Az alapviccet mindenki ismeri: Miért nem szeretik az emberevők a komornyikot?
Kategória: Írások
A végén mindig rajtam csattan
Ezt is felírjam, főnök, amit utoljára mondott? Én felírom, ha ragaszkodik hozzá, de a múltkor is mekkora cirkusz lett belőle, emlékszik. Most nevetgél, hogy persze, írjam csak, de akkor is rajtam csattant az ostor, erről maga már nem tud. Behívattak, ott ordítoztak velem, hogy hogy gondolom ezt, ez szabotázs. A végén úgyis mindig rajtam csattan, maguk meg megússzák. Szóval meggondolta? Jól van, nem bánom, felírom, de remélem, most majd tartja a hátát.
Egy újszülöttnek minden bronzból vagy kőből készült favicc új
Miért mennek a sziámi ikrek Nagy-Britanniába?
“Egy újszülöttnek minden bronzból vagy kőből készült favicc új” olvasásának folytatása
Így mutatja fogsorát
Minden szobornak van egy titka. Ennek is, ami most következik, pedig ez nem is egyetlen szobor. Úgy lenne illendő, hogy két titkuk legyen, de egyelőre csak egyről tudok, azon osztoznak. Pásztor János két balatoni alakját 1941-ben, a balatonfüredi kikötő megépítésekor állították fel a helyén, “Így mutatja fogsorát” olvasásának folytatása
Érintetlenség — Baglyas Erika: Kitörés
Egész gyerekkorom az irodaszerek bűvöletében telt el. Anyám egy állami épülettervező vállalat adminisztrátoraként dolgozott, a munkahelyén töltött harminc éve alatt szép lassan végigjárta a szamárlétrát, de nem úgy, ahogy ez a szókép magában szokta foglalni a felemelkedést, hanem éppen fordítva. Valamikor, fiatalon, az igazgatói titkárságon kezdte, a nyugdíj előtti évekre jutott el a 8-tól fél 5-ig tartó irodai munkakör repetitív félhomályába. Tervstatisztikus, vágtam rá mindig büszkén, magam sem értve a szót, ha az iskolában megkérdezték, és ez a tudatomban harmonikusan egészítette ki apám foglalkozását, a sokkal valóságosabb és elképzelhetőbb, senkinek tovább magyarázni nem szükséges tehergépkocsi-sofőrt. “Érintetlenség — Baglyas Erika: Kitörés” olvasásának folytatása
Miért?
Meggurítani
Az egyes arra való, hogy az ember meggurítsa az autót. A hármas arra, hogy meggyőződjünk, a kuplungtárcsa rendben van-e: ha megpróbálunk álló helyzetből hármasban indulni, és a motor lefullad, még van időnk. Ötös nem volt azokon az autókon, amiken tanultunk vagy amilyenekre reményünk látszott. A “Kapcsold az ötödik sebességet” slágercím volt, nyugati autók ritka tulajdonosainak szóló szlogen.
Most már
Leoš, a profi
Amikor nyugdíjba mentem, hónapokig nem találtam a helyem. Eljártam a könyvtárba, egy idő után már mindennap megfordultam ott, megismerkedtem pár emberrel, beszélgettünk erről-arról, és végül megalakítottuk a Leoš Janáček Kört. Azért őt választottuk névadónak, mert ő hajlott korára virágzott ki, túl volt a hatvanon, mikor az első sikerei érték. Mifelénk különben sok minden el van nevezve róla, ő a mi igazi hírességünk. Büszkék vagyunk rá. Hozzáteszem, egy derék fiatal író, Milan Kundera évekkel később nagyon szépen írt róla. Én versírásra adtam a fejem vénségemre, de erről most nem szívesen beszélnék.







