Erik Satie, az arcueil-i remete jegyzi fel Charles Floquet “csinos kis történetét”. Az 1880-as évek végének Párizsában járunk, csupa francia dologból áll össze ez a rövid kis szerzemény. Utcajelenet, lovaskocsi megvadult lovakkal, veszélybe sodródó, de megmenekülő miniszter, hősies polgár, a vendégül látás mint a köszönetmondás gesztusa, hála, hosszú lábú, miniszoknyás, magabiztosan mosolygó fiatal nők, szépen vagy találékonyan ápolt szeméremszőrzetek, személyesen maga az engedékenységre, befogadásra rendeltetett, de félelmet keltő és csillapíthatatlanul vad pina, akit persze egy kis cirógatással, nyalogatással könnyen meg lehet szelídíteni, a végén egy fergeteges szeretkezés, melyben a kölcsönös orális kényeztetés mégiscsak az őt megillető jogaiban marad, vagy ahogy a nagy Balzac írja bölcs kétértelműséggel, “Minden éjszakának meg kell legyen a maga étrendje” — de érzem, már túl messzire szaladtam előre. Lássuk inkább a csinos kis történetet:
Legutóbb a Képviselőház előtt a miniszter lovai megbokrosodtak, és a kocsi a szakadék felé rohant…
Egy bátor ember a paripák előtt termett, és sikerült megállítania őket.
Az elgyötört Floquet gyorsan köszönetet mond a hősies polgárnak, és másnapra meghívja a lakására.
A megadott időben megjelenik az idegen.
— Ó, uram — mondja a miniszter — , soha nem felejtem el, hogy megmentette az életemet! Mit tehetek önért? Akar egy trafikot?
— Köszönöm — feleli a férfi — , nem dohányzom.
*
Az idézet forrása: Erik Satie: Egy ütődött (én) megfigyelései. Fordította Várkonyi Benedek. Typotex Kiadó, 2011. 160. o. — A Balzac-idézeté: Gábor György: Gondolatok könyve. Az aforizma francia mesterei. Magvető Kiadó, 1959. 465. o. — A szobor a Köztérképen.
Csak a képre emlékezem 
Trafiqué. 😀
KedvelésKedvelik 1 személy