Repríz

Varga Miklós szépséges kőbányai lányszobrának régebbi fényképeit egy korábbi, a Borsos Miklós alaktipológiáját tárgyaló bejegyzésemben felhasználtam már, napfényes, késő őszi, sárguló avaros felvételeket. Pár évvel később, a szobor közelébe tulajdonképpen véletlenül keveredve, aprólékosan újra végigfényképeztem, a környékén álló többi szobrot, melyek közül nem is egy a választott korszakom szempontjából fontos, a blogban már többször szóba hozott mű, akkor figyelmen kívül hagytam, és csak erre a szoborra összpontosítottam. Vegyük úgy, hogy ha a könyvek esetében áll a mondás, hogy az igazi olvasás az újraolvasás, akkor egy szoborblog esetében az igazi fényképezés az újrafényképezés.

De néha vigyázni kell ezzel. 2022 februárjában például úgy jártam, hogy egy üres veszprémi délelőttömön merő passzióból újra lefényképeztem azokat a szobrokat (legalábbis néhányat közülük), amelyek szerepelnek a 2020 legvégén megjelent veszprémi szoborkönyvemben, a Szobornék városában.

Nagyon nagy boldogságomra szolgált, hogy egyik kedvenc darabomat,

R. Kiss Lenke 1978-ból való Színházkerti szökőkút című,

sudár fiatal lányaktot szerepeltető szobrát ilyen nyugalmas,

háborítatlan környezetben látom viszont.

Több tucat fényképet csináltam róla, érzésem szerint jobbakat, mint amilyenek annak idején a könyvben helyet kaptak —

és az örömöm egészen addig tartott, amíg odahaza a képeket a gépemre töltve és a képernyőn kinagyítva

észre nem vettem, amit addig élőben vagy a fényképezőgép kis kijelzőjén nem, hogy a csodálatos lányszoborra egy fegyelmezetlen kéz

akcióra kész férfi nemiszervet rajzolt. Szóval megvan a kockázata az újrafényképezésnek.

És van persze százezer példa, Pátzay Pál Nővérek című pécsi szobrának két képét

történetesen láthatta már a blog olvasója,

és mindössze három év telt el a két felvétel között, de a két évszám (2011, illetve 2014) közé esett egy teljes szoborrenoválás is, és szinte új szobor jött létre, hangsúlyai, jellegzetességei olyannyira felerősödtek. Van aztán az az eset,

amikor az ember 2014-ben még megnyugvással látja, hogy egy Hartához hasonló kis település főterén ilyen monumentális remekmű állhat — akkoriban még külön lelkes bejegyzést is írtam Vasas Károly Majálisáról –, hogy 2018-ban

ugyanott ez a látvány fogadjon — a Majális, ez a helye miatt is unikális darab nyom nélkül eltűnt, a kép hátterében lévő Egészségház bejárata elől a helyére, a tér közepére Szentirmai Zoltán Semmelweiss-sztéhléje került, az újrafényképezés ily módon a hiányt tárta fel (amiről egyébként volt tudomásom, mert az eltávolítás folyamatáról, a hartai lakosok internetes szavazásáról és a szobor eltüntetéséről a blog egyik olvasója annak idején beszámolt nekem). Ilyesmivel is jár tehát az újrafényképezés.

Na de vissza a bejegyzés eredeti tárgyára, Kőbányára, Varga Miklós lányaktjára. Nem firkálták össze, az első fényképezéshez képest nem újították összetéveszthetővé és nem is tüntették el, de amikor a szoborról később készült képeimet kigyűjtöttem és végiglapoztam, szembesülnöm kellett vele, hogy ezek a képek laposabbak, valahogyan élettelenebbek lettek, mint az a bizonyos első sorozat volt.

Pedig volt napfény, és május volt, a friss zöld mégis inkább eltompította a figurát,

amiben az alaptörténeten túl semmi különös vagy extravagáns nincs —

az alaptörténet meg annyi, hogy meztelen fiatal lány lassú léptekkel

átvág a régi típusú lakótelepi házak közötti füves térségen,

hogy eltűnjön

a tér

másik irányában. Ez kétségtelenül valószínűtlen, hogy ruhátlan leányok sétálnak át a lakótelepi házak közötti füves térségen.

Összesen ennyi a szobor egyetlen rögzített pillanatából kihámozható narratíva, és aztán minden elem ezen a kollokviális magától értetődőségen és egyszerűségen, a hétköznapiságon belül marad,

még a figura legegyénibb mozdulata is,

ahogy jobb karját hátra lendíti,

és a kezével megfogja lófarokba kötött haját,

és még a szoboralak leglényegibb statikai megoldásában, az enyhén megemelt sarkakban,

amiből a mozdulat megfogalmazásának végtelen könnyedsége ered, sincs semmi kirívó — mi több,

a kompozícióban még az a sokat emlegetett klasszikus szobrászati konvenció is megjelenik, hogy a figura (legalább) egyik lába túllóg a szobortalpon.

A keskeny és magas piedesztálra helyezett szobor minden eleme felállítási évét,

1959-et sulykolja, a szobrász, Varga Miklós 31 éves volt ekkor,

és az egész megfogalmazásban van valami a felügyelt vizsgamunka fegyelmezettségéből (Varga Miklós tanárai Beck András és Pátzay Pál voltak a főiskolán, de mikor a szobor Kőbányán, a Szárnyas utcai lakótelepen, több szoborral egy időben felállt, ő már évekkel túl volt dimplomáján, és röviddel előtte nagy egzisztenciális elhatározásának, Miskolcon letelepedésének).

A közelebbi képekből kihámozható egyetlen rendhagyás, a lány jobb szegycsontja alatt végighúzódó fémszalag mintha a szobor legutóbbi helyrehozatalából eredő hozzáadás lenne (erre a képre egy ízben ránézve azt gondoltam, valamilyen ruhadarab részlete az, és a Leány akt nem is akt igazán).

Minden belül van tehát a szobor megalkotásának idején, és belül van a szobor köztéri műfaján, a zsánerszobron is —

és mindezt nem is tudom ennél érdemibb megállapítással befejezni; minden, amit hozzátennék, a kort becsülné túl vagy éppen a szobrot becsülné alá, és egyiket se akarom igazán.

*

A szobor a Köztérképen:

Varga Miklós: Leány akt (1959, Kőbánya, Szárnyas utca)