Lesifotós kutyák

A kétszer két szobrot még 2022 szeptemberében fényképeztem, aztán egész egyszerűen elfelejtkeztem róluk, pontosabban úgy emlékeztem rájuk, hogy majmok a szereplői, nem kutyák, és az, hogy végül kutyák, felborította egy másik tervemet, ők pedig visszahullottak az elfeledettség homályába. Néha elém kerültek (legutóbb a London szépségeit ecsetelő posztom képeinek válogatásakor), de a dolog végezetül annyiban maradt.

Pedig a blogom sokféle nagyobb kategóriájába beleeshetnének, lehetne belőlük “Kép az mindig kell” (ez legalábbis egybevágna itt ábrázolt fő ténykedésükkel), “Röviden mondd, nincs időm” (ha kitaláltam volna hozzájuk valamilyen rövid történetet), “Faviccek bronzból vagy kőből” (ha eszembe jutott vagy kerestem volna melléjük egy viccet), és leginkább lehetett volna az egész “Piedesztálról levéve” — noha eredetileg nem piedesztálon álltak, de ideiglenesen felállított szobrokról van szó,

néhány hónapig voltak láthatók Londonban, a régi Királyi Tőzsde oszlopcsarnok árnyékolta főbejárata mellett, hogy aztán elvigyék őket onnan, és a földgolyóbis más településeinek népeit boldogítsák. Egy ilyen fényképező kutya áll állandó jelleggel Newcastle-ben, de nem az angliaiban, hanem Ausztráliában (az ausztrálok is, az ameriakiakhoz hasonlóan, szeretnek városokat városokról elnevezni).

A műalkotás különben egy angol–ausztrál pár műve, Gillie és Marc Shattnernek hívják őket, a való életben is házasok,

de miután közös pályájuk kezdete óta az ehhez a négy fényképező kutyához hasonló gesztusművészetetet mívelnek, talán jobban illik hozzájuk az általuk választott áramvonalas áruvédjegy, a “Gillie and Marc”.

A Paparazzi Dogs címet viselő széria legelső darabjai 2013-ban készültek,

az itt látható négy kutya egyike sem azonos valamelyik másikkal, a két-két hasonló testtartás ellenére van közöttük hajszálnyi különbség,

de a kvartettet (négytagú együttestől egyáltalán nem szokatlan módon) kétségtelenül a kétszer kettő uralja,

mind proxemikájukban, mind voltaképpeni megformálásukban.

Cukiszobornál egy vonásnyival többek, megengedem, a fotósok erőszakos kíváncsisága miatt halálos autóbalesetet szenvedett Diana hercegnő hazájában bizonyos kritikai többletjelentéssel is bírnak,

és itt fedett helyen, az időjárás viszontagságaitól védetten állnak ugyan, engem mégis lenyűgöz anyaguk, az a bizonyos “angol bronz”, amiről londoni posztjaimban mindig olyan szívesen szoktam megemlékezni. Ezeken kívül már tényleg csak annyival lehet mindezt kiegészíteni, hogy vajon mit látnak, mikor fényképeznek ezek a lesifotós kutyák. Hát ezt:

És ezért végül, akárhogy van, kicsit irigylem őket.

*