“megy a dolog, egyhez mindegyre hűen.
Találkozunk, barátaim-a-fűben.”
A munka hősei
Volt időszak a magyar történelemben, amikor a munkát, a dolgozást, az erőfeszítést, a szerszámaival az anyag ellen harcba induló embert köztéri szobrokkal ünnepelték. Aki szerelt már össze IKEA-bútort, tudja jól, hogy harc ez valóban — ráadásul akkoriban, amikor ezek a szobrok keletkeztek, vérre ment a játék, és nem egyszerűen annyi volt a tét, hogy a Hylländ könyvespolc végül csálén fog-e állni a helyén vagy sem. “A munka hősei” olvasásának folytatása
Szőrszálhasogatás
A férfi ezeken a félvendégségeken – a feleségéhez jött el egyik vagy másik barátnője, néha ketten is – időnként felhős arccal előrontott a szobájából, „még annyi dolgom van, sehol sem tartok”. Arról volt híres, hogy él-hal a munkáért, de valójában semmit se csinált, a teendőivel gyorsan végzett, aztán meredt maga elé hosszan, pornót nézett a számítógépén vagy játszott az interneten. Sofőr jött érte reggelenként, délután is a hivatali kocsi szállította haza, kertész foglalkozott a kerttel, takarítónő járt hozzájuk hetente kétszer, aki havonta egy alkalommal segítséget is hozott magával, egy vagy két másik nőt. De ha a férfi szőrszálat talált a fürdőszobaszőnyegen, napokra be tudta árnyékolni a hangulatát.
De be, mert valahogy be kell
Most emeld fel a papír szélét, illeszd kétoldalt a közepéhez, és az egészet simítsd le. Tereljük oda a kacsákat az ólakhoz, nem kell félteni őket, mennek azok szépen, libasorban. Rögtön fordulj jobbra, és az első utcánál, ahol nem tiltja tábla, balra, aztán megint balra, majd tovább, a lámpánál egyenesen, megkerültél egy háztömböt. Résnyire hagyná az ablakot, kérem?, hadd járjon a levegő, de a füst azért ne jöjjön be. Szerezd meg tőlük a pénzt, nekem mindegy, hogyan, de fizessék ki a kamatokat is.
Budapest 140
Két nappal ezelőtt, 2013. november 17-én volt 140. évfordulója annak, hogy Pest, Buda és Óbuda Budapest néven, a jelenlegi I-XIV. kerület területén egyesült (a mai közigazgatási kerületek csak később, a harmincas években jöttek létre, a mostani Nagy-Budapest pedig 1950-ben). Későn kaptam azonban észbe, hogy feltöltsem az itt látható sorozatot, 140 képet 140 budapesti szoborról, és két nappal már túlszaladtam az alkalmon. “Budapest 140” olvasásának folytatása
Legmerészebb álmaink is átguggolhatók
A blog történetében ez az első alkalom, hogy egy szobor nem feltétlenül saját esztétikai kiválósága, hanem elsősorban a fényképezés öröme okán kerül fel az oldalra. tovább olvasom
Köd előttem, köd utánam
2004, London, Hilbert Anette felvétele
Trinkwasser
Csábítgattam az unokatestvéremet, jöjjön ki hozzám Bécsbe, víz mellett élek, közel a zöld is, van fogorvosom, van fodrászom, és mert ez volt a mániája, hiszen ezt verte belé az apja, mindig elmondtam neki, jöjjön csak nyugodtan, csicsedli is lesz a farzsebben. Jut is, marad is, ne izguljon annyit már. Sosem jött, mindig csak izent, majd, majd. Most már se orvosom, se hajam, és nem igaz az sem, amit az öregek annyit hajtogattak. A víz nem boldogít.
Ültében a legyet
A cím persze igazságtalan. Laborcz Ferenc 1965-ös Ülő munkás című szobra csakis címadásában, közvetlenebbül talán a témaválasztásban hasonul korához, minden egyébben már saját öntörvényű szobrászati pályájának rajza, ennek a haladványnak a pillanatnyi állapotrögzítése, életének utolsó bő évtizedében, az 1971-es váratlan halálát megelőző években pedig határozott elkülönülés az egyébként érvényes kánontól.
Akkor esett le
Hogy pontosan miről is beszél.
Csak a képre emlékezem 