Zöld a földön

Egy fiatal teremtés számára mindig tragédia, ha testesnek látja önmagát. Tűszúrásként érzékeli a szót, hogy “kövér”. Hiába a sikerek a tanulásban vagy a munkában, hiába a család, az iskolatársak meg a kollégák vigasztaló szeretete, amíg nem jön egy vagány srác, aki meggyőzi az ember lányát arról, és be is bizonyítja neki, hogy te éppen így vagy nekem tökéletes, ahogyan vagy, csak a kín marad, az önsajnálat, végigsírt éjszakák hosszú sora, szerteszórt cigarettacsikkek, az önemésztés, és persze a tehetetlen lebegés.

P11905552012-07-14_11-41-03_

A farakást kiáltó fiú

DSC_55692010-04-04_10-41-55_

Le a hegyről, lélekszakadva, „jön a farakás!”, falu apraja-nagyja ki az erdőbe, kiderül, vaklárma, farakás sehol. Ejnye, fiam. Másnap újra, fiú kifulladva, „farakás, farakás!”, mindenki fejvesztve menekül, de rémhír ezúttal is. Most már vigyázz a nyelvedre, fiam. Harmadnap fiú a félelemtől félájultan, „farakás, farakás, fusson, ki merre lát!”. Nem futnak, egyet se lépnek, meg se moccannak. És fejüket vesztik, mert a farakás tényleg jön, felfalja a falu népét egytől-egyig, még a vigyázó fiút is. És boldogan él, ha meg nem. De meg, mert valahogy meg kell.

Könyvragály

P12200372013-01-27_12-20-10_

Különös betegség ütötte fel a fejét a könyvek között. A morbus librorum csak a kezdetekkor volt veszélyes az emberekre, a könyvek hihetetlen gyorsasággal szaporodtak ugyanis az első fázisban, és kiszorították élőhelyéről a homo sapienst. Szemtanúk beszámolóira alapozva kutatók idővel arra jutottak, hogy a betegség második fázisában minden olyan könyvből, melyhez tulajdonosa harminc évig nem ért hozzá, kihullottak a betűk, csak az üres könyvtest maradt az ilyen kötetből. És nem volt már enyém-tiéd, miénk, tiétek, övé-övék, csak a két borító közti szótlan, szövegtelen, képtelen űr.

Itt van még valami.