Címke: Bencsik István

Akárhogy van, akár szeretjük, akár nem, tudomásul kell vennünk és muszáj együtt élni a tudattal: az egész alakos figurális szobroknak van lábuk. Ráadásul a talapzat miatt sokszor közvetlenül az orrunk előtt van vagy túlságosan is kéznél foglal helyet a szoborláb. Kicsit ellenkezőleg érzek, mint ahogyan Annie Ernaux írja egyszerű narratológiai megjegyzésként, valójában a rá jellemző és nagyon is vonzó elbeszélői csökönyösséggel egy családi történés kapcsán Egy asszony című, az édesanyjáról szóló önéletrajzi kisregényében: “Nem tudom elmondani azokat a perceket, mert már megtettem egy másik könyvben, vagyis egy újabb elbeszélés, más szavakkal, más mondatrenddel, soha többé nem lehetséges.” Én éppenhogy ugyanannak veselkedek neki most is ebben a bejegyzésben, mint mindig a blogban, nagyjából a szavaim is hasonlítanak és a mondataim rendje is ugyanaz, még akkor is, ha ennek a szövegnek a genezise eltér az általános gyakorlatomtól: nem egy előzetes elképzelés vagy terv hozta létre, hanem jobbára a véletlen, amit egy idő után megpróbáltam irányítani és szerzői intencióval utólag felruházni. Ha lett benne történés, akkor ez az utólagos felruházás eredménye. A poszt képei között kizárólag olyan felvételek láthatóak, amelyeket szándékosan szoborlábakról, szobrok lábfejeiről készítettem — egy-két kivételtől eltekintve egyik sem kivágat, hanem közvetlenül fényképezett teljes kép, sokszor a mélységélesség jótéteményeivel megáldva. Mozgóposzt egyébként, ami azt jelenti, 2013-as megnyitása óta folyamatosan és kiszámíthatatlan ütemezésben bővítem, mindig új arcát fogja mutatni tehát a láb.