Hová megyünk, honnan jövünk

És mik vagyunk, kívánkozik a cím két eleme közé a kérdés, de nem akarok sem Paul Gauguinnel, sem Illyés Gyulával versenyre kelni a válaszadásban. “Hová megyünk, honnan jövünk” olvasásának folytatása

Tülköl a gyár, szól a madár

Gyakran megkérdezik tőlem, néha még olyanok is, akik alkalmanként tanúi az ilyen pillanatoknak, hogy szoktam-e érezni valamilyen megrendüléshez hasonlót, ha végül szembetalálom magam egy-egy olyan szoborral, amit élőben először pillantok meg és már régóta vágyakozom rá. “Tülköl a gyár, szól a madár” olvasásának folytatása

Rövid széljegyzet egy fontos lábjegyzethez

Faragó-Szabó Istvánnak

Vilt Tiborról, a modern magyar szobrászat egyik legfontosabb alakjáról többször írtam már a blogon, amolyan nagyobb áttekintésű pályakép-összefoglalót (azon belül részletesebben a csepeli strandon látható munkájáról) és két ízben is külön-külön pécsi, illetve szombathelyi szobráról, más bejegyzésekben is rendre előkerült egy-egy munkája. Ami most következik, széljegyzet lesz az ott olvasható megjegyzésekhez, leginkább a pályaképben megemlített, a mindenkori “egyetlen szobor” akarásáról, ambíciójáról szóló észrevételhez; és hogy mindez miért a széljegyzet formáját ölti végül, arra maga a bejegyzés hivatott magyarázatot adni. “Rövid széljegyzet egy fontos lábjegyzethez” olvasásának folytatása

Mit lombokkal teleszántott

Ennek a bejegyzésnek a címét Kosztolányi Dezső nevezetes “csacskaságának” átköltésével nyertem ki. Az “Átadta a telefont, / Mit lombokkal telefont” bravúrját persze nem lehet felülírni, megismételni vagy egyáltalán csak a közelébe jutni egy t-re végződő szó tárgyesetével, de most mégis átadom régi tervemet, az elefántot a blog legkitartóbb olvasóinak (és abban a pillanatban, hogy ki fogom ezt posztolni, elmondhatom majd magamról, hogy “Átadta az elefántot” — de ez a skizofrénia olyan összetett példája már, hogy jobb nem pedzegetni), közülük is annak, ki az elefántot szereti. Rossz ember nem lehet.

Ó, jaj, dehogynem! De azért lássuk tovább

“…megint egy új kis dal, és megint erről…”

Bizony, újra arról. De miről is? Az élelmes olvasó már észrevehette, magam is tettem róla, hiszen idézőjelek közé foglaltam, hogy észrevegye, a cím idézet, és innen az egész már szinte egyismeretlenes egyenlet. A sor ugyanis a Fényes Szabolcs–Szenes Iván szerzőpáros Szeretni bolondulásig című szerzeményéből való. Ez a főszöveggel is így lesz, idézet végig, a zeneszerző nem, csak maga az idézett dal és a szövegíró változik, G. Dénes György Köszi, köszi című számának sorai futnak majd dőlt betűvel a képek alatt. Nem annyira nemes anyag, elismerem, mint Ovidius Átváltozásokjából Devecseri Gábor fordításában a Biblis-történet volt, de Pistának (vagyis nekem) jó lesz.

tovább olvasom

téli bosszantás! téli bosszantás! téli bosszantás! téli bosszantás!

A blogírás kicsit olyan, mint a téli autóvezetés. Közlekedési szakemberek szerint hóban vezetni pofonegyszerű, mindössze három nehézség adódik a sofőr előtt: az elindulás, a haladás és a megállás. tovább olvasom, éljen az elindulás!