Ulysses-nap

Rajongásomba, jól emlékszem, a kezdetektől fogva vegyült egy pontosan megfogalmazható apróság, ami érezhetően zavart, s így azonnal nagyra is növekedett. A zavar oka az a felismerés volt, hogy az Ulyssest nem a félreértés, hanem inkább a leegyszerűsítő felületesség fogja körül. Nem a könnyű és nehéz irodalomról szóló, évtizedek óta tartó polémiára gondolok, bár tény – Szerb Antal világirodalom-történetének az Ulyssesre vonatkozó gunyoros passzusát tiszteletben tartva –, hogy a leegyszerűsítő felületesség áldatlan hatását e tekintetben is kifejtette, nem abban a nagyságrendben ugyan, amiről alább szó lesz – de ez a felületesség a könnyű és a nehéz különválasztásának értelmében is ott bujkált az Ulysses mögött.

DSC_74862011-07-26_20-10-56_
Veres Gábor szombathelyi Joyce-szobrának részlete; 2004 óta áll a Fő tér 40. számú épületének falánál. Az egyetlen magyarországi Joyce-szobor.

“Ulysses-nap” olvasásának folytatása

Zene helyett

Létezik egy fénykép a már középkorú Dmitrij Sosztakovicsról, valamikor 1961-ből: a félprofilban álló zeneszerző szája bal sarkából hosszú cigaretta mered előre, vastag szemüvege mögül összeráncolt homlokkal, érzékelhető feszültséggel szegezi tekintetét a két kézzel maga elé tartott lepedőnyi újság hátoldalára. Más korban vagy más országban a lehető legcivilebb képnek számítana ez: valaki, történetesen korszakának egyik legragyogóbb elméje újságot olvas – a Sosztakovicsról ránk maradt képek között a hivatalos vagy ceremoniális alkalmakat, helyzeteket megörökítő fotókkal szemben az ilyen spontánabb pillanatok amúgy is kisebbségben vannak.

Sosztakovics_2_

“Zene helyett” olvasásának folytatása

Megállni tilos

Ha mondanák, nem hallanánk, nem is lenne rá elég ember. 10 millió mondja, 10 millió hallgatja, 10 millió megáll, 10 millió nem áll meg. Ha meg betűvel lenne kiírva, a külföldiek nem értenék, megállnának kérdezősködni. Mi nem, mi száguldoznánk akkor is, de lépten-nyomon félreolvasnánk. Megázni tilos? Nem tilos, ha ahhoz van kedved: ázz ronggyá. Magázni tilos? Azt maga sokkal jobban tudja. Megállni viszont tilos. Kék alapon piros körben piros iksz. Nincs megállás.

DSC_5637_

Minden van, és mégsem jó

DSC_89742012-11-04_14-12-41_

Az emberi életnek négy szakasza van, ezeket négy attribútum szimbolizálja: a Mászóka, a Jegygyűrű, a Gyümölcsöstál és a Kopasz Férfi. Légy fiatal vagy agg, nő, akár férfiú, tanult, éppenséggel tudatlan ember, ha a négy szakaszt cserélgeted, összekevered, megzargatod, bolondítod vagy csak egyet is elvétesz közülük, nem éred el célod, és boldogtalan leszel.

A por

DSC_89472009-01-30_13-21-13_

Filozófiatörténetileg kevéssé iskolázott mesterem inaskoromban gyakran mondogatta, hogy sohasem szabad olyasmit ábrázolni, ami saját szubsztanciájával azonos. Bűnnek tartotta az ilyen próbálkozásokat, és tűzzel-vassal irtotta őket. Tanítványaira képes volt akár a sírig megorrolni, ha ilyesmire vetemedtek. Haló poraikban sem tudott megbocsátani nekik.

A hadviselés művészete – Искусство войны

1956. november 4-én, hajnalban a Vörös Hadsereg katonái Szolnokon például egy egész zászlóaljat fektettek a földre, s a magyaroknak úgy kellett maradniuk az élesre töltött gépfegyverek célkeresztjében, mozdulatlanul. Aki megmoccant, halálfia volt. És annak a katonának, aki előzőleg három napot és három éjszakát tölt el hason fekve, tarkóra tett kézzel, földre szorított arccal, étlen-szomjan, anélkül, hogy szükségét elvégezni akár egyszer is félrehúzódhatna, a hadrafoghatósága, fegyelme és harci morálja a negyedik napra általában jelentős mértékben szertefoszlik.

DSC_7987_

Az anyag győzelme. Bodor Ádám: Sinistra körzet

[Ezt az írásomat 1993 nyarán írtam, és abban az évben, augusztusban jelent meg a Dérczy Péter szerkesztette Magyar Naplóban. Afféle kölcsönösségi kritika lett volna, cserébe ezért Dérczynek kellett volna írnia a Sinistra körzetről a Jelenkorba. Vagy én voltam lelkiismeretesebb szerző, vagy az ő kézirat-előcsalogatási képességei voltak erőteljesebbek, a párdarab mindenesetre soha nem készült el, és a Sinistra körzetről végül nem jelent meg könyvkritika vagy recenzió az akkori Jelenkorban. Ehhez az írásomhoz a mai napig az az érzés köt, hogy túl sokat késlekedtem vele, és utólag elnézve utalásait, hivatkozásait, valóban sokadik írás lett ugyanarról a nagy témáról, olyasmi a Bodor-recepcióban, amin addigra, mikor ez megjelent, néhányan tovább is léptek már. Most mégis közzéteszem itt: egyrészt a szöveg az interneten sehol másutt nem lelhető fel, nyomtatásban is csak abban a bizonyos lapszámban; másrészt élénken emlékeztet rá, mennyire más, mennyivel a Sinistra körzetéhez hasonlóbb volt az a világ, amiben annak idején íródott. Ahogy az ilyen dolgokat szokás befejezni: bármit jelentsen is ez. – csi.]

“Az anyag győzelme. Bodor Ádám: Sinistra körzet” olvasásának folytatása

Aprópénz

Apámtól azt tanultam, a jövő mindig kiszámítható, ha tisztában vagyunk a következő lépésünkkel. Azt már nem ő mondta, magamtól kellett rájönnöm, a jó fodrász nélkülözhetetlen. Nem lehet hippi módjára, loboncos hajjal szaladgálni a világban, senki nem vesz komolyan, főleg, ha már kopaszodsz. A jól belőtt séró, a gondosan ápolt bajusz, a rendben tartott szemöldök: félsiker. No persze nem árt, ha a fogorvosoddal is jóban vagy. A többi már csak duma meg egy nagy adag csicsedli a farzsebben.

DSC_43982012-06-06_10-19-13_

Zöld a földön

Egy fiatal teremtés számára mindig tragédia, ha testesnek látja önmagát. Tűszúrásként érzékeli a szót, hogy “kövér”. Hiába a sikerek a tanulásban vagy a munkában, hiába a család, az iskolatársak meg a kollégák vigasztaló szeretete, amíg nem jön egy vagány srác, aki meggyőzi az ember lányát arról, és be is bizonyítja neki, hogy te éppen így vagy nekem tökéletes, ahogyan vagy, csak a kín marad, az önsajnálat, végigsírt éjszakák hosszú sora, szerteszórt cigarettacsikkek, az önemésztés, és persze a tehetetlen lebegés.

P11905552012-07-14_11-41-03_

A farakást kiáltó fiú

DSC_55692010-04-04_10-41-55_

Le a hegyről, lélekszakadva, „jön a farakás!”, falu apraja-nagyja ki az erdőbe, kiderül, vaklárma, farakás sehol. Ejnye, fiam. Másnap újra, fiú kifulladva, „farakás, farakás!”, mindenki fejvesztve menekül, de rémhír ezúttal is. Most már vigyázz a nyelvedre, fiam. Harmadnap fiú a félelemtől félájultan, „farakás, farakás, fusson, ki merre lát!”. Nem futnak, egyet se lépnek, meg se moccannak. És fejüket vesztik, mert a farakás tényleg jön, felfalja a falu népét egytől-egyig, még a vigyázó fiút is. És boldogan él, ha meg nem. De meg, mert valahogy meg kell.