Végre újra egy évforduló, ami megoldható fényképekkel és nem kell hozzá túl sok duma — ha ugyan a minden évben elkövetkező június 16-ot, a nevezetes Bloomsdayt, az Ulysses napját egyáltalán évfordulónak tekintjük. “Utam Joyce-hoz” olvasásának folytatása
Kategória: Írások
Egyenesen
Mit kell adni a gyomorrontásos egyszarvúnak?, szól a vicc, hát nem utat, hanem önbecsülést, lövöm le rögtön a poént. Egyenesen megmondom, úgy, ahogyan van, nem vagyok boldog. Moziba, színházba nem járhatok, a mögöttem ülők rám szólnak, pisszegnek, méltatlankodnak, hogy nem látnak, olyan helyekre, ahol sokan fordulnak meg, el sem mehetek, kíváncsiskodás, furcsállkozás, gúnyolódás az életem. A nőknél, mióta elterjedt, ők pedig elhitték, hogy a nyelv az új farok, semmi esélyem. Ezzel akarod kiszúrni a szememet?, kérdez vissza mindegyikük. Kiállok inkább a főtérre, egyenesen erre a kis állványomra, óránként húsz eurót kapok, az nem rossz pénz, össze lehet szorozni, bírom sokáig mozdulatlanul, de nem állandó a munka. Nem panaszkodhatom különben, mindenem megvan, ami kell, a mellékessel műtétre gyűjtök. Már megtaláltam az orvost, aki segít majd lónak lennem.
Kényelmesen

Jaj, ezt mindig olyan irtó helyesen mondod, hogy ne hajtsam be a könyveket a gerincüknél, mert tönkremennek. És tudom, hogy ezerszer kérted már. De hát mit csináljak, kicsim? Csak így tudok Dosztojevszkijt kényelmesen olvasni.
Arany János 200
1817. március 2-án született Arany János, ma ünnepeljük születésének kétszázadik évfordulóját. “Arany János 200” olvasásának folytatása
A Cheshire-i Macskát kergetve
Minden valaha volt macskatulajdonosnak, aki eljut idáig
Ebben a posztban hitbéli dolgokról lesz szó. Hitbéli dolgokon pedig soha nem vitatkozunk, nemcsak mert nem illik, hanem mert nem is érdemes. Az olvasónak hinnie kell a poszt történetének alább következő rekonstrukciójában: az az alap, hogy higgye el, ami itt következik, igaz. Aki ezt nem hiszi, járjon maga utána.
Mióta
— És mondd csak, mióta is mandolinozol?
“Mióta” olvasásának folytatása




