Akárhogy van, akár szeretjük, akár nem, tudomásul kell vennünk és muszáj együtt élni a tudattal: az egész alakos figurális szobroknak van lábuk. Ráadásul a talapzat miatt sokszor közvetlenül az orrunk előtt van vagy túlságosan is kéznél foglal helyet a szoborláb. Kicsit ellenkezőleg érzek, mint ahogyan Annie Ernaux írja egyszerű narratológiai megjegyzésként, valójában a rá jellemző és nagyon is vonzó elbeszélői csökönyösséggel egy családi történés kapcsán Egy asszony című, az édesanyjáról szóló önéletrajzi kisregényében: “Nem tudom elmondani azokat a perceket, mert már megtettem egy másik könyvben, vagyis egy újabb elbeszélés, más szavakkal, más mondatrenddel, soha többé nem lehetséges.” Én éppenhogy ugyanannak veselkedek neki most is ebben a bejegyzésben, mint mindig a blogban, nagyjából a szavaim is hasonlítanak és a mondataim rendje is ugyanaz, még akkor is, ha ennek a szövegnek a genezise eltér az általános gyakorlatomtól: nem egy előzetes elképzelés vagy terv hozta létre, hanem jobbára a véletlen, amit egy idő után megpróbáltam irányítani és szerzői intencióval utólag felruházni. Ha lett benne történés, akkor ez az utólagos felruházás eredménye. A poszt képei között kizárólag olyan felvételek láthatóak, amelyeket szándékosan szoborlábakról, szobrok lábfejeiről készítettem — egy-két kivételtől eltekintve egyik sem kivágat, hanem közvetlenül fényképezett teljes kép, sokszor a mélységélesség jótéteményeivel megáldva. Mozgóposzt egyébként, ami azt jelenti, 2013-as megnyitása óta folyamatosan és kiszámíthatatlan ütemezésben bővítem, mindig új arcát fogja mutatni tehát a láb.
“Egyik lábam itt, a másik meg ott” olvasásának folytatásaTörök Richárd
Engem is elkapott a Facebookon újabban meghonosodott évfordulós láz. Török Richárd 1954. július 31-én született, még csak 59 éves lenne ma; fiatalon, 39 évesen halt meg. Nemzedékének legtehetségesebb alakja volt. Különösen kiemelkedő Szent István szobra, mely a 2000-es év nagy Szent István szoborállítási dömpingje idején került a helyére Pannonhalmán, és a legjobb újabban készített Szent István-ábrázolás.
“Török Richárd” olvasásának folytatásaHőmérséklet
Mínusz volt, fagyott még, mikor reggel a mérnök a ház elé érve az autója hűlt helyét találta. A rendőrtiszt szenvtelenül, már-már hűvösen reagált, cseppnyi kétséget sem hagyott afelől, hogy az autó felkutatása micsoda langyos nemtörődömséggel fog folyni. Délre előbújt a nap, enyhült az idő, ő pedig belemelegedett. A szíve hevesen vert, amikor telefonjába ütötte a hírhedt autónepper ügyvéd barátjától megkapott számát. A beszélgetés után, noha csak az autó márkáját és gyártási évét kellett megmondania, a mérnöknek az volt az érzése, a nepper máris forró nyomon van.
Ha elmegyek s már nem leszek
Ma, július 29-én van Boldogfai Farkas Sándor születésnapja, 1907-ben született. Különösen állatszobrairól volt közismert, ezek közül sok még ma is a helyén van. Őzek című párosával azonban nem volt szerencséje: a szoborból három példányt is állítottak, kettőt 1953-ban (Esztergomban, illetve Mátraszentimrén), egyet 1956-ban, Pesterzsébeten. Mind a hármat ellopták az idők során, ezt a pesterzsébetit 2010. október 30-ról november 1-jére virradóra. Valamivel több mint egy hónapot késtem csak, a kép 2010 decemberében készült.
A szobrokról részletesebben, képekkel a felvételkor még a helyükön álló darabokról: Pesterzsébet, Esztergom, Mátraszentimre.
Temérdek
Minden második vasárnap összekészülök, délre ott vagyok a húgoméknál, együtt ebédelünk. Viszek valamit a gyerekeknek, előtte gondosan becsomagolom, a kicsomagolás a kicsiknek külön öröm. A sógorom kap egy könyvet, a húgom egy csokor virágot, de azt csak a buszról leszállva, a temetőnél veszem meg, ne kelljen végighurcolni a városon. Pliszírozott szoknya, sálkendő, kiskalap, a nerc a vállamra, és irány Szentimre. Még világos van, mikor újra itthon vagyok.
Fénykép akadémiám falán
De nyugalom! Vissza fog kerülni, és ha szebb nem is, de olyan lesz, mint újkorában.
Ha volna két életem
Piramis-koncert, Balatonlelle, Bábel Kert, Szabadtéri Színpad, 2013. július 19.
Heverni holtig
Vénséges vén volt a békakirály, fele birodalmát se tudta már bejárni. Kapóra jött volna neki egy kérő, aki megfejt valamilyen találós kérdést, és megszabadítja őt országának legalább attól a részétől, aminek végképp semmi hasznát nem veszi. De lánya sem volt, csak fiai, szerteszét a világban, mind a hatan kivétel nélkül jól nősültek, boldogan éltek valahol az Óperenciás tengeren is túl, ajtót se nyitottak az öregre. Hevert hát a békakirály, nyitott szemmel, bánatosan meredt maga elé, forgatta fejében a múltat, koronájáról évente töredeztek le az egykor szebb napokat látott ékkövek, és bizony még ma is ott szomorkodik egyfektő helyében, hacsak meg nem halt azóta.
Ráfordulni a nőre
Záhorzik Nándor Ülő nő (Női figura, Napozó nő; sokféle címe van forgalomban) című szobrát 1965-ben állították fel Egerben, a kórház bejárata előtti kis parkban. Másfajta autóforgalomra tervezték, és mint oly sok díszítőszobrot, ezt is vízzel teli medencébe gondolta el létrehozója.
“Ráfordulni a nőre” olvasásának folytatásaTilosavá
Minden betű elhussant, mint csigák a csigaszedő nyugdíjasklubról szóló viccben, csak a sorban az utolsó, a Z maradt. Állt, ácsorgott egy ideig, azt hitte, véletlen tévedés lesz ez, kiegyenesedő félreértés, kiküszöbölhető csorba a mindennapok rejtélyesre rajzolt kriksz-krakszában. Jógagyakorlatok jártak a fejében, testhelyzetek, savászana, tudatállapot, összeértek fenn a fák. És jött az üzenet, X írt, persze, hogy ő, ki más. Ne várj. Szabad várni, nem tilos. Nincs semmi, de nem jövök. Ne várakozz.
