

Másnap este telt ház, a férfi felmászik húsz méter magasra, pereg a dob, a férfi koncentrál, leugrik, arccal a porond közepére zuhan, bele a fűrészporba. Tomboló, szűnni nem akaró ováció.

— Uram, ez szenzációs. Most a társulat innen továbbáll, de mit szólna hozzá, ha holnapután ezt megcsinálná harminc méter magasról?

— Már nekem is eszembe jutott, igazgató úr. Rendben.

Két nap múlva a cirkusz új helyen veri fel a sátrát, az esti előadásra kígyózó sorokban állnak a nézők, sokan nem is jutnak be a nézőtérre, de a helyi tévé stábja igen, jön a férfi száma, néma, feszült csend, csak a halk dobpergés hallatszik, a férfi a reflektorok kereszttüzében felmászik a harmincméteres rúdra, pillanatra megáll, koncentrál, aztán leveti magát, arccal a manézs kellős közepébe. Hatalmas siker, taps, lelkesedés, a közönség elviselhetetlen megkönnyebbülése, öröm és könnyek.

— Uram — fordul hozzá a cirkuszigazgató — , ez káprázatos, én mondom, ez világszám. Holnap nem lesz előadás, de holnapután, amire már minden jegy elkelt, magával kezdjük a második részt. Arra gondoltam, hogy esetleg megcsinálhatná a mutatványát negyven méter magasról.

— Jól van, ahogy az igazgató úr mondotta volt, tegyünk egy próbát.

Eljön az este, csordultig teli ház, pótszékeken az összes helyi notabilitás, három forgatócsoport filmezi a férfit, amint felmászik negyven méter magasra, a rúd tetején megáll, lenéz, aztán aláveti magát a mélybe. Arccal a fűrészporba zuhan, felpattan, meghajol, az orkánszerű lelkesedés közepette szerényen, ruganyosan kikocog a porondról.

— Ez fantasztikus, uram, ilyen még sosem volt a cirkuszom történetében, nem is láttam még ehhez foghatót. Egyszerű és nagyszerű. Az jutott az eszembe, hogy holnap este leugorhatna ötven méterről.

— Nem.

— Hogyhogy nem? Hát látja a tömeget, a gázsival sem lennék hálátlan. Miért nem?

— Mert kurvára fáj.