Sötétség délben

Három sípoló, táncoló, egy méternél nem magasabb alak a Városligeti fasor egyik épületének homlokzatán. Valamikor négyen lehettek, de ma már csak három táncol és furulázik közülük, kettő a kiugró rizalit párkányának két szélén, egy jobb oldalt, a homlokzat sarkán. A negyedik faun és megalkotójuk kiléte tovatűnt valahol a történelem útvesztőiben.

A szobrok azonosak, kettő a bal lábát lendíti, és a jobb kezével tartja szájában a megfújt sípot, a megmaradt három figura közül a középső éppen fordítva, tükörképe a másik kettőnek, ő a bal lábára támaszkodik és a jobb kezével hadonászik, hogy megőrizze szépséges egyensúlyát.

Minden a helyén, az egész csupa vidámság idáig, életteli kacagás, a szimmetria által megsokszorozott gondtalan móka.

Az épületet a Zay család építtette a XX. század elején, 1904 körül készült el, méreteivel, telekbeosztásával, arányaival jól illeszkedik a főleg a VI. és kisebb részben a VII. kerület a Városligetig kinyúló, az Andrássy utat övező villanegyedének környezetébe. Mikor még Vilma királynő útja 4. volt a hivatalos postacíme, gróf Zay Klára és lovag Zelenszki Károly lakta, helyenként Zay-Zelenszky-villaként is emlegetik. Ma iskolaként működik, a Derkovits Gyula Általános Iskola főépületének ad otthont. Az épületnek a szokásos kőarcokon kívül vannak más szobrászati díszei is, a homlokzat rizalitjának bal oldalán, a kiképzett szoborfülkében például egy jobbra, a kert belseje felé tekintő női portré,

igazi hellenizáló darab,

melynek közömbös klasszikusságán még a romlás sem tud igazán rontani.

A másik oldalon a szimmetrikusan elhelyezett, hasonló díszítésű szoborfülke üres: valaki eltűnt innen.

Nagyobb kivágásban pedig egy emléktábla is van alatta,

koszorúkkal, piros-fehér-zöld szalagokkal,

felirata: “Ebben az épületben volt 1945-1948 között a szovjet állambiztonság börtöne, ahol sok ezer ártatlan magyart kínoztak meg és ítéltek el hosszú évekre”. Nem véletlen tehát, hogy az 1905-ben a Terézvárosban született Kösztler Artúr szobrát, aki Arthur Koestlerként világhíres író lett, alig pár lépésnyire állították fel ettől az épülettől.

Koestler persze sohasem élvezte ennek a háznak az újabb kori vendégszeretetét, tizennégy éves volt, mikor apja családját 1919-ben Bécsbe telepítette. De élvezhette volna, ha az apuka nem előrelátó, és nem sejti meg fia nagy kalandját, liasonját és kiábrándulását a szovjet kommunizmusból. Első irodalmi próbálkozásait még magyarul fogalmazta, az 1940-ben először Londonban megjelent, legelőbb Franciaországban sikerre vergődött Sötétség délben-t németül; a későbbi években, Londonban élve, angolul írt.

Bronzszobra könnyedén lógázza keresztbe tett lábait a kinyúló mészkő piedesztálon,

ölében főművének egy példánya,

kezét pihenteti a becsukott könyv fedelén, “Darkness”, olvasható messziről, mi még úgy tanultuk, negatív utópia, valójában parabolikus vádirat a sztálinizmus ellen,

és talán azon mereng behunyt szemmel,

hogy főhőse, Rubasov pontosan ugyanilyen szépséges épületben végezte.

Vagy egészen másmilyenben. Lombok, ágak és falak félközelben, táncoló faunok,

autók elmosódva,

jelzőlámpák, oszlopok,

sötétség délben.

*

Varga Imre Koestler-szobráról a Köztérképen.