Bizony, újra arról. De miről is? Az élelmes olvasó már észrevehette, magam is tettem róla, hiszen idézőjelek közé foglaltam, hogy észrevegye, a cím idézet, és innen az egész már szinte egyismeretlenes egyenlet. A sor ugyanis a Fényes Szabolcs–Szenes Iván szerzőpáros Szeretni bolondulásig című szerzeményéből való. Ez a főszöveggel is így lesz, idézet végig, a zeneszerző nem, csak maga az idézett dal és a szövegíró változik, G. Dénes György Köszi, köszi című számának sorai futnak majd dőlt betűvel a képek alatt. Nem annyira nemes anyag, elismerem, mint Ovidius Átváltozásokjából Devecseri Gábor fordításában a Biblis-történet volt, de Pistának (vagyis nekem) jó lesz.
Persze hogy mi a jó nekem, az ennél bonyolultabb kérdés. A képek mindenesetre a bécsi Természettudományi, illetve Művészettörténeti Múzeum nagy épülete között lévő Mária Terézia téren, a tér közepén emelkedő Mária Terézia-emlékmű négy sarka melletti járatokban, bukszusok között megbúvó négy márvány szökőkútról készültek. Ezek szép neoklasszicista darabok, nagyjából egy időben, az 1880-as évek utolsó harmadában faragta ki három szobrász, 1894-ben avatták fel őket ünnepélyesen, fő alakjai mind a négynek egy-egy férfi–nő páros, tritonok és najádok, a kis kvartett címe is ez. A nők mindig fiatalok, a férfiak két esetben azok csak, a másik kettőben öregecskék, de mind a négy páros incselkedik valamilyen módon egymással. Valamilyen vérmérséklettel, valamilyen nyíltsággal, valamelyik fázisában dúl a mindenkori két főhős között a szerelem, az ábrázolásban persze a Bécstől megszokott prüdériával. A tér a térképen a délnyugat-északkeleti tengelyen húzódik el (az emlékmű közepén ülő Mária Terézia a bécsi Hősök tere, illetve a Burg felé néz, háta mögött a mai Kunstforum), elsőként a főszobor háta mögötti, a Művészettörténeti Múzeumhoz és a Kunstforumhoz közel eső, egyértelműen délinek tekinthető páros következik,
a hosszú nevű, de egyébként pesti születésű Edmund Paul Andreas Hofmann von Aspernburg (1847–1930) munkája,
másodikként, szintén a Művészettörténeti Múzeum oldalán, a Burgringhez közeli keleti kút szobrai, Anton Schmidgruber (1837–1909) keze alól,
harmadikként ugyancsak Anton Schmidgruber triton–najád párosa, szintén a Burgringhez közel, de már a Természettudományi Múzeum oldalán, északon,
negyedikként pedig ugyanezen az oldalon, de már nem a Ring, hanem újra a Kunstforum felé eső részen áll a nyugati kút, két szoboralakja és a számtalan mellékszereplő Hugo Haerdtl (1846–1918) munkája.
Mégsem szabályos szoborbemutatás jön, a szokásos közelítésekkel és távolításokkal, illetve hát a szabályosság eddig tartott. Ezek szép, nyári időben vízcsobogástól kísért, késő ősztől kora tavaszig védő fagúlákkal elfedett, néhol kissé törődött márványszobrok, mindegyiknek a szerelem, az incselkedés, a hódítás a tárgya, szívesen is fényképeztem őket, boldogan, de nem az én ízlésem és pláne nem az én asztalom egyik sem igazán. Most meg, mikor poszt lesz belőlük, nem vagyok már boldog, úgy biztosan nem, mint a fotózáskor. Igen érdekes különben a két Wolfgang, Mozart és Hildesheimer városában készült fotók kapcsán elgondolkodni a boldogság természetéről, illékonyságáról és kiismerhetetlenségéről — és mindezt utólag tenni (Hildesheimer értekezik erről egyik esszéjében, Mozart saját boldogságának rövidre szabott, ám szinkron átéléséről — miközben a legtöbben már mint megtörtént, lezajlott, múltbeli dologról vagyunk képesek tudomást venni a boldogságunkról). Mindez indokolja, miért választottam a lentebbi megoldást: kísérje a szobrok, illetve nagyjából a fényképezés időrendje szerint összerakott képeket ennek a szerelmes dalnak a szövege (ezt a sorrendet itt-ott a szövegnek megfelelően változtattam) — ez az eljárás aztán további felismeréseket szült. És végül nem befolyásolt, éppenséggel kapóra jött, hogy kép és szöveg eltér egymástól, egyszer sem azt látjuk, amit a szöveg konkrétan mond. A dal szövegét ezen a helyen abban a változatban adom közre, ahogyan Ruttkai Bori énekli a Budapest Bár kíséretével. A linkre kattintva a zene már most bekapcsolható.
*
Azért a csokorba zárt üzenetért
Köszi, köszi
Azért a mondva csinált szerelemért
Köszi, köszi
Ronggyá széttépett álmaimért
S egy meggyűlölt pillanatért
S hogy két cigaretta közt asszonnyá tettél
Köszi, köszi ezért,
Köszi, köszi azért,
Köszi, köszi mindenért.
Minden asszony fűszál,
S ha jön egy mázsás traktor
Széttapossa porrá
És összezúzza, s akkor
Csak mindent úgy vesz, ahogy jön:
Nem tiltakozik,
Nem vonakodik,
Nincs benne mosoly, se könny
Legföljebb mindent megköszön.
Azért az alattomos mosolyodért
Köszi, köszi
Azért az iszonyatos humorodért
Köszi, köszi
Hazug szédítő szavaidért
S mert elhagytál valakiért
De két cigaretta közt asszonnyá tettél
Köszi, köszi ezért,
Köszi, köszi azért,
Köszi, köszi mindenért.
Köszi, köszi egyszer
Köszi, köszi százszor
Köszi, köszi mindenért.
Minden asszony fűszál,
S ha jön egy mázsás traktor
Széttapossa porrá
És összezúzza, s akkor
Csak mindent úgy vesz, ahogy jön:
Nem tiltakozik,
Nem vonakodik,
Nincs benne mosoly, se könny
Legföljebb mindent megköszön.
Ezért a szabálytalan szerelemért
Köszi, köszi
Bársonnyal simogató mosolyodért
Köszi, köszi
Szemed mélyén a csillagokért
S pár példátlan pillanatért
És akkor is, ha holnap máshova mennél
Köszi, köszi ezért,
Köszi, köszi azért,
Köszi, köszi mindenért
Köszi, köszi egyszer
Köszi, köszi százszor
Köszi, köszi mindenért.
*
Miközben, végül eredménytelenül, próbáltam utánajárni Fényes Szabolcs és G. Dénes György slágere eredetének, a Köszi, köszi további három figyelemre méltó előadását is megtaláltam a youtube-on. Arra jutottam egyébként, hogy a szerzőpáros Bacsó Péterrel kiegészülve írt egy Szerdán tavasz lesz című operettet, amelyet az Operettszínház 1983-ban mutatott be; ennek betétdalai azonban az esetek egy részében biztosan korábban születtek; a Köszi, köszi 1983-ban kész anyag volt már. Az érdekes az, hogy mind a három korábbi változat igen szabadon kezeli az időben hozzánk legközelebb álló, fent olvasható, Ruttkai Bori és a Budapest Bár által előadott, legteljesebb szöveget. Galambos Erzsi zenekari kíséretes változata, valahonnan a hetvenes évekből, például teljesen elhagyja a dal legrendhagyóbb költői megoldását, a fűszál–traktor motívumot:
Egy asszonynak az élet
Csak néhány boldog óra,
De megtanul egy szép nap
Lemondani róla.
És mindent úgy vesz, ahogy jön.
Nem vonakodik,
Nem tiltakozik,
Nincs már se öröm, se könny,
Legfeljebb mindent megköszön.
Ezért a tavaszt hozó szerelemért
Köszi, köszi
Szívembe lopakodó mosolyodért
Köszi, köszi
Szemed mélyén a csillagokért
S pár példátlan pillanatért
Hogy két cigaretta közt asszonnyá tettél
Köszi, köszi ezért,
Köszi, köszi azért,
Köszi, köszi mindenért.
Itt maradt pár fénykép,
Már nem kell előhívni,
Vette a kalapját,
Már nem kell visszahívni,
Az ember szépen elköszön.
Nem vonakodik,
Nem tiltakozik.
Nincs már se öröm, se könny,
Legfeljebb mindent megköszön.
Azért a csodálatos, szép napokért
Köszi, köszi.
Azért a búbánatos humorodért
Köszi, köszi.
Hazug szédítő szavaidért,
S mert elhagytál valakiért
De két cigaretta közt asszonnyá tettél
Köszi, köszi ezért,
Köszi, köszi azért,
Köszi, köszi mindenért.
Köszi, köszi
Köszi, köszi
Hozzám nem voltál sehogy se jó,
Csak férfi és bolondító,
Én mégis elhittem, hogy kicsit szerettél
Köszi, köszi ezért,
Köszi, köszi azért,
Köszi, köszi mindenért.
Köszi, köszi
Mindenért.
Általában is visszafogottabbak a jelzők (“alattomos mosolyodért” helyett “szívembe lopakodó”; az “iszonyatos humorodért” itt “búbánatos humorodért” lesz stb.), a cezúra után, az “Itt maradt pár fénykép…” sor után az egész jelenet drámaibbá, súlyosabbá válik, amihez képest a “Hozzám nem voltál sehogy se jó…” kezdetű szakasz már újra a megbocsátásé. Határozottan a legepikusabb előadás az összes közül, az énekesnő valóságos kis történetet mesél el nekünk három percben. Ezeken kívül benne van a szövegben a “két cigaretta közt asszonnyá tettél” mondén utalása is. Ezt azért említem külön, mert Mikes Éva nagyon San Remó-i hangzású, komoly vokálkíséretet és rézfúvós szekciót bevető, a hatvanas éveket idéző (időközben más forrásból megtudtam, 1967-es kibocsátású), instrumentálisan még a Galambos Erzsiénél is kidolgozottabb változata kihagy a szövegből minden érdesebb utalást, sehol a fűszál, sehol a mázsás traktor, nyoma sincs a “két cigaretta közt”-féle tréfának (a “Bár tréfa csak tőled, hogy boldoggá tettél!” sor helyettesíti az “asszonnyá tettél”-t, értsünk rajta bármit is), miközben a beszélő(-éneklő) nő idealizált, vagy inkább úgy mondanám, nyárspolgári megbántottsága azért jól érzékelhetően ott van a vokálisan mind közül legérettebb előadásban:
Ezért a fergeteges szerelemért
Köszi, köszi!
A szívet melegítő, jó szavakért
Köszi, köszi!
Szemed mélyén a csillagokért,
Pár példátlan pillanatért,
Bár tréfa csak tőled, hogy boldoggá tettél!
Köszi, köszi ezért!
Köszi, köszi azért!
Köszi, köszi mindenért!
Köszi, köszi.
Köszi, köszi.
Tánc közben elrebegett esküidért
Köszi, köszi!
Ördögnél elevenebb mosolyodért
Köszi, köszi!
Szemed mélyén a csillagokért
S pár példátlan pillanatért,
Még akkor is, ha egyszer máshová lennél,
Köszi, köszi százszor!
És a búcsúzáskor:
Köszi, köszi mindenért!
Köszi, köszi… mindenért…
Köszi, köszi… mindenért!
Köszi, köszi! Köszi, kösz!
Továbbmegyek: a Mikes Éva-verzióban nincs is elhagyás, egy nő jelenidejű szerelméről számol be — bár máshonnan, és saját tapasztalatból is tudjuk, akit anya szült, mind csalódik végül; de ennek a csalódásnak itt még csak az előjelei vannak érzékeltetve (“ha egyszer máshová lennél”), a “köszi, köszi” e pillanatban még a hála kifejezése, köszönetmondás. Udvaros Dorottya előadása (egy tévéfelvételből kivágott, rövidített részlet, nem stúdiófelvétel) pont ellenkezőleg, valósággal tobzódik a teljes változat élesebb, szókimondóbb fordulataiban; éppenséggel azokra szorítkozik. Ez a kemény, rideg nyolcvanas évek, még akkor is, ha egy kommentelő rám fog ugrani majd, hogy a felvétel a kilencvenes években készült, bár épp a körülmények miatt ez a mind közül legnyersebb produkció nem egészen vethető össze a másik hárommal, a szöveg egyenesvonalúsága mégis sokat mondó:
Minden asszony fűszál,
S ha jön egy mázsás traktor
Széttapossa porrá
És összezúzza, s akkor
Csak mindent úgy vesz, ahogy jön:
Nem vonakodik,
Nem tiltakozik,
Nincs benne öröm, se könny
Legföljebb mindent megköszön.
Azért az alattomos mosolyodért
Köszi, köszi
Azért az iszonyatos humorodért
Köszi, köszi
Szemed mélyén a csillagokért
Pár példátlan pillanatért
Még akkor is, ha holnap máshová mennél
Köszi, köszi egyszer
Köszi, köszi százszor
Köszi, köszi mindenért
Köszi, köszi egyszer
Köszi, köszi százszor
Köszi, köszi
Mindenért
De ha egyet kell választani, én mégis Ruttkai Bori és a Budapest Bár változata mellé teszem le a garast. A zenei kíséretet, a Budapest Bár számait-átdolgozásait uraló cimbalmot és harmonikát, a hegedűt nem kell külön említenem. És nemcsak a szöveg teljessége miatt szavazok erre, hanem azért is, mert mindent összevetve nekem ez a 2013 körüli felvétel közvetíti a legkorszerűbben a slágerbe belefoglalt érzést, attitűdöt. Viccel, iróniával, de mégis komolyan; intertextuálisan.
*
És még ezzel sincs vége,
mert hát ott van a resztli, ott vannak
a mellékszereplők
és a részletek,
ez a kútszoborhoz méltó
vízköpő sereglet,
játszódó gyermekek,
fauna
és fauna.
És hát “a mosolyod”? “Szívembe lopakodó”, “alattomos”, “búbánatos” vagy tényleg “szívet melengető”? Amíg megvan, legfeljebb udvarlásként érdemes firtatni. Ha meg már nincs, úgyis mindegy, milyen volt, nem?
Csak a képre emlékezem 