A férfi ezeken a félvendégségeken – a feleségéhez jött el egyik vagy másik barátnője, néha ketten is – időnként felhős arccal előrontott a szobájából, „még annyi dolgom van, sehol sem tartok”. Arról volt híres, hogy él-hal a munkáért, de valójában semmit se csinált, a teendőivel gyorsan végzett, aztán meredt maga elé hosszan, pornót nézett a számítógépén vagy játszott az interneten. Sofőr jött érte reggelenként, délután is a hivatali kocsi szállította haza, kertész foglalkozott a kerttel, takarítónő járt hozzájuk hetente kétszer, aki havonta egy alkalommal segítséget is hozott magával, egy vagy két másik nőt. De ha a férfi szőrszálat talált a fürdőszobaszőnyegen, napokra be tudta árnyékolni a hangulatát.
Kategória: Röviden mondd, nincs időm
De be, mert valahogy be kell
Most emeld fel a papír szélét, illeszd kétoldalt a közepéhez, és az egészet simítsd le. Tereljük oda a kacsákat az ólakhoz, nem kell félteni őket, mennek azok szépen, libasorban. Rögtön fordulj jobbra, és az első utcánál, ahol nem tiltja tábla, balra, aztán megint balra, majd tovább, a lámpánál egyenesen, megkerültél egy háztömböt. Résnyire hagyná az ablakot, kérem?, hadd járjon a levegő, de a füst azért ne jöjjön be. Szerezd meg tőlük a pénzt, nekem mindegy, hogyan, de fizessék ki a kamatokat is.
Trinkwasser
Csábítgattam az unokatestvéremet, jöjjön ki hozzám Bécsbe, víz mellett élek, közel a zöld is, van fogorvosom, van fodrászom, és mert ez volt a mániája, hiszen ezt verte belé az apja, mindig elmondtam neki, jöjjön csak nyugodtan, csicsedli is lesz a farzsebben. Jut is, marad is, ne izguljon annyit már. Sosem jött, mindig csak izent, majd, majd. Most már se orvosom, se hajam, és nem igaz az sem, amit az öregek annyit hajtogattak. A víz nem boldogít.
Jobblét
Volt idő, amikor valósággal faltam Thomas Bernhardot. A régieket előkerestem vagy megvettem antikváriumokban, mindent elolvastam. A könyvkiadás is a kezemre játszott, egymás után jelentek meg jobbnál jobb regényei. Némelyik mondatát, jelenetét, részletét kívülről fújtam. De aztán depressziós lettem ezektől a könyvektől. Sokszor eszembe jutott anyám, aki egy ízben váratlanul azt mondta, mikor kedvenc lemezemet hallgattam, stilizált fúvós kamarazenét: „Ne haragudj, kisfiam, ez nekem egyáltalán nem vidám. Olyan, mintha a saját temetésemen lennék.”
Jogosítvány
November elején vizsgáztam, átláthatatlanul ködös reggelen. Az oktató szitkozódott. – Nincs szerencsénk, pont ezt a vérengző barmot fogta ki. Figyeljen oda minden szavára. – Nem is jött velünk, kettesben indultunk el a vizsgabiztossal. Éppen csak visszamorgott valamit, amikor beült a kocsiba, onnan már csak az irányokat mondta, néha az utcaneveket, és egykedvűen nézett maga elé. Úgy feleúton hirtelen kitisztult az idő, akkor elsütött egy poént. – Kiértünk a tejeszacskóból. – Aztán pár perc múlva: – Forduljunk vissza, átment. Maga jól vezet. Most próbáljon szépen vezetni.
A magas C
Énekeltem kórusokban, iskolai színjátékban, alkalmi társaságban, még tanárhoz is beiratkoztam aztán, állandóan dohányzó, mogorva, szarkasztikus idősebb nőhöz, énekes volt egykor. Minden vágyam volt nekem is a színpadon fellépni, kiénekelni a magas C-t. „Nem fog ez menni, fiam. Magának eleve mélyebb hangja van. Legyen bariton.” Kedves nő volt különben a maga módján, szerettem a képtelen, száraz iróniáját, de izgalmamban félrehallottam a szavait. Megijedtem, nem akartam a barátja lenni. Néhányszor még jártam nála, de a magas C elérhetetlen álom maradt.
Ez
Elkészült a ház, és fölkerültünk rá végül mi is, kővé dermedt őrzők. Eleinte jól megvoltunk ezzel, alkonyatkor, pirkadatnál szóba elegyedtünk, leginkább a fűrészről kérdezgetett, mik a terveim vele, éles-e, használtam-e már, ilyeneket. Igyekeztem felelni neki, udvariasan vissza-visszakérdeztem, sosem a kezében tartott dolgokról, társalogtunk. Nem fázik ez félmeztelenül? De kezdtem az egészet unni, nemcsak a nappal volt üres, az előttünk lévő esték sem tűntek már oly tágasnak és reménytelinek, mint az addigi várakozás. Vajon most már örökre így lesz? Sötét éjszaka volt, mikor ez szöget ütött a fejembe.
Kotta nélkül
A három a kedvenc számom. Március 3-án születtem, három férjem volt, három gyerekem van, három unokám. Három lakásban éltem, háromszor váltottam munkahelyet, épp három éve mentem nyugdíjba. Háromszor volt hármasom a lottón, a hármas mindháromszor a kihúzott számok között volt. A barátnőimmel hárman minden harmadik évben eltöltünk három hetet a Háromszéki-havasokban. Szép hely, és olcsó, három fillérből kijövünk, csak kicsit messze van, oda-vissza három nap az út. Idén harmadszor voltunk. Valaki azt tanácsolta, nem egészen önzetlenül, próbáljam ki egyszer, esetleg kétszer, milyen a négy. De nem vágyom kalandokra.
Víziszony
A daliás termetű, ifjú lovagot közfelkiáltással koronázta meg a nemesi gyűlés. Kroácia ura az évek múltával bátor katonának és okos királynak bizonyult: szövetséget kötött a dalmácokkal, visszaverte a hegyek felől támadó turkokat, kereskedni kezdett Levancével és Venéciával, megbékélt a vad ongárokkal és a még vadabb récekkel is, országa pedig felvirágzott. De tengerparti állam uralkodójaként vizet nem érintett soha. A dénári venyigék különféle levein kívül semmit nem vett magához, hajat nem mosott, nem fürdött, nem is mosakodott, és mint krónikásai feljegyezték, tengeri ütközetbe sem bocsátkozott egyetlen alkalommal sem. Ahogy az elcsépelt hasonlat mondja: a kroác király szálfaként dőlt el, koronája a földre gurult, s az udvari kirurgusok halála okaként egyedül a kiszáradást tudták megjelölni.
Hőmérséklet
Mínusz volt, fagyott még, mikor reggel a mérnök a ház elé érve az autója hűlt helyét találta. A rendőrtiszt szenvtelenül, már-már hűvösen reagált, cseppnyi kétséget sem hagyott afelől, hogy az autó felkutatása micsoda langyos nemtörődömséggel fog folyni. Délre előbújt a nap, enyhült az idő, ő pedig belemelegedett. A szíve hevesen vert, amikor telefonjába ütötte a hírhedt autónepper ügyvéd barátjától megkapott számát. A beszélgetés után, noha csak az autó márkáját és gyártási évét kellett megmondania, a mérnöknek az volt az érzése, a nepper máris forró nyomon van.









