A blogírás kicsit olyan, mint a téli autóvezetés. Közlekedési szakemberek szerint hóban vezetni pofonegyszerű, mindössze három nehézség adódik a sofőr előtt: az elindulás, a haladás és a megállás.
tovább olvasom, éljen az elindulás!A megtalált lovas
Ez a poszt ugyanúgy hónapkitöltő poszt lesz, mint az augusztusi volt, egyszerűen nem akarom, hogy unokáim megkérdezzék majd, vajon mit csinált a nagyapjuk 2018 szeptemberében, hogy ez a hónap a blogban üresen maradt. Lehet, hogy már nem is élt az öreg? Rögtön hozzáteszem, a bejegyzés olyasmivel fog foglalkozni, amivel nagypapa az előző hónapban éppenséggel nemhogy eleget, nagyon is sokat bajlódott. Mégsem szabályos szoborposzt következik, ahogy az ezen a helyen már megszokott, hanem (ha mindenáron egy szóval akarjuk leírni) szoborfényképezés-poszt. Homályosan megvilágított műhelyem szerény kis forgácsai.
Haltelte
Kicsit lelassultam, elkényelmesedtem, ellustultam a nyáron, eredeti elképzeléseim szerint nem ez a szobor lett volna a soron következő poszt a blogban, de mivel az ide szánt nagyszabású, sorrendben amúgy háromszázadik bejegyzésemmel június óta vergődöm, és nem nagyon jutok vele előbbre, az a veszély fenyeget, hogy az archívumban a 2018. augusztusi rovat üresen fog maradni; azt pedig nehezen tudnám megértetni a külvilággal, hogy miért üres. Úgyhogy jöjjön inkább ez az általam pár napja megtalált, még nekem is friss szobor, Bors István balatonföldvári Halászfiúja — a gyorsaság amúgy is illik a szoborra találásom hirtelenségéhez.
Hal már pont
Tar István ennek a blognak régi, nem is nagyon titkos favoritja, ezt a tényt a képernyő jobb oldalán, a kicsit lejjebb görgetve megtekinthető címkefelhő különböző betűméretből szedett címkéi jól láthatóan igazolják — írtam ezt annak idején, mikor a posztot közreadtam, és egy olyan sablont használtam, ami az adott címke alkalmazásának mennyiségi arányait magával a mérettel is jelezte. Az ő neve ebben a címkefelhőben már középnagy volt, akárcsak Kerényi Jenőé, Makrisz Agamemnoné, Mikus Sándoré, Laborcz Ferencé, Somogyi Józsefé, a faviccé vagy Londoné. A mostani sablonban ez a különbség nem látható; de egyszer, ha elunom ezt, és újat választok (vagy visszatérek egy régihez), lehet, újra látható lesz. hadd nézzem tovább
Tűnődés
— Az elidegenedés szerinted az emberi világbavetettség reménytelenségének a nevelődés útján bekövetkező, a felnövekedés tapasztalatai által személyre szabott felismerése vagy pedig inkább olyan elkerülhetetlen reakció, amely a környezetünkben létrejövő interperszonális viszonyok sorozatának és tömegének érzékeléséből, e sor és e méret megtapasztalása során szükségszerűen előálló ironikus szemléletből fakad?
— Nem.
— Mi nem?
— Nem ez az elidegenedés.
— Értem.
Féltérden, guggolva
Tiszaújváros nekem az ígéret földje, nagyon úgy fest. Mióta tavaly nyáron, a Várady Sándor lányszobráról szóló bejegyzésemben megígértem további szobrokat a városból, Ungvári Lajos Napozó nője után ez a most következő Makrisz-szobor, a Fésülködő nő már a második beteljesülő tiszaújvárosi ígéretem lesz. tovább olvasom
“…de mind közül, amit te gyűjtesz…”
Vissza akkor a régi kerékvágásba, az előző, zenéről szóló poszt után újra a szobrokhoz. Előjáték jön tulajdonképpen, előjáték és bemelegítés a korsós nő már sokszor megígért, a közeljövőben bemutatandó nagy szobrászati témájához (a képek többé-kevésbé már együtt vannak, csak nézegetnem kell még őket egy darabig), és R. Kiss Lenke közkedvelt veszprémi szobra erre az előzetes szemlére a legalkalmasabb.
““…de mind közül, amit te gyűjtesz…”” olvasásának folytatása
Sosztakovics-mozaik. Széljegyzetek egy Bildungsromanhoz
Gyorsan, gyorsan, gyorsan. A blogírásnak ez a legfontosabb szabálya, gyorsan írni, lehetőleg röviden, két-három képet hozzácsapni az egy monitornyi szöveghez (ami jó, ha tartalmaz egy-két homályos, de sokatmondó idézetet), és már mehet is, falhatja az a hat-nyolc-tizennégy olvasó, aki rendszeresen követ bennünket, kíváncsi lelkünk mindenkori apró rezdüléseire vagy véletlenül éppen belénk akad az internet végeláthatatlan óceánján.
“Sosztakovics-mozaik. Széljegyzetek egy Bildungsromanhoz” olvasásának folytatása
Utazás: Délután az M1-en
Fiatal koromból, bár ehhez nyilvánvalóan hozzájárul, hogy megöregedtem, határozottan olyan emlékeim vannak a budapesti tömegközlekedésről, hogy egy-egy BKV-járművön megtett út kifejezetten kellemes társasági eseménynek számított. “Utazás: Délután az M1-en” olvasásának folytatása
Ne reménykedj, lesz oktatás
Csak tudnám azt a hetedik számot! “Ne reménykedj, lesz oktatás” olvasásának folytatása
