Portré házam falán

Rimanóczy Gyula műve, a két világháború közötti modern magyar építészet időtálló alkotása, az egykori erzsébetvárosi Postapalota, szabatos nevén Budapesti Postaigazgatóság és Erzsébet Automata Távbeszélő Központ 1937 és 1939 között épült fel. Hatalmas tömegű, az utcai frontokon a telekbeépítést jól hasznosító, környezetéből kiemelkedő, az egyenes vonalak uralta, mégis érdekesen tört és tagolt homlokzatú,

a mai napig figyelmet érdemlő épület ez (Rimanóczy mellett tervezésében Hidasi Lajos és Papp Imre vett részt, statikus és vasbetontervezőként Várady-Szabó Lajos működött közre), sok-sok szépséges részlettel, ezek közül álljon itt egy:

Nem véletlen ez a reprezentativitás, a több intézményt (távbeszélőközpontot, postaigazgatóságot, bélyegmúzeumot, adminisztratív részlegeket, a Dob utca–Hársfa utcai sarkon postahivatalt) magában foglaló épületnek az első képeken látható hosszabb homlokzata a tervezett, ekkoriban a Közmunkák Tanácsa által már régen dédelgetett és végül csak kevés elemében megvalósult terv, az Erzsébet vagy későbbi elnevezésével Madách-sugárútra nézett volna,

mely ha létrejön, az Andrássy úthoz hasonlóan többé-kevésbé a Dob utca vonalán a Belvárosból vezetett volna Kelet, a Városliget felé, és vágta volna ketté és rendezte volna újra Pest, Erzsébetváros, illetve a zsidónegyed épületszövetét. Nyitó momentuma, Wälder Gyula vöröstéglás,

hatalmas íves épülettömbje 1937-38-ból városképileg mindenki előtt ismerős a Madách téren, még a Rumbach Sebestyén utca modern saroképülete is figyelmet keltő látvány lehet, a Dob utca 46/A és B, a Seress Rezső–Beamter Bubi-házról 1939-ből már kevesebben tudnak (Presser Gábor is abban a házban nevelkedett), és megfelelő távlat híján környezetében ez az épület is elsőre inkább rendhagyó tömegével tűnik fel. Idővel az épület a Közlekedési és Postaügyi Minisztérium székháza is volt, a poszt közreadása idején az adóhivatal akkoriban hírhedt igazgatósága, a kiemelt adózókkal foglalkozó részleg székelt benne; akinek Horváth András vagy André Goodfriend neve mond valamit, tudja, miről beszélek (hogy a többi, tolmácsot kérő vagy tolmácsot nem kérő rettenetes nevet már ne is említsem).

A homlokzatok megtörésének jegyében, a modern épület sarokrészén, az első emelet magasságában kiugró párkányzaton helyezték el a korszak jelentős díszítőszobrászának, Boda Gábornak (1907–1984) a szoborcsoportját, mégpedig úgy, hogy a 8 alak közül kettő az épület hosszabbik, Dob utcai oldalára, hat pedig a rövidebb, Hársfa utcai oldalra került.

Az épület puritán vonalai és a homlokzat feltűnő helyén álló figurális szobrok közt azért mai szemmel van némi ellentmondás, ám ha tudjuk, hogy Boda Gábor például a korszak másik nagy építészének, Molnár Farkasnak minden olyan épületén közreműködött, ahol épületdíszítő szobrok vagy ornamentális elemek helyet kaptak, látszólagos “régimódiságával” ez a szoborcsoport is rögtön más színben tűnik fel.

Balról az első figura ősmagyar hírvivő (igazodva az épület funkciójához), a sarkon Szent István alakja kapott helyet (megemlékezve az 1938-as Szent István-évfordulóról, mely a szobor elkészültekor, 1940-ben már a múlt volt, a tervezéskor, 1937-ben azonban még a jövő), a Hársfa utcai oldalon pedig sorban hat allegória: a magyar politikát, a művészetet, a katonáskodást, a tudományt, a technikát és a mezőgazdaságot megszemélyesítő férfialak áll.

Sorban tehát, az ősmagyar hírvivő:

Szent István (a Dob utca felől nézve):

ugyanő a sarok felől:

ugyanő a Hársfa utca felől:

aztán a politika/közigazgatás/igazságszolgáltatás:

a művészet:

a katonáskodás/hadviselés:

a tudomány:

a technika/ipar:

és a mezőgazdaság/földművelés allegóriája (e szobor alacsony posztamensén látható a szobrász szignója és a felállítás éve is):

Ilyen és olyan csoportosításban, más perspektívából:

De nézzük csak közelebbről a művészet itt középen látható megtestesítőjét:

A sok bajszos, szakállas, rovott ősmagyar fej között egy sima, borotvált, európai arc:

És egyáltalán nem véletlen, ha ez az arc Rimanóczy Gyulára, az épület tervezőjére emlékeztet:

Boda Gábor itt megtette ugyanazt, amit az egykori Osztrák-Magyar Bank (a mai Nemzeti Bank) Szabadság téri épületén Senyei Károly vitt végbe, aki az ottani építészt, Alpár Ignácot foglalta bele az egyik épületdíszítő domborműbe.

A végére egy archív kép még, a szoborcsoport szobrai Kuzmányi Viktor kőfaragómester műhelyében 1939 körül, az előtérben éppen a művészet allegóriájával, Rimanóczy Gyula már a végleges méretre felnagyított portréjával; hátul, félmeztelenül pedig a szobrásszal, Boda Gáborral:

De Rimanóczy Gyulára majd még visszatérünk.

*

Felhasznált források:

Ferkai András (szerk.): Pest építészete a két világháború között. Modern Építészetért Építészettörténeti és Műemlékvédelmi Közhasznú Társaság, Budapest, 2001. 133. tétel, 180-183. o. Az azonosság első részletesebb elemzését Hajdú Virág végezte el 1994-ben.

A szobor a Köztérképen.

Az archív képek a Wikipedia Rimanóczy Gyula- és Boda Gábor-szócikkeiből valók, a raszteres arckép a Postamúzeum weblapjáról.