A sógorom gyűlölte, hogy a fizetését többé nem az alagsorban lévő pénztárban adják ki, készpénzben, hanem a számlájára utalják. A bankadók, a levonások még tovább dühítették. Fizetésnapon első dolga volt kirohanni az IKEÁ-ba, felpakolt a kerekeskocsira két lapraszerelt konyhaszekrényt, egy ebédlőasztalt, három polcot és hat széket, a pénztárnál kifizette az egészet kártyával, a kocsit ugyanazzal a lendülettel odatolta a garanciális pulthoz, “Meggondoltam magam”, a kisasszony bólintott, és készpénzben elészámolta az imént kifizetett árat. A végére maradó fémpénzek csengése a leggyönyörűbb muzsika volt a sógorom fülének.
Csak a képre emlékezem 