
Krasznahorkai László Nobel-díjára
— Nézd csak, ott, azon a kilencedik emeleti ablakon kell bevinned a karácsonyfát.
“Hinni” olvasásának folytatása
Krasznahorkai László Nobel-díjára
— Nézd csak, ott, azon a kilencedik emeleti ablakon kell bevinned a karácsonyfát.
“Hinni” olvasásának folytatásaA felületes kívülálló vagy a véletlen látogató számára úgy tűnhet, az utóbbi hónapokban elhanyagoltam a blogot. Valóban nem született új bejegyzés tavaly november óta, és őszintén szólva tényleg nem is nagyon fényképeztem új szobrot a mögöttem lévő néhány hónapban; olyat egészen biztosan nem, ami azonnali posztot kívánt volna. De sok mindent javítgattam, csiszolgattam, pontosítottam és egészítettem ki az elmúlt időben, például az ülő szobrok vagy az erkélytartók gyűjteményét, a Trabantjaimat stb. — a szoborlábas posztom pedig koncepciót váltott és valósággal új életre kelt. De tény, hogy a mögöttem lévő hetekben leginkább a Flickr-fényképeimmel foglalkoztam, és három képsorozat is a fejemben volt, amiket eredetileg ide, a blogra szánt bejegyzésként terveztem el, és amik közül kettőt végül a Flickr-folyamomban sütöttem el.
“The Beauty of London” olvasásának folytatása
— Ilyen picin múlt, hogy elkéssek. A kalauz már nyomta a csengőt, a sofőr csukta az ajtót, de a résen még be tudtam dugni a kezem, kénytelenek voltak kinyitni, és felszálltam a buszra. Különben nem értem volna ide a felvonulásodra.
— Nem mondod.
Ellenálltam a kísértésnek, legyőztem magamban a hübriszt, és végül nem Tolnai Ottó híres, sokszor idézett verscímének parafrázisát (“Mi volt, kérded, a legszebb Genovában”) adtam e bejegyzés címéül, és nem is, ahogy ezután elképzeltem, a bemutatásra szánt dolog valóságos nevét, a Via Garibaldi 12-t, ami egyben földrajzi cím és minden valószínűség szerint postacím is.
“Portéka” olvasásának folytatásaNem is favicc, nem is bronzból vagy kőből van, és pláne nem az enyém, de azért elmondom. Lásd majd még: Jor napsütése, New Jor, dobosjorta, Jorta Színház, Gyerekjorom legszebb nyara stb.
“Jorni” olvasásának folytatása
Women with two left eyes are always smiling. But maybe you shouldn’t look into it.

A minap újra kiposztoltam ezt a régebbi emlékemet a Facebookon, és bár nem szobor, eszembe juttatta a hozzá fűzött rövid kis reflexiót, ami, ha nagyon akarom, történetnek is beillik:
“A nézését meg a járását” olvasásának folytatásaLeányom, nyugalom.
“Nyugalom” olvasásának folytatása