Leszállópálya

kissi_1

A Thököly úton lévő kis parkocskában ez a talapzat tovább bírta, mint az egykor rajta álló szobor, mely 1992 óta a Szoborparkban áll. Nem is kevéssel bírta tovább. A természet működik körülötte, de több mint húsz éve ez nem zavarja az építményt (ahogy előtte húsz éven át sem zavarta), mozdítatlanul ott áll a szobravesztett betontalapzat.

“Leszállópálya” olvasásának folytatása

Kafka és a haverok

Dőltek a nevetéstől. Felolvastam nekik, és egyszerűen képtelenek voltak abbahagyni. Az elején tetszett ez, hogyne tetszett volna, még együtt nevetgéltem velük, de aztán elbizonytalanodtam, és végül, őszintén meg kell mondanom, már nagyon zavart. Úgy éreztem, engem röhögnek ki. Aztán arra kértem Maxot, égesse el az egészet. Nem égette el. Bogár lépjen nyitott szemedre, édes Maxom.

DSC_31002011-04-22_18-17-23

Szűz kéz

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A hülyék heti adója, szokta mondani a lottóról az apám, de azért nem volt olyan hét, hogy ne fizette volna be. Már eljátszotta a szerencséjét. Még fiatal házasokként nyertek anyámmal egy biciklit a tárgynyereménysorsoláson. Egyikük sem tudott biciklizni, úgyhogy eladták, anélkül, hogy egyetlenegyszer is megérintették volna.

“Szűz kéz” olvasásának folytatása

Piros

Kép

Aztán beültünk az egyetlen nyitva tartó kávéházba, fél 11 körül járt. Kettőnkön kívül nem volt vendég, az utca is üresen kongott a délelőtti verőfényben. A pincér azonnal hozta a gyűszűnyi, forró, méregerős presszókávét.

– Csodálkozom rajtad.

– Miért? Hogy nem rándult össze az arcom, és örömömben nem kiáltottam fel, hogy ez aztán a kávé?

– Igen. Mindenki odavolt eddig érte.

Rágyújtottam, kifújtam az első slukkot.

– Tudom fegyelmezni magam.

A partitúra és a jó fül

Balassa Péter A másik színház című kötetéről

Balassa_1
Balassa Péter. Tóth László felvétele, 1994

[Ez megint csak korai írás, 1990 februárjában jelent meg az Alföldben, nem kell hozzátennem, ahogyan semelyik fiatalkorú értekezőnek sem kell hozzátennie akár már néhány hónappal írása megjelenése után, hogy ma egészen másképp írnám meg. Arra nem emlékszem már, a címe miért nem a verssor-szerűbb, trocheikus A jó fül és a partitúra lett; pedig amíg most elő nem kerestem, így emlékeztem rá. “A partitúra és a jó fül” olvasásának folytatása

Nem kerget a tatár

Magyarországon ma sajnos ritkaságszámba megy az olyan kisváros, mint Tata: köztéri szobrai sajátos egyensúlyban vannak egymással, régi és új egymás mellett létezik, a régiből gondosan őrizve megmaradt minden, ami vállalható, az újba nem rondít bele egyelőre egyetlen hidegburkoló által fabrikált Trianon-emlékmű, országzászló vagy Wass Albert-szobor sem. Úgy is lehet mondani, itt még minden rendben van. A séta a tatai Öreg-tó Óváros felé eső körnegyedét öleli fel, az első lakóházak előtti parkban kezdődik, és az Esterházy-kastély környékén a tavat elhagyva, az egykori zsinagógánál ér véget. 12 szobor, 27 képen, tényleg nem kerget a tatár, még Tatára sem.

01_Tata
Rácz Edit: Tata (Vízi szellem), 1971

“Nem kerget a tatár” olvasásának folytatása

Két Mikus

Mikus Sándornak, az egykor a Felvonulási téren állt budapesti Sztálin-szobor alkotójának két, tematikusan egymáshoz nagyon hasonló szobra áll a fővárosban. Már-már ikerdaraboknak látszanak, de legalábbis olyan párosnak és olyan problematikának, ami Mikust láthatóan intenzíven foglalkoztathatta egy időben.

01_Mikus

“Két Mikus” olvasásának folytatása