Bécsben sajnos nem járok olyan sokszor, mint amennyiszer kellene, illene, jó lenne. Az elmúlt években kizárólag úgy jutottam el ide, hogy valamelyik nyugat-magyarországi kisvárosban vagy valahol faluhelyen töltöttünk néhány napot, és ezek közül az egyiket arra szántuk, hogy átautóztunk a nagyvárosba. Pedig nincs a nyugati világnak olyan könnyedén elérhető pontja, koncertre, operára, kiállításra, múzeumra vagy csak egyszerűen az utcai mászkálásra alkalmas közeli helye, mint Bécs. Ráadásul nekem valószínűleg kiterjedt, bár számomra ismeretlen rokonságom élhet ott, másodunokatestvérek garmadája. Nagyapám a ma Burgenlandhoz tartozó Felsőpulyán született még a XIX. század utolsó éveiben, idősebb, Pestre tanulni, dolgozni, összeházasodni jött testvéreivel egyetemben 1920-ban már Budapesten élt, tudomásom vagy emlékezetem szerint késő felnőttkorában sohasem látta viszont utóbb elegáns kisvárossá terebélyesedett szülőfaluját. Anyám annál szorgalmasabb vendégjáró volt, 1964-től háromévente kiváltotta útlevelét és valutakeretét, és végiglátogatta otthon ragadt nagynénjeit, nagybátyjait, legalább annyi volt belőlük, mint itt Pesten, a saját generációjával, unokatestvéreivel meg a nála fiatalabbakkal, az unokatestvérek gyerekeinek egynémelyikével is rendszeres kapcsolatot ápolt, tartotta a rokonságot a Pesten élőkkel, és gyakran jöttek hozzánk is vendégségbe Ausztriából.

Így jutottam én el tizenöt éves koromban, 1976-ban, anyám társaságában életem első és aztán egészen 1993 januárjáig egyetlen “nyugati” útján Bécsbe két hétre és Oberpullendorfba úgy tíz napra. “Nézd meg, kisfiam, átmegy a vonat a határon, és még a fű is más lesz”, mondogatta előre. Ezen én akkor sokat nevettem, természetesen nem hittem neki, de a fű valóban megváltozott, sűrűbb lett, zöldebb, gyönyörűbb, a világ színesebb abban a pillanatban, ahogy magunk mögött hagytuk Magyarországot, és ezt azóta is pontosan így érzékelem, nem csak konkrétan a határátlépésekkor, hanem általában és metaforikusan is mindenkor. A kilencvenes évek legelején sokszor lefitymált Bécs hetvenes évek közepi 20-30 éves előnyét 2010 első harmadára úgy 40-50 évre növelte, és megítélésem szerint az én életidőmben ez az előny már nemigen lesz behozható. Osztrák államszerződés, Kreisky-korszak, el-nem-kötelezett országok, Waldheim, Haider fennforgása és bukása, Ausztria elszaladt mellőlünk.

Bécsben és Ausztriában mindig, akárhányszor ott jártam, 2002 körül egy ÉS-esten a Magyar Intézetben, 2004-ben egy születésnapi ajándékként kapott Orpheus Kamarazenekar-koncerten, 2005-ben, Frankfurt felé átutazóban másfél óráig, ugyancsak átutazóban egy alkalommal a kufsteini vár tövében, és aztán a már említett, fényképezős utakon mindig jól éreztem magam, boldognak, nem abban az értelemben, ahogy Wolfgang Hildesheimer írja kitűnő Mozart-könyvében, hogy a boldogság olyasvalami, aminek az ember mindig csak utólag érzékeli a meglétét, egyáltalán a dimenzióit. Nem, én ott mindig szimultán és jelenidőben voltam boldog. Elsősorban Bécs szívélyességének köszönhetően, amelyben mindenkor részesültem, mindig találkoztam azokkal az ismerős vagy vadidegen emberekkel, akik ezt közvetítették. De hogy ne csak kicsit megfoghatatlanul fenséges, hanem profán dolgokat is mondjak: Bécsben, ezen a bizonyos első “nyugati” úton kaptam meg életem első, vágyva vágyott, igazi sötétkék indigó farmernadrágját egy dzsekivel együtt, mindkettő olyan merev volt az első napokban, hogy le lehetett volna őket a sarokba állítani; ott láttam először szexmozi hirdetését, kamaszfiú fantáziáját beindító jelenetet, napbarnított fiatal nők és férfiak hevertek pucéran egy csónakban egy utcai tárló kicsiny, színes képén; egy késő este ott láttam először hús-vér prostituáltakat, és ezen az osztrák nyáron (mely Niki Lauda majdnem halálos nürburgringi Forma-1-es balesetének és a budapesti Erzsébet hídhoz nagyon hasonlatos bécsi Reichsbrücke leomlásának a nyara volt, egész Ausztria e két trauma lázában égett, míg kinn voltunk) tanultam meg a rokongyerekek társaságában biciklizni. A tiszteletünkre a minket vendégül látó nagynéni által saját kezűleg készített Sacher-tortán kívül nem volt semmilyen speciálisan bécsi vagy osztrák ebben a majdnem négy hétben — illetve ezt valóban utólag tudom, minden bécsi és osztrák volt benne a pályaudvari megérkezéstől a Práteren, Schönbrunnon, a bécsi villamoson át az augusztus végi hegyeshalomi borzongásig a magyar vámosok csomagvizsgálatakor.

Felnőttkoromban próbáltam keresni valami kézzelfoghatót Bécsben, ami felidézhette volna ezt a tizenötéves nyaramat: a Lindengasse háza, ahol a Sacher-tortát sütő nagynéni lakott, és ahol két héten át mi is vendégeskedtünk, az utcához hasonlóan számomra azonosíthatatlanná modernizálódott; a magyarul az üzlet nyelvét akcentussal, de pillanatnyi megállás nélkül beszélő mariahilferstrassei farmerboltosok eltűntek már, akárcsak a szexmozik, a Billa mellett ácsorgó gyönyörű kurvákról nem is beszélve; a Reichsbrücke helyén újraépített Nestroy-híd egyáltalán nem hasonlít elődjére. Talán csak Niki Lauda maradt, ő viszont nem bécsi dolog volt, hanem összosztrák ügy. Úgyhogy valami egészen mást kellett keresnem, valamit, ami már a felnőtt Bécsemhez kötődik, és ezt végül ebben a kútban találtam meg. A bécsi boldogságaimnak részben szimbóluma, részben generálója lett az, ami itt következik, Georg Raphael Donner Gondviselés-kútja. Nem azért mutatom be 2009, 2011 és 2014 során készült képekkel, mert feltétlenül ez a szoboregyüttes lenne a szobrászati ideálom, hanem azért, mert kicsit olyan nekem, mint Stróbl Alajos Arany János-szoborcsoportja a Nemzeti Múzeum előtt: akárhányszor látom, órákig el tudnám nézegetni a részleteit, és mindig úgy érzem, csak perceim jutnak rá.

DSC_38342011-04-24_14-57-12A fényképezés legalább megőrzi ezeknek a perceknek néhány kimerevített pillanatát, örök-képekké lesznek, ám csalóka módon, mert ha túl sokáig nézem a képeket, kicsit túlontúl rögzülnek benne olyasmik, amik a valóságban talán nincsenek is egészen benne.

DSC_38352011-04-24_14-57-43A szökőkút a Neuer Markt, az egykori Újpiac kellős közepén áll, négy utca kereszteződésében, lépésekre megannyi bécsi látnivalótól, akár nyugat felől,

DSC_74202014-07-19_17-09-23akár keletről, a Kärtnersrasse irányából pillantjuk meg. Strukturálisan, szobrászatilag három rétege van, középen, kiemelkedő piedesztálon a főalak, a Gondviselés allegóriáját megtestesítő istennő, Providencia, alatta és körülötte négy oldalon vízköpő puttók, alul, a kút káváján pedig a Duna négy ausztriai mellékfolyóját megjelenítő alak: egy korsóval Ybbs, egy lapáttal Enns, valamilyen vízi alkalmatossággal a Morva és szigonnyal Traun. Donner 1737-ben fogott neki a kút elkészítésének, 1739-ben állították fel, a szoborfigurák a kor szokásainak megfelelően ólomból készültek, az egész kompozíció a barokk egyik közismert, és főleg Rómában divatos műfajának, a folyószobornak a konvencióit követi. De kezdjük felül, a főalakkal.

DSC_68352014-07-19_13-00-16Íme Providencia, az előrelátás istennője.

DSC_68452014-07-19_13-01-23Fiatal nő fiatal könyökkel,

DSC_68862014-07-19_13-05-01

DSC_68712014-07-19_13-03-57

DSC_68802014-07-19_13-04-27

DSC_68932014-07-19_13-05-51

DSC_68922014-07-19_13-05-47aki félig kivont kebellel éppen megmenti a világot az ölében kacskaringózó, felcsapott fejű kígyótól, a gonosz jelképétől.

DSC_68502014-07-19_13-01-57Kétségtelenül Donner fő műve,

Schwarzenbergplatz_Donner_Denkmal
Thomas Ledl felvétele. A kép forrása a WikiCommons.

Richard Kauffungen az ugyancsak Bécs belvárosában, a Schwarzenbergplatzon 1906-ban állított Donner-szobra is Providencia alakjának mintázása közben örökíti meg a szobrászt.

DSC_70242009-07-04_12-12-51Méltóságosan ül legfelül,

DSC_38612011-04-24_15-02-40uralja az alatta lévő csobogó,

DSC_38622011-04-24_15-02-50csillámló vízi világot.

DSC_38582011-04-24_15-02-21

DSC_38562011-04-24_15-02-15

DSC_38552011-04-24_15-02-14

DSC_38542011-04-24_15-02-12

DSC_38532011-04-24_15-01-55

DSC_38462011-04-24_15-01-20Folyói,

DSC_38452011-04-24_15-00-30

DSC_38362011-04-24_14-58-19noha nem rá tekintenek, hanem saját ténykedésükkel vannak elfoglalva,

DSC_70312009-07-04_12-13-54kiszolgálják őt.

DSC_38712011-04-24_15-04-41A második réteg a körben a főalak körül, talapzaton helyet foglaló, játékos, dunai halakkal bohóckodó, vízköpő puttóké.

puttók_DSC_68362014-07-19_13-00-32Mindegyikük egy-egy geg,

puttók_DSC_68372014-07-19_13-00-34tréfa,

puttók_DSC_68442014-07-19_13-01-18találékonyság,

puttók_DSC_68472014-07-19_13-01-36hogy minél viccesebben juttassák a medencébe a kezükben tartott vízi állatból kiszökkenő vizet.

puttók_DSC_68482014-07-19_13-01-43

puttók_DSC_68512014-07-19_13-02-04

puttók_DSC_68572014-07-19_13-02-34

puttók_DSC_68612014-07-19_13-02-55

DSC_68602014-07-19_13-02-50

puttók_DSC_68662014-07-19_13-03-25

puttók_DSC_68782014-07-19_13-04-22Mindegyikük alatt tábla,

puttók_DSC_68792014-07-19_13-04-23

puttók_DSC_68852014-07-19_13-04-57

puttók_DSC_68902014-07-19_13-05-38

puttók_DSC_68912014-07-19_13-05-43melyek összeolvasva végigmesélik a kútszobor történetét. Kivehető Georg Raphael Donner neve, az 1739-es felállítás dátuma, azután az, hogy miután Mária Terézia idején úgy ítélték meg, a figurák meztelensége tabut sért, 1773-ban leszerelték. Három évtizednek kellett eltelnie, és a kor neves szobrásza, Johann Martin Fischer rengeteg erőfeszítésébe került, hogy a szobrot végül 1801-ben az ő közreműködésével újraállítsák. De ott az egyik táblán a Röhlich & Pönninger K.u.K. ércöntöde neve és a kútszobrok 1873-as nagy restaurálásának évszáma is, mikor az addigi ólomszobrokat bronzból újraöntötték, az eredeti darabokat pedig a Belvederébe szállították, ahol ma is megtekinthetők. Ez a történet egyébként nem ilyen képregényes formában a Köztérképen is elolvasható.

És aztán az alsó réteg, a folyószobrok kvartettje, amely összeállításában, elrendezésében, egyenkénti megformálásában tökéletes szimmetriát mutat. A Duna négy mellékfolyója közül kettőt, a két felső-ausztriait férfi (Enns és Traun), kettőt, a két alsó-ausztriait nő (Ybbs és Morva) testesíti meg; a két rövidebb folyót (Ybbs és Traun) két fiatalabb, a két hosszabbat (Enns és Morva) két idősebb alak. A két nő a puttókhoz hasonlóan táplálja a vizet, a két férfi maga a megtestesült osztrák révész és halász. A kutat körbejárva a szobrok nemek szerint váltakoznak, testtartásuk különbözik egymástól, mindegyikük önmagában álló, egyedileg részletezett, sokáig bámulható plasztika. Talán ez a legérdekesebb része-rétege az egész kompozíciónak, Providencia alakja vagy a puttók nem feltétlenül lépnek ki a kor közkeletű művészeti megegyezéséből, ez a négy szobor igen, ami még nyomatékosabb attól, hogy tényleg kézzelfoghatóak, testközelben vannak.

Ybbs fiatal lány, kifelé fordul a medence felől,

ybbs_DSC_38412011-04-24_15-00-02

ybbs_DSC_38422011-04-24_15-00-11

ybbs_DSC_38442011-04-24_15-00-23miközben korsójából vizet önt a medencébe.

ybbs_DSC_68522014-07-19_13-02-08

ybbs_DSC_68532014-07-19_13-02-14A fiatal lányok vonzó nemtörődömségével

ybbs_DSC_68532014-07-19_13-02-38

ybbs_DSC_68542014-07-19_13-02-19

ybbs_DSC_68622014-07-19_13-03-00bámul maga köré a világba,

ybbs_DSC_68632014-07-19_13-03-08gyönyörű lába évszázadok óta tartó foglalata örök szerencséjének.

ybbs_DSC_68722014-07-19_13-04-01

ybbs_DSC_68842014-07-19_13-04-54Enns, akinek az “Óperenciás-tengeren is túl” mondást köszönhetjük (“ober Enns”), szakállas idősebb férfi,

enns_01_DSC_38482011-04-24_15-01-31egyik lábát a medence káváján pihenteti, a másikat kifele lógatja,

enns_02_DSC_38492011-04-24_15-01-36kockahasa

enns_03_DSC_38502011-04-24_15-01-39új értelmet ad a hasizomnak,

enns_04_DSC_38512011-04-24_15-01-43egyáltalán új értelmet az egész életet felölelő testedzésnek,

enns_05_DSC_38522011-04-24_15-01-48akár munkával,

enns_06_DSC_68672014-07-19_13-03-33akár sporttevékenységgel nyerjük el állapotunkat.

enns_07_DSC_68682014-07-19_13-03-37Szemérmét vízi növényfonat fedi,

enns_08_DSC_68822014-07-19_13-04-41akárcsak paróka módján a fejét.

enns_09_DSC_68692014-07-19_13-03-42

enns_10_DSC_68752014-07-19_13-04-10Nehezen hihetnénk, hogy ez a gyönyörű lábfej,

enns_DSC_68732014-07-19_13-04-04vagy az evezőlapát nyelét finoman érintő ujjak,

enns_DSC_68742014-07-19_13-04-07a támaszkodó jobb kéz ehhez a marcona öregemberhez tartozik — de hát higgyünk Donnernak.

enns_DSC_68762014-07-19_13-04-13A Morva (németül March) idősebb nő,

march_01_DSC_70232009-07-04_12-12-43olyan jó harmincas lehet,

march_02_DSC_38372011-04-24_14-58-36az egyetlen a négy közül, aki a medence belseje felé néz, testtartása azonban épp ellentétes Ybbsével, teste ugyanis kifelé fordul.

march_03_DSC_68342014-07-19_13-00-09Talán a hülyéskedő puttókat nézi,

march_04_DSC_70252009-07-04_12-12-55talán az jár a fejében, hogy ülhetne egyetlen komoly ellenlábasa, Providencia helyére,

march_05_DSC_68432014-07-19_13-01-11ennek érdekében minden lehetséges eszközt bevet,

march_06_DSC_68422014-07-19_13-01-04holott Providencia, az előrelátás istennőjének a helyére ülni per definitionem lehetetlen.

march_07_DSC_68392014-07-19_13-00-47Ha Morva ennek a tudásnak a birtokában lenne,

march_08_DSC_68402014-07-19_13-00-52nem vágyakozna hiábavaló dolgokra,

march_09_DSC_68872014-07-19_13-05-05csak engedné maga alól a vizet, hadd teljen az a medence.

march_10_DSC_68772014-07-19_13-04-17Mielőtt összeválogattam a képeket ehhez a poszthoz, azon gondolkodtam, vajon jelent-e valamit, hogy melyikről készítettem a legtöbb képet a három alkalommal. És lehet, hogy jelent, mert Traun, aki a posztban a legtöbb, 18 képpel szerepel, igazi fiatal férfiszépség, valóságos győztes. Alakjához persze hozzájárul,

traun_01_DSC_38382011-04-24_14-58-59hogy ő végzi a legérdekesebb, legdinamikusabb tevékenységet, szigonyával a medence alján külön kiöntött bronzhal felé sújt.

traun_02_DSC_38632011-04-24_15-03-06Abban a pillanatban látszik, mielőtt a szigony villája a víz felszínét érintené,

traun_03_DSC_68382014-07-19_13-00-42de tudjuk,

traun_04_DSC_68892014-07-19_13-05-20hogy áldozatának esélye sincs.

traun_05_DSC_68462014-07-19_13-01-31Illetve örökre van,

traun_06_DSC_70262009-07-04_12-13-08mert ebben a szemérmetlen pillanatban merevednek meg mindketten időtlen időkre,

traun_07_DSC_38692011-04-24_15-03-47

traun_08_DSC_38682011-04-24_15-03-45a dolgok bekövetkeztét, végső megtörténését megelőző

traun_09_DSC_38672011-04-24_15-03-39fedezetlen mozzanatában.

traun_10_DSC_38662011-04-24_15-03-28A férfitest szépségéből a rögzítés ügyetlensége

traun_11_DSC_68492014-07-19_13-01-52vagy a fenéknyílás fölé kunkorodó vízinövény sem von le semmit, más korok legfeljebb más erkölcsökkel, más technológiákkal bírtak.

traun_12_DSC_70302009-07-04_12-13-44Győzni fog,

traun_13_DSC_38402011-04-24_14-59-41legyőzni,

traun_14_DSC_68552014-07-19_13-02-22de még nem győzött,

traun_15_DSC_68962014-07-19_13-06-12és amíg ez a szobor áll, lehetőleg az idők végeztéig, ez nem is fog bekövetkezni.

traun_16_DSC_68562014-07-19_13-02-30Minden marad úgy, ahogy Raphael Georg mester úgy 1730 közepe táján egyszer megálmodta.

traun_17_DSC_68592014-07-19_13-02-43Nincs ennél teljesebb előrelátás,

traun_18_DSC_68642014-07-19_13-03-12és nem lehet ennél nagyobb gondviselés.

Advertisements

A gondviselésről” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Visszajelzés: Megfordulni | csuhai
  2. Visszajelzés: Hal már van – I-K-SZ
  3. Visszajelzés: Pozsonyi halak – I-K-SZ

Kérlek, mondd el, mit gondolsz.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s