Távolsági kosarasok igáslovát

Mezén lakkos távolsági kosarasok igáslovát sokkal nézem. Keverem mellük, küllemmerevek. Lábaik, kiken találata icipici, a találat nekik kiabál. Temetik négeres jeled, a delej seregén kitemet.

Ne rémüljön meg az olvasó, nem zakkant meg, és ami ennél sokkal fontosabb, én sem. Igásló éppenséggel még akadna,

a blog egyik régi sztárja, a londoni Jacob személyében, aki itt szerepelt egy ízben, lakkos mezét (ha lenne) lehetne sokkal is nézni (bár hogy ez pontosan mit jelent, nem igazán tudom), ezúttal mégsem róla van (vagy lesz) szó. Szó arról van, hogy szerettem volna a bevezetőt palindrómában (visszafele is értelmes szövegben) vagy legalább palindrómákat tartalmazó mondatokban megírni (elirigyeltem Kutasy Mercédesz Guillermo Cabrera Infante-fordításának, a Trükkös tigristriónak a ragyogó megoldásait, a regény a palindrómákon kívül is megszámlálhatatlanul sok csodás nyelvi trükkben bővelkedő átültetését), de rájöttem, ez nem fog menni, vagy pedig muszáj túllépnem a megfordítva is értelmes szavak határain, és bátrabban folyamodnom a szavak közti áthajlásokhoz.

Ló búgna, hab morog, a goromba hangúból.

Ez már sokkal ígéretesebb, garantáltan saját találmány, a Google-keresőben is ellenőriztem, ami eszembe juttatta, hogy “ló” és “hab” egymástól nem is annyira idegen asszociációk, de íme, már megint itt a ló, ami viszont azt juttatja eszembe, hogy a palindrómákhoz a magán- és mássalhangzók kellő aránya szükséges, ami mintha jól lenne meg a latin nyelvekben, ami viszont azt, amit egyszer már kölcsönvettem Roberto Bolañótól, vagyishogy egy nyelvi trükköt mindig könnyebb kitalálni, mint lefordítani. De inkább abbahagyom, beismerem a kudarcomat, és rátérek a bejegyzés voltaképpeni tárgyára, Kirchmayer Károly

Kosarasok című, három kosárlabdázó lányt szerepeltető, 1984-ben Baján felállított, abszolút lovatlan kis szobrára (elégedjünk meg annyival, amennyi biztosan van: a szobor címe önmagában is palindróma). Az 1923-ban született és 2007-ben elhunyt Kirchmayer Károly az 1948, és még inkább az 1958 utáni historista szobrászat termékeny, mégsem túl sokat foglalkoztatott művelője volt,

munkáiban leginkább a klasszikus figuratív szobrászat híve. Köztéri alkotásai közül leggyakrabban az 1988-ban a kalocsai érseki palota előtt felállított Szent István-szobrához volt szerencsém az elmúlt években, ahol maga a szobor tisztes, klasszikus, ha szépen és megértéssel fogalmazok, semleges, ha kritikusi éllel, teljességgel érdektelen plasztika,

ám a Vadász György tervezte talapzat a piedesztál köré elrendezett három félkörrel (amelyek közül akármelyik nézetből általában csak kettő látszik) kifejezetten frivol asszociációkkal ruházza fel az alkotást; még az oszlopon körbefutó bronz díszítés is rájátszik erre a frivolitásra.

Kirchmayer oeuvre-jéből a köztéri szobrait, a Fortepanon a különböző korszakokból nagy számban látható műtermi felvételeket elnézve lényegében tökéletesen kilóg az 1984-ben elhelyezett

bajai sportszobor. És nem feltétlenül témája miatt. Női kosárlabdázókat szobor formájában lehet látni itt-ott,

gondoljunk csak a téma legközismertebb itthoni feldolgozására,

Herczeg Klára háromalakos ábrázolására a régi Népstadion dromoszán, 1957-ből

(vagy hogy zárójelben egy egyalakos,

a megörökített mozdulat pillanatának megragadása miatt kifejezetten szép újabb szobrot,

Rigó István a közlekedési balesetben fiatalon elhunyt válogatott pécsi kosárlabdázó, Horváth Judit emlékére 2004-ben a városi sportcsarnok közelében állított

Kosárlabdázó lány című szobrát mutassam meg). De itt bezárva a zárójel, mert az egyalakos szobor és a háromalakos szobor összehasonlítása tényleg olyan, mint a körtéé és az almáé. Maradjanak csak az almák.

A bajai változaton három fiatal nyúlánk lányt látunk,

mindhárman felmagasodnak, a fejük fölé nyújtják a karjukat,

hármójuk közül a középső, a labdát tartó játékos

emelkedik a legmagasabbra,

nincs szükség a sportág különösebb ismeretére ahhoz, hogy belássuk, ő a támadó, másik két társa a védekező játékos.

Magasra emelkedése pedig nem valami isteni adottság vagy tulajdonság, termet vagy hosszú lábak kérdése,

a talapzaton hat helyett csak négy láb van, az övé úgy harminc centivel a többieké fölé, a levegőbe emelkedik,

az adja a jelenet sportszoborra jellemző dinamikáját és kinetikáját,

hogy ő a megörökített pillanatban éppen felugrik,

miközben két keze közül azonnal ki fogja engedni a labdát.

A szobrászat, és még a figuratív szobrászat is persze illúziókeltés,

és a lábakról készült közelképek

jól mutatják, Kirchmayer Károly kosárlabdás szobra hogyan oldja meg egyébként minden szobor örök és nem is feltétlenül modernista dilemmáját, hogy a plasztikának végső soron a földön, a talapzaton kell állnia. (Vissza egy pillanatra a körtéhez: Rigó István fentebbi kosárlabdás szobrán, a talapzat megoldásán is jól látszik ez az ambíció: ott egy olyan jelenet van ábrázolva, ami a levegőbe ugorva folyik le.)

A megoldás az alsó traktusban és a bal oldali védőjátékos viszonylatában (akinek a melle érintkezik a felugró támadó csípőjével) egyébként sportágellenes, a kosárlabda szabályainak minimális ismerete kell ahhoz, hogy tisztában legyünk vele, a test test elleni küzdelem vagy érintkezés ebben a csapatjátékban nem megengedett,

a másik oldalon, ahol a felugró játékos bal combja és a földön álló védekező játékos hasa

a kitámasztás érdekében

jól kivehetően egy fémelemmel van összekötve, inkább — ha úgy vesszük — szobrászatellenes, vagy legalábbis túlságosan elénk tárja az illúzió technikai titkát. Fémelem, félelem. Mindez mégsem változtat a lényegen,

a Kosarasok Kirchmayer Károly keze alól lendületes,

bizonyos nézetekből szemlélve igen mozgalmas sportszobor,

feltétlenül “gyorsabb” plasztika vagy nagyobb sebességre kapcsolt ábrázolás, mint harminc évvel korábbi tematikus társa,

az ugyanazt a felállást, két védőt és egy támadót szerepeltető Népstadion-beli Herczeg Klára-szobor, amelyen mintha három különálló alak sétálgatna, nagyon is szabálykövetően, egymástól jókora távolságban, nem ütközve egymással,

ahogy ezt az alulnézetből készített kép is bizonyítja. De hát azt régóta tudjuk, korok és idők különböznek egymástól, egyik is, másik is mást kíván meg és mást preferál —

és csak a labda,

a kosárlabda,

ennek az egésznek az eszköze és középpontja az örök.

Meg azért azt se feledjem itt a végén, hogy: indul a Görög aludni.

*

A szobor a Köztérképen.