Az én Weöres Sándor-évszázadom

1986-ban a szegedi egyetemen megszereztem a tanári diplomámat. Az ötödéves magyar gyakorlótanítás néhány röpke hetének megszédülését leszámítva soha nem fordult meg a fejemben, hogy középiskolában tanítsak. Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban Ilia Mihály révén volt egy halvány, körvonalazatlan állásajánlatom, feleségem azonban nem akart Pesten élni, nekem se nagyon fűlt hozzá a fogam, hogy hat év függetlenség után a szüleimhez költözzünk vissza, úgyhogy az enyém helyett az ő szülővárosa, Pécs felé vettük az irányt. “Az én Weöres Sándor-évszázadom” A teljes bejegyzés megtekintése

Reklámok

“Vagy hát valamiképpen mégis”. Tolnai Ottó két elbeszéléséről

Az alábbiakban Tolnai Ottó két elbeszéléséről szeretnék írni, két olyan novelláról, melyek egymás párdarabjainak tekinthetők. A maga módján mindkettő igazi antológiadarab, meggyőződésem szerint a kortárs modern magyar irodalom, az elmúlt két, két és fél évtized magyar prózájának legkiválóbb szövegei közé tartoznak, s tapasztalataim szerint ehhez képest általában kevés szó esik róluk.

Legyen tehát ezúttal róluk szó.

Tolnai_fotogezett20050209_8279
Foto Gezett felvétele, 2005, Berlin. A kép forrása innen.

““Vagy hát valamiképpen mégis”. Tolnai Ottó két elbeszéléséről” A teljes bejegyzés megtekintése

A partitúra és a jó fül

Balassa Péter A másik színház című kötetéről

Balassa_1
Balassa Péter. Tóth László felvétele, 1994

[Ez megint csak korai írás, 1990 februárjában jelent meg az Alföldben, nem kell hozzátennem, ahogyan semelyik fiatalkorú értekezőnek sem kell hozzátennie akár már néhány hónappal írása megjelenése után, hogy ma egészen másképp írnám meg. Arra nem emlékszem már, a címe miért nem a verssor-szerűbb, trocheikus A jó fül és a partitúra lett; pedig amíg most elő nem kerestem, így emlékeztem rá. “A partitúra és a jó fül” A teljes bejegyzés megtekintése

Ulysses-nap

Rajongásomba, jól emlékszem, a kezdetektől fogva vegyült egy pontosan megfogalmazható apróság, ami érezhetően zavart, s így azonnal nagyra is növekedett. A zavar oka az a felismerés volt, hogy az Ulyssest nem a félreértés, hanem inkább a leegyszerűsítő felületesség fogja körül. Nem a könnyű és nehéz irodalomról szóló, évtizedek óta tartó polémiára gondolok, bár tény – Szerb Antal világirodalom-történetének az Ulyssesre vonatkozó gunyoros passzusát tiszteletben tartva –, hogy a leegyszerűsítő felületesség áldatlan hatását e tekintetben is kifejtette, nem abban a nagyságrendben ugyan, amiről alább szó lesz – de ez a felületesség a könnyű és a nehéz különválasztásának értelmében is ott bujkált az Ulysses mögött.

DSC_74862011-07-26_20-10-56_
Veres Gábor szombathelyi Joyce-szobrának részlete; 2004 óta áll a Fő tér 40. számú épületének falánál. Az egyetlen magyarországi Joyce-szobor.

“Ulysses-nap” A teljes bejegyzés megtekintése

Az anyag győzelme. Bodor Ádám: Sinistra körzet

[Ezt az írásomat 1993 nyarán írtam, és abban az évben, augusztusban jelent meg a Dérczy Péter szerkesztette Magyar Naplóban. Afféle kölcsönösségi kritika lett volna, cserébe ezért Dérczynek kellett volna írnia a Sinistra körzetről a Jelenkorba. Vagy én voltam lelkiismeretesebb szerző, vagy az ő kézirat-előcsalogatási képességei voltak erőteljesebbek, a párdarab mindenesetre soha nem készült el, és a Sinistra körzetről végül nem jelent meg könyvkritika vagy recenzió az akkori Jelenkorban. Ehhez az írásomhoz a mai napig az az érzés köt, hogy túl sokat késlekedtem vele, és utólag elnézve utalásait, hivatkozásait, valóban sokadik írás lett ugyanarról a nagy témáról, olyasmi a Bodor-recepcióban, amin addigra, mikor ez megjelent, néhányan tovább is léptek már. Most mégis közzéteszem itt: egyrészt a szöveg az interneten sehol másutt nem lelhető fel, nyomtatásban is csak abban a bizonyos lapszámban; másrészt élénken emlékeztet rá, mennyire más, mennyivel a Sinistra körzetéhez hasonlóbb volt az a világ, amiben annak idején íródott. Ahogy az ilyen dolgokat szokás befejezni: bármit jelentsen is ez. – csi.]

“Az anyag győzelme. Bodor Ádám: Sinistra körzet” A teljes bejegyzés megtekintése