Horváth Viktor Török tükör című regényéről
Kategória: Írások
Nem terem
Ahová lépek. Ahová csak lépek, ott most semmi. Persze, ha olyan könnyen tudnék lépni. De fáj a lábam nagyon. Éppen a talpam közepén fáj, nem megy a járás se, minden lépésnél belenyilall. Ha a kezem fájna ugyanúgy, észre sem venném. Vagy bárhol máshol. De a lábam fáj, a cipő elrejti, nem látni, elég, ha én tudom pontosan, hol, a talpam kellős közepe, az érzés feleslegessé teszi az elképzelést. Fél lábbal már a sírban.
Betűk és szavak II.
Ez az ősszel megkezdett sorozat következő része, aki szereti az ilyeneket, annak jó hír, hogy mégsem a befejező rész. Ahogy abban a szeptemberi bejegyzésben idéztem, a Tipo Budapest című Facebook-csoport azért jött létre, “hogy közösen dokumentáljuk Budapest/Magyarország tipográfiai állapotát. A szép, a korrekt, a groteszk, az előremutató, az öntapadós, a hozzáértő, a kort dukumentáló budapesti utcai tipográfiát egyaránt. Mindent, ami Budapesten betűvel kapcsolatos.” 32 kép azok közül, melyeket oda korábban feltöltöttem.
Kettőn áll
Elegem lett belőle, hogy mindenben utánoz. El akarok fordulni tőle, a hátamat mutatni neki. Tudom jól, hogy a világ tükör, melybe ha belenézel, önmagadat látod millió változatban. De itt még ez sincs, az üveg egyenetlen vakolat, a foncsor helyén hófehér meszelés, sehol semmi érdekes, hiába bámulom. Minden ugyanaz. El kéne repülni, a tenger túlsó partjára. Csak ne lennék biztos benne, hogy oda is utánam jön.
TD 75
“megy a dolog, egyhez mindegyre hűen.
Találkozunk, barátaim-a-fűben.”
Szőrszálhasogatás
A férfi ezeken a félvendégségeken – a feleségéhez jött el egyik vagy másik barátnője, néha ketten is – időnként felhős arccal előrontott a szobájából, „még annyi dolgom van, sehol sem tartok”. Arról volt híres, hogy él-hal a munkáért, de valójában semmit se csinált, a teendőivel gyorsan végzett, aztán meredt maga elé hosszan, pornót nézett a számítógépén vagy játszott az interneten. Sofőr jött érte reggelenként, délután is a hivatali kocsi szállította haza, kertész foglalkozott a kerttel, takarítónő járt hozzájuk hetente kétszer, aki havonta egy alkalommal segítséget is hozott magával, egy vagy két másik nőt. De ha a férfi szőrszálat talált a fürdőszobaszőnyegen, napokra be tudta árnyékolni a hangulatát.
De be, mert valahogy be kell
Most emeld fel a papír szélét, illeszd kétoldalt a közepéhez, és az egészet simítsd le. Tereljük oda a kacsákat az ólakhoz, nem kell félteni őket, mennek azok szépen, libasorban. Rögtön fordulj jobbra, és az első utcánál, ahol nem tiltja tábla, balra, aztán megint balra, majd tovább, a lámpánál egyenesen, megkerültél egy háztömböt. Résnyire hagyná az ablakot, kérem?, hadd járjon a levegő, de a füst azért ne jöjjön be. Szerezd meg tőlük a pénzt, nekem mindegy, hogyan, de fizessék ki a kamatokat is.
Trinkwasser
Csábítgattam az unokatestvéremet, jöjjön ki hozzám Bécsbe, víz mellett élek, közel a zöld is, van fogorvosom, van fodrászom, és mert ez volt a mániája, hiszen ezt verte belé az apja, mindig elmondtam neki, jöjjön csak nyugodtan, csicsedli is lesz a farzsebben. Jut is, marad is, ne izguljon annyit már. Sosem jött, mindig csak izent, majd, majd. Most már se orvosom, se hajam, és nem igaz az sem, amit az öregek annyit hajtogattak. A víz nem boldogít.
Tíz év múlva; egy elfelezett vajdajános
Parti Nagy Lajos ötvenedik születésnapjára
[Az itt olvasható írás tíz évvel ezelőtt, 2003 októberében hangzott el a budapesti Szlovák Intézetben, apropóját nemcsak Parti Nagy Lajos ötvenedik születésnapja adta, hanem az is, hogy ebből az alkalomból a pozsonyi Kalligram folyóirat őt köszöntő összeállítást jelentetett meg (az akkori időkben, a kétezres évek elején Esterházy Péter, Kukorelly Endre, Mészöly Miklós, Nádas Péter, Pályi András kerek évfordulóján is hasonlóképpen járt el). A felkérésem arra szólt, hogy az ünnepelt méltatása mellett mutassam be röviden ezt a Kalligram-számot is.
“Tíz év múlva; egy elfelezett vajdajános” olvasásának folytatása
Pest városát ujjá. Zeke Gyula könyve elé
[Ez az írás 1995. március 8-i keltezésű, az Írók Boltjában hangzott el, Zeke Gyula Idősb hölgy három ujja vállamon című, a JAK-füzetek 77. darabjaként megjelent debütáló novelláskötetének bemutatóján. Aztán úgy felejtődött, soha sehol nem publikáltam, az elmúlt napokban, valami mást keresve, véletlenül találtam meg. Azért is adom itt közre, mert eszembe juttatja szerkesztői pályafutásom minden bizonnyal legderűsebb vasárnap délutánját.
“Pest városát ujjá. Zeke Gyula könyve elé” olvasásának folytatása
