A vicc szerint: nem jó neki. De ennek a póknak jó. Louise Bourgeois (1911-2010) 1997-ben, hosszú pályafutásának utolsó szakaszában készítette el talán legnagyobb nemzetközi hírnevet szerző művét; az állandó kiállításokon, főként amerikai múzeumokban látható példányok mellett a szobornak különböző méretű utazó másolatai is léteznek. A kisebb változatok (úgy három méter magasságig) Spider, a nagyobbak, a tízméteresek Maman címen váltak ismertté. Biztos, hogy 2000 tavaszán a londoni Tate Modern ezzel az installációval nyílt meg, az 1999 folyamán egyetlen acélból készült, nagyméretű Pók a turbinaterem belső részének közepén volt látható, és idővel a múzeum tulajdonába került. Az itt következő képsorozaton az látható, ahogy 2008. júniusában, egy esőre hajló délelőttön Párizsban, a Tuileriák kertjében ideiglenes jelleggel felállított nagy példány ötödik lábát szerelik le. 8-10 szakember 3 munkagép segítségével 10 perc alatt végez az 5. lábbal, és már jön is a következő. Szóval mégsem olyan jó a póknak; de legalább egy igazi piedesztálról levéve.
Még egy apróság: a Christie’s aukciósház 2011 novemberében, noha a szobor korábban sem futott rosszul, a Pók egyik példányát több mint 10,7 millió dollárért árverezte el. Ez pillanatnyilag a legmagasabb összeg, amit női képzőművész művéért valaha is fizettek. Louise nemhiába mosolyog ilyen raffináltan gyönyörűségesen.
Úgyhogy hát mégiscsak jó a póknak.
Pókolom, Ági van?
KedvelésKedvelik 1 személy