Tapolca

A Veszprém megyei városban 1863-ban emelt egykori zsinagógából valójában csak egy kicsi, noha igen jellegzetes és látványos részlet maradt meg: a nyugati irányba néző valamikori bejárati homlokzat.

Az 1944-ben hívőit vesztett templom gazdátlanul maradt, és alighanem végleg elpusztult volna, ha az 1960-as évek elején nem kerül a városba a Bakonyi Bauxitbányák Vállalat központja, és a kiemelt állami ipari tröszt nem kezd a székhelyéül szolgáló Tapolcán különféle fejlesztésekbe. Ennek során nemcsak központi irodaházat (a képet róla lásd lejjebb), lakótelepeket meg kórházat építettek, hanem az egykori zsinagógaépületet is megmentették, a szónak még az eredeti értelmében, tehát nem úgy, mint a jelenlegi rezsim a magánnyugdíjakat. Maradt belőle valami. Mégpedig oly módon óvták meg, hogy a Bakonyi Bauxitbányák Munkás Művelődési Központját az egyhajós zsinagóga köré építették. A zsinagóga egykori templomi teréből nagyobb méretű színházterem lett, a színpad az egykori főbejárat felé eső, nyugati traktusban helyezkedik el, az apszis és a teljes keleti oldal, valamint a két oldalhomlokzat köré pedig a művelődési ház kisebb terei, a színházteremnek a kiszolgálóhelyiségei, illetve a művelődési központ irodái kerültek. A Bakonyi Bauxitbánya Vállalat eredeti formájában a rendszerváltás idején megszűnt, a helyette alakult kft. 1992 júniusában Tapolcáról Ajkára tette át a székhelyét, az egykori irodaház és a művelődési központ pedig a város tulajdonába került. Idővel mindkettőt felújították, és új formában hasznosították. A művelődési központot 2007. októberében nevezték át Tamási Áron Művelődési Központtá. A zsinagóga megmaradt homlokzatát nemrégiben felújították (állandó forrásomban, a Gazda Anikó-féle OSA-gyűjteményben van egy kép az egyik korábbi, az 1983-as tatarozásról, az épület felállványozva látható). Ma a sárga eredeti felületeket körbeöleli a vadonatújnak ható panelfehér hozzáépítés. De legalább van egyetlen nézete az épületnek, mely az északi oldalon elhelyezett emléktáblán túl az épület egykori funkciójára utal.

Az épület délnyugat felől nézve.

Látható, ahogy a hozzátoldás rátelepszik az épület eredeti vonalaira.

A hozzátoldás a kissé hátrahúzott oldalpillérek mögött indul el, és fokozatosan éri el, majd haladja meg az eredeti templomhajó magasságát.

És van olyan szög, ahonnan a régi épület teljes takarásban van.

Az északnyugati sarok.

Az emléktábla a főhomlokzat északi pillérének oldalán.

A hozzátoldott modern részek a két oldalt együtt nézve szimmetrikusan épültek rá az eredeti épület oldalfalaira.

Keleti irányból nézve is vannak szögek, ahonnan az új ráépítés a tömegével teljesen elfedi és felszámolja az eredeti épületet.

Jóllehet ez a tömeg a szintekkel, a szintek törésével, a széles ablakokkal, a szépen kialakított belső parkocskával valamennyire oldottabbnak hat, mint ha egy brutálisabb beépítés történt volna. Keletről nézve mégis teljesen szokványos, modernizáló épület ez önnön korából, a hatvanas-hetvenes évek fordulójáról.

Marton László 2000-ben állított Szent Borbála-szobra már az épület újabb funkciójára emlékeztet, a bányászok időszakára, ami azóta szintén a múlté.

Távolabbról, a közkedvelt Tavasbarlang bejárata felől a Tapolcát nem ismerők egyáltalán nem gondolnák, hogy az épület mögött az egykori zsinagóga bújik meg.

A művelődési ház szíves munkatársainak jóvoltából az épület belsejébe is bejutottunk. Itt jobb oldalt a színházi ruhatár látszik, baloldalt, a bejárati ajtókkal a zsinagóga egykori északi külső oldalfala, mögötte a mai színházterem.

A lépcső a színpadot szolgálja ki, egyúttal a zsinagóga belső építészeti maradványaihoz vezet.

A tetőszerkezet a födémre ráhordott szigetelő anyagokkal már az új építés része.

A zsinagóga építészeti maradványai jószerével az egykori nyílászárókra, azok eredeti alakjára korlátozódnak.

A színházterem a színpaddal. Belül voltaképpen ezt láttuk: egy gondosan rendben tartott, jó infrastruktúrájú művelődési központot, jókora nézőtérrel.

De a lényeg mégis ez: a nyugati főhomlokzat, három változatban.

A Bauxitbányák Vállalat 1968-ban felhúzott egykori irodaháza ma a korábbiakhoz hasonlóan ugyancsak irodáknak ad otthont, de már nem a vállalat tulajdona. A szemben induló és aztán jobbra kanyarodó Iskola utca rejti az egykori zsinagógát, mely épp az irodaház miatt nem látszik ebből a szögből. Az irodaház sarkánál, az utcaszinten azonban van egy Bányászok című, egyedi megoldású, “figurális rácskompozíciónak” nevezett köztéri alkotás, ugyancsak a tapolcai születésű Marton László munkája, még 1972-ből, ami máskor feltétlenül megérdemli majd, hogy alaposabban körbejárjuk. Úgyhogy ezt innen fogom folytatni egyszer.

 

*

A sorozat eddigi darabjai előhívhatók a menüből, jobbra fent, a lentebbi “zsinagóga” címkéből — eddig kettő volt: Abony és Kiskunhalas. Mindez most még nem érdekes, mert csak három van, de amikor harminc lesz, segíteni fogja az eligazodást.