Gyökérzete pedig jól viseli a hirtelen rátörő nedvességet

Három szobor következik, egyfelől születési idejük, a hatvanas évek sorolta őket egymás mellé. Metky Ödön Lány galambbal című szobrát 1961-ben állították fel Balatonlellén, Konyorcsik János Vízbe lépő nőjét 1965-ben Újpesten, Brém Ferenc Követ ejtő fiúját a hetvenes évek közepén Tatabányán, de a szobor alapzatába vésett évszám jól látható, 1966, ez is ebben a korban fogant tehát. De ez a közösség még nem lenne elég, a másfelől a fontosabb: mind a három szobor vizes medence szélére lett kitalálva, az archív képeken jól látható, hogy eredetileg úgy is álltak. Az elmúlt fél évszázad azonban kiszivattyúzta körülük a vizet, és mivel a teli vizes medence olyannyira kompozíciójuk része volt, mára akár a “piedesztálról levéve” rovatba is beférnének.

Ilyen szoborból persze több tucat van szerte az országban, rengeteg példát lehetne hozni a száraz, víz nélküli medencékre. Éppen Metky Ödöntől is egy budapesti víztelen díszkutat,

de nem ezeket kezdem sorolni, inkább arra használom fel ezt az alkalmat, hogy három kismestertől bemutassak három egyalakos zsánerszobrot, a szobrászati architektúra felé mozdulás három, inkább hagyományosnak, mint modernistának tartható lépését.

Metky Ödön balatonlellei szobrának medencéje valóságos geometrikus kompozíció: a szobor egy magasabban álló, négyzet alakú kisebb medence bal külső sarkára van helyezve, előtte egy hosszan elnyúló, lentebb álló, téglalap alakú medence helyezkedik el, melynek a szobor éppen a közepén áll.

Hellyel-közzel még mindkét medence jól kivehető,

a hatalmas vízfelület helyett azonban

régóta a költségkimélőbb megoldás, virágföld és növényzet tölti meg őket,

például magas növésű tuják,

melyek néhány éve arra is alkalmasak voltak,

hogy a szoboralakot eltüntessük velük,

ha éppen úgy hozta kedvünk. Erre pedig néha volt kedv,

mert a közelebbi képeken jól látszik, hogy a szobrot évekkel ezelőtt megrongálták, a galamb fejét letörték.

2014 nyarára két változás történt. A galamb fejét helyreállították,

a balatonlellei szoboralak újra ép madarat tart a kezében,

továbbá a medencébe ültetett zöld megsűrűsödött ugyan, de legalább a tuják kikerültek belőle, és nem takarják most a szobrot.

Metky Ödön vékony, elegáns, a beállításban is nagyon finoman légies alakjánál a fő hangsúly a karok elrendezésére, a kézben tartott galambra, a mellékhangsúly a ruha rebbenékenységére és lendületére meg az arckifejezésre esik — ehhez a mindent összevetve statikus szoborhoz képest Konyorcsik János nőfigurája jóval egyszerűbb, vaskosabb, ugyanakkor mégis dinamikusabb megformálású mű.

Érzékelni benne a lépő alak mozdulatát,

ha nem teljesen szemből nézzük,

hanem kicsit jobbra kimozdulva a szemtől szembeni nézőpontból,

vagy minimálisan balra,

vagy akár oldalról,

esetleg az ellenkező oldalról nézzük a szobrot,

máris megtelik mozgással, kiviláglik az egyetlen rögzített testtartásba fogott pillanat,

az előrenyújtott bal lábnak köszönhető lépés,

amelyhez előrehajtott felsőtest és előreszegezett tekintet társul. A nő kissé megemeli a szoknyáját, és a vastag kitámasztás miatt a lábszára ugyan kevésbé látványos, a mozdulat egyértelmű.

No de mibe lép ez a fiatal asszony?

Az egyszerű, kör alakú eredeti medence megvan, de víz helyett földdel feltöltve,

noha a vízszolgáltató szerelvények fedőlapja is ott van még a szobor mögött,

a főszereplőből zöldbe lépő lesz.

A kis park gondozói amúgy szellemesen oldották a szobor környezetének zöld, a nyár előrehaladtával nyilván sárguló ridegségét,

a szobor előtt széles félkörívben virágágyást alakítottak ki,

ami a lehetőségekhez képest tetszetős megoldás,

még akkor is, ha felidézi az emberben, vajon mi lenne, ha ez a kőből készült nő szerencsés társához hasonlóan tényleg vízbe léphetne?

Brém Ferenc Követ ejtő fiúja még egyértelműbben a vízhez komponált dolog.

Az enyhén előrehajló testtartásból, és még inkább a valamit elengedő kéz gesztusából nyilvánvaló,

hogy a meztelen fiú valamit, egy tárgyat óvatosan a vízbe ejt.

Talán épp a csobbanást közvetlenül megelőző pillanatban vagyunk, az egész megjelenésben annyira benne van a kíváncsi feszültség.

Akárhonnan nézzük,

a mozdulat ökonómiája és magától értetődősége megnyerő.

Mint ahogy a figura finom, nem túl tolakodó, de meglévő egyensúlya is az.

A medence szélén álló kis emelkedőről előrehajolva,

jobb lábát előretolva, a ballal lábujjhegyen megtámaszkodva előremerészkedik,

és kiejti a kezéből azt, ami benne van.

(Csak érdekességként jegyzem meg, hogy a tatabányai fiúnak ugyanaz a lábtartása, mint a balatonlellei galambos lánynak.)

A szobornak nincs (na jó, alig van) olyan részlete, mely ne erre a mozdulatra utalna,

a másik kézben tartott kavicsokat,

a jobb kéz elengedő mozdulatát,

a lefele figyelő tekintetet beleértve.

Víz állott, most zöldhalom,

hogy kedvről, örömről szót se ejtsek.

A szabálytalan geometriájú medencében víz helyett fű,

csak a sás.

Mehetünk újra körbe,

körbe-körbe,

léphetünk kicsit távolabb is akár,

a medence vize nem lesz több,

a fű nem lesz kevesebb,

legfeljebb a Követ ejtő fiút fogjuk egyre nagyszerűbbnek látni.

A három szobor közül kettő hasonló korú és jellegű lakótelepen áll, olyan épületek között, melyekre a felépítésük óta eltelt idő rárakta a maga patináját, lakóinak életét meg alaposan megváltoztatta, egy részüket lesüllyesztette, más részüket elmenekítette innen; a harmadik egy Balaton-parti üdülőhelyen, ahol a szezon, az érdeklődés jó, ha bő két hónapig tart. A víz drága, a megtöltött medence amúgy is további bonyodalmakkal jár. Ezeknek a szobroknak mégis éltető eleme lenne, hiszen vízzel lettek elképzelve, és a születésük utáni első néhány évet, talán évtizedet így is töltötték. Úgyhogy hákettőó.

*

PS: És hogy egy vizes posztra is emlékeztessek; ugyanezekkel a szavakkal írtam. (“új az anyag elrendezése; a labdajátékosok is ugyanazzal a labdával játszanak” stb. Pascal, persze; nekem Esterházy Péter közvetítésével.)

*

A posztban képekkel említett szobrok a Köztérképen:

• Metky Ödön: Lány galambbal (1961, Balatonlelle)
• Metky Ödön: Díszkút női aktszoborral (1955, XV., Törökszegfű park)
• Konyorcsik János: Vízbe lépő (1965, IV., Szent Imre tér)
• Johan Müller: Vízbe lépő lány (Balatonboglár)
• Brém Ferenc: Követ ejtő fiú (1975, Tatabánya, Újváros)