Csábítgattam az unokatestvéremet, jöjjön ki hozzám Bécsbe, víz mellett élek, közel a zöld is, van fogorvosom, van fodrászom, és mert ez volt a mániája, hiszen ezt verte belé az apja, mindig elmondtam neki, jöjjön csak nyugodtan, csicsedli is lesz a farzsebben. Jut is, marad is, ne izguljon annyit már. Sosem jött, mindig csak izent, majd, majd. Most már se orvosom, se hajam, és nem igaz az sem, amit az öregek annyit hajtogattak. A víz nem boldogít.
A hülyék heti adója, szokta mondani a lottóról az apám, de azért nem volt olyan hét, hogy ne fizette volna be. Már eljátszotta a szerencséjét. Még fiatal házasokként nyertek anyámmal egy biciklit a tárgynyereménysorsoláson. Egyikük sem tudott biciklizni, úgyhogy eladták, anélkül, hogy egyetlenegyszer is megérintették volna.
Apám szájából száll a füst, megtölti a Balaton légterét. Anyámat, aki fényképez minket, a légtér láthatóan jobban érdekli, mint a cigizés.
Apámtól azt tanultam, a jövő mindig kiszámítható, ha tisztában vagyunk a következő lépésünkkel. Azt már nem ő mondta, magamtól kellett rájönnöm, a jó fodrász nélkülözhetetlen. Nem lehet hippi módjára, loboncos hajjal szaladgálni a világban, senki nem vesz komolyan, főleg, ha már kopaszodsz. A jól belőtt séró, a gondosan ápolt bajusz, a rendben tartott szemöldök: félsiker. No persze nem árt, ha a fogorvosoddal is jóban vagy. A többi már csak duma meg egy nagy adag csicsedli a farzsebben.
Csak a képre emlékezem 