Betűk & szavak I.

Ez egyszerűen jószolgálati feltöltés lesz, a Tipo Budapest című Facebook-csoportból ugyanis egy idő után szem elől vesznek a feltöltött tételek, pár hét múlva is szinte lehetetlen megtalálni őket vagy pusztán a véletlen vezérli a megtalálást. Két nagyobb részletben itt is láthatók tehát azok a képek, melyek oda első ott töltött évem alatt tőlem felkerültek. Ez az első adag.

“Betűk & szavak I.” olvasásának folytatása

Szimplsztori

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Lukács György emlékplakettjét, Kiss István alkotását 1988-ban állították fel a Magyar Szocialista Munkáspárt Pártfőiskolájának Ajtósi Dürer sor felőli főbejáratánál. “Szimplsztori” olvasásának folytatása

Ha elmegyek s már nem leszek

DSC_88672010-12-05_12-38-36

Ma, július 29-én van Boldogfai Farkas Sándor születésnapja, 1907-ben született. Különösen állatszobrairól volt közismert, ezek közül sok még ma is a helyén van. Őzek című párosával azonban nem volt szerencséje: a szoborból három példányt is állítottak, kettőt 1953-ban (Esztergomban, illetve Mátraszentimrén), egyet 1956-ban, Pesterzsébeten. Mind a hármat ellopták az idők során, ezt a pesterzsébetit 2010. október 30-ról november 1-jére virradóra. Valamivel több mint egy hónapot késtem csak, a kép 2010 decemberében készült.

A szobrokról részletesebben, képekkel a felvételkor még a helyükön álló darabokról: Pesterzsébet, Esztergom, Mátraszentimre.

Fejvesztve

01_tinódi

Tinódi Lantos Sebestyén budapesti szobráról igazán nem mondható el, hogy mindenki jól ismeri. Jelentőségéhez képest eléggé a senkiföldjén áll ma, a Népliget nyugati oldalán, közel a Könyves Kálmán körúthoz. Olyan nagyon sok csábító tényező a szépen gondozott parkon kívül még sincs a környezetében, ami miatt érdemes lenne odakirándulni hozzá és gondosan szemügyre venni, letelepedni mellé, elidőzni vele, nézegetni. Manapság leginkább a biciklisták ismerik, a Hungária körgyűrűt kiváltó bicikliút ugyanis közvetlenül előtte vezet el.

“Fejvesztve” olvasásának folytatása

Szoborra ácsingózva

DSC_47092013-06-09_16-21-01

Az üres fülke persze nem klasszikus piedesztálról levéve. Joachim Józsefnek, akinek nagyszerűségéről az egykori első fellépésére emlékező tábla mindent elmond, sohasem állt szobra sem itt, sem sehol Budapesten. Alpár Ignác mesterművének, az 1911-14 között felépült Magyar Általános Hitelbank, később Pénzügyminisztérium épületének üres szoborfülkéje szinte szoborért kiált.

Leszállópálya

kissi_1

A Thököly úton lévő kis parkocskában ez a talapzat tovább bírta, mint az egykor rajta álló szobor, mely 1992 óta a Szoborparkban áll. Nem is kevéssel bírta tovább. A természet működik körülötte, de több mint húsz éve ez nem zavarja az építményt (ahogy előtte húsz éven át sem zavarta), mozdítatlanul ott áll a szobravesztett betontalapzat.

“Leszállópálya” olvasásának folytatása

Két Mikus

Mikus Sándornak, az egykor a Felvonulási téren állt budapesti Sztálin-szobor alkotójának két, tematikusan egymáshoz nagyon hasonló szobra áll a fővárosban. Már-már ikerdaraboknak látszanak, de legalábbis olyan párosnak és olyan problematikának, ami Mikust láthatóan intenzíven foglalkoztathatta egy időben.

01_Mikus

“Két Mikus” olvasásának folytatása