Szóval meglett, elkészült, mivel a mai nap kaptam kézhez, az imént vettem először a kezembe, 2020. december 17-ét nevezem a születésnapjának. Hogy fogantatására mikor került sor, azt nem szokás firtatni, de egészen pontosan nem is tudnám megmondani, a vajúdás mindenesetre nem tartott sokáig, a kisbaba 102 oldalas, 240 grammos, 16,8 x 18,8 centis, és ami a legfontosabb, egészséges.
“Szobornék városa” olvasásának folytatásaCímke: könyv
Kényelmesen
Jaj, ezt mindig olyan irtó helyesen mondod, hogy ne hajtsam be a könyveket a gerincüknél, mert tönkremennek. És tudom, hogy ezerszer kérted már. De hát mit csináljak, kicsim? Csak így tudok Dosztojevszkijt kényelmesen olvasni.
Temérdek
Minden második vasárnap összekészülök, délre ott vagyok a húgoméknál, együtt ebédelünk. Viszek valamit a gyerekeknek, előtte gondosan becsomagolom, a kicsomagolás a kicsiknek külön öröm. A sógorom kap egy könyvet, a húgom egy csokor virágot, de azt csak a buszról leszállva, a temetőnél veszem meg, ne kelljen végighurcolni a városon. Pliszírozott szoknya, sálkendő, kiskalap, a nerc a vállamra, és irány Szentimre. Még világos van, mikor újra itthon vagyok.
Könyvragály
Különös betegség ütötte fel a fejét a könyvek között. A morbus librorum csak a kezdetekkor volt veszélyes az emberekre, a könyvek hihetetlen gyorsasággal szaporodtak ugyanis az első fázisban, és kiszorították élőhelyéről a homo sapienst. Szemtanúk beszámolóira alapozva kutatók idővel arra jutottak, hogy a betegség második fázisában minden olyan könyvből, melyhez tulajdonosa harminc évig nem ért hozzá, kihullottak a betűk, csak az üres könyvtest maradt az ilyen kötetből. És nem volt már enyém-tiéd, miénk, tiétek, övé-övék, csak a két borító közti szótlan, szövegtelen, képtelen űr.
Csak a képre emlékezem 