Erdőn túli utazások

Ebben az évben háromszor jártam Erdélyben. A purista Erdély-fanatikusok azonnal rám fognak ripakodni, hogy Nagyvárad nem Erdély, hanem a Partium. Rendben, megadom magam, akkor Nagyvárad majd külön bejegyzésben jön. Így tehát kétszer jártam 2017-ben Erdélyben. Ez a két út messze alatta marad a kilencvenes évek első felében teljesített éves átlagomnak, eggyel kevesebb viszont, mint az utána következő két évtizedre eső erdélyi utaim száma.  “Erdőn túli utazások” olvasásának folytatása

Minden nyárnak van egy álma

 

Kálmán C. Györgynek

 

Minden nyárnak tagadhatatlanul van egy, ennek a mostaninak is volt, még akkor is, ha történetesen még nincs is egészen vége — se a nyárnak, se az álomnak. De talán mondhatom, hogy ennek a nyárnak ez volt a szobor-álma, az ebben a bejegyzésben következő lány.

tovább olvasom

A fügefalevél, avagy túl lehet-e élni Rómát?

Hazatérésem óta gondolkodom rajta, vajon szerencsés körülmény-e, ha egy szobrokkal foglalkozó blog szerzője igen későn, élemedett korában jut el először Rómába. A blogot illetően alighanem igen. Rómában olyannyira átláthatatlanul sok a szobor, hogy ha mindezzel előbb találkozom, bizonyára óvatosabban vágok bele az elején a dolgokba; még az is lehet, egyáltalán nem vágok bele. tovább olvasom

“…mindent lerombol, / mégse mindent öl meg…”

Furcsa, hogy Kovács Ferencről, akinek szobrait a blog kezdete óta szorgosan gyűjtögetem, mind ez idáig nem írtam külön bejegyzést. Pedig a gyűjtögetésből, az alább következő képek dátumaiból is jól látszik, pályája és köztéri életműve régóta élénken foglalkoztat.  ““…mindent lerombol, / mégse mindent öl meg…”” olvasásának folytatása

Felvészem a lantot

Remélem, megbocsájtja nekem az olvasó a cím keresettségét, ugyanakkor kárpótolja majd, hogy az Arany Jánostól kölcsönzött és visszafele ferdített sorral éppen a költő megélte és megörökítette kora öregkori férfidepresszió ellentettjét fogja jutalmul kapni: két, erőtől duzzadó, az élettől még sokra számító és sokat váró, félmeztelen, kőből készült nőt.

“Felvészem a lantot” olvasásának folytatása

A szép szám

Tegnap, április 30-án érkezett el negyedik születésnapjához a blog, ma, május 1-jén már az ötödik évét tapossa. Ez a kettős időpont azért érdekes, mert az egész blog egy nappal előbb megvolt ugyan, számomra valójában mégis 2013. május 1-jén kezdett létezni, akkor szereztem egyáltalán tudomást róla. Szeifert Natália ugyanis meglepetésből megcsinálta nekem, fölregisztrált engem, azóta sem értem pontosan, hova, a domainnevemet kifizette az első évre, létrehozta a felhasználónevemet, a jelszavamat, a legelső sablont, amibe beletöltött négy Facebook-posztomat, minden ilyesmit, nekem csak meg kellett nyitnom, és mint jó júzer, engedelmesen használnom aztán az egészet. Azon kívül, hogy most is nagyon köszönöm neki, mint minden évfordulón, amelyekre egyébként a WordPress is (a domainnév meghosszabbításának éves díjfizetési kötelezettségéhez hasonlóan) kedvesen szokott emlékeztetni, gondolkodtam rajta, miképpen lehetne rendhagyóan emlékezetessé tenni ezt a napot, és arra jutottam, hogy leghelyesebb a számokat segítségül hívni — ha már az időt, az egész blogírás voltaképpeni szubsztanciáját (és ennek az évfordulónak a tényleges generáló elemét) egyetlen posztban nem lehet. Úgyhogy jöjjenek a számok.

“A szép szám” olvasásának folytatása

Egyenesen

Mit kell adni a gyomorrontásos egyszarvúnak?, szól a vicc, hát nem utat, hanem önbecsülést, lövöm le rögtön a poént. Egyenesen megmondom, úgy, ahogyan van, nem vagyok boldog. Moziba, színházba nem járhatok, a mögöttem ülők rám szólnak, pisszegnek, méltatlankodnak, hogy nem látnak, olyan helyekre, ahol sokan fordulnak meg, el sem mehetek, kíváncsiskodás, furcsállkozás, gúnyolódás az életem. A nőknél, mióta elterjedt, ők pedig elhitték, hogy a nyelv az új farok, semmi esélyem. Ezzel akarod kiszúrni a szememet?, kérdez vissza mindegyikük. Kiállok inkább a főtérre, egyenesen erre a kis állványomra, óránként húsz eurót kapok, az nem rossz pénz, össze lehet szorozni, bírom sokáig mozdulatlanul, de nem állandó a munka. Nem panaszkodhatom különben, mindenem megvan, ami kell, a mellékessel műtétre gyűjtök. Már megtaláltam az orvost, aki segít majd lónak lennem.