Ez a poszt arról szól, hogy a természet vagy az emberi kéz miképpen édesgeti vissza magához, illetve idegeníti el magától a köztérre kitett mészkő szobrokat.
Horváth Géza–Cserhalmi Jenő: Ifjúság kútja , 1928, Budapest, Városliget
Minél természetesebb ez a beavatkozás,
Borsos Miklós: Napbanéző , 1960, Pécs, Uránváros
vagy pontosabb úgy mondani,
minél inkább a természet az
Martsa István: Napernyős nő , 1968, Balatonalmádi. 2003 óta a strand bejáratánál
a bizonyos közbeavatkozó,
Nagy Benedek: Anya gyermekkel , 1977, Csorna annál nagyobb az esély,
Sóváry János: Korsós nő kútszobor , 1938, Budapest, II. kerület hogy a dolgot
Deák László: Művészet , 1965, Budapest, Rákosmente a természet puszta működésének lássuk,
Azonosítatlan női akt Lisszabonban ne pedig
szándékos rongálásnak.
És persze fém szobrokkal is megtörténik,
Konyorcsik János: Napozók, 1988, Rózsadomb nem is egyszer,
Kézilabdázó lány évek óta a piedesztálról levett, földön fekvő szobra, azonosítatlan szobrász műve Budán, a Panoráma Sportcentrumban nem is egyféleképp.
*
Tetszett a bejegyzés? Tetszik Betöltés...
Kapcsolódó bejegyzések
Csak a képre emlékezem 