De nemcsak két Kodály Zoltán, két Varga Imre is. “Kodály & Kodály” olvasásának folytatása
Címke: Budapest
Utánozás madárszokás
Pierre Székely: Béke emlékmű (1983, Nagyvárad tér) tovább
Betűk és szavak II.
Ez az ősszel megkezdett sorozat következő része, aki szereti az ilyeneket, annak jó hír, hogy mégsem a befejező rész. Ahogy abban a szeptemberi bejegyzésben idéztem, a Tipo Budapest című Facebook-csoport azért jött létre, “hogy közösen dokumentáljuk Budapest/Magyarország tipográfiai állapotát. A szép, a korrekt, a groteszk, az előremutató, az öntapadós, a hozzáértő, a kort dukumentáló budapesti utcai tipográfiát egyaránt. Mindent, ami Budapesten betűvel kapcsolatos.” 32 kép azok közül, melyeket oda korábban feltöltöttem.
Budapest 140
Két nappal ezelőtt, 2013. november 17-én volt 140. évfordulója annak, hogy Pest, Buda és Óbuda Budapest néven, a jelenlegi I-XIV. kerület területén egyesült (a mai közigazgatási kerületek csak később, a harmincas években jöttek létre, a mostani Nagy-Budapest pedig 1950-ben). Későn kaptam azonban észbe, hogy feltöltsem az itt látható sorozatot, 140 képet 140 budapesti szoborról, és két nappal már túlszaladtam az alkalmon. “Budapest 140” olvasásának folytatása
Ültében a legyet
A cím persze igazságtalan. Laborcz Ferenc 1965-ös Ülő munkás című szobra csakis címadásában, közvetlenebbül talán a témaválasztásban hasonul korához, minden egyébben már saját öntörvényű szobrászati pályájának rajza, ennek a haladványnak a pillanatnyi állapotrögzítése, életének utolsó bő évtizedében, az 1971-es váratlan halálát megelőző években pedig határozott elkülönülés az egyébként érvényes kánontól.
Akkor esett le
Hogy pontosan miről is beszél.
Portré házam falán
Rimanóczy Gyula műve, a két világháború közötti modern magyar építészet időtálló alkotása, az egykori erzsébetvárosi Postapalota, szabatos nevén Budapesti Postaigazgatóság és Erzsébet Automata Távbeszélő Központ 1937 és 1939 között épült fel. “Portré házam falán” olvasásának folytatása
Pest városát ujjá. Zeke Gyula könyve elé
[Ez az írás 1995. március 8-i keltezésű, az Írók Boltjában hangzott el, Zeke Gyula Idősb hölgy három ujja vállamon című, a JAK-füzetek 77. darabjaként megjelent debütáló novelláskötetének bemutatóján. Aztán úgy felejtődött, soha sehol nem publikáltam, az elmúlt napokban, valami mást keresve, véletlenül találtam meg. Azért is adom itt közre, mert eszembe juttatja szerkesztői pályafutásom minden bizonnyal legderűsebb vasárnap délutánját.
“Pest városát ujjá. Zeke Gyula könyve elé” olvasásának folytatása
Az én Weöres Sándor-évszázadom
1986-ban a szegedi egyetemen megszereztem a tanári diplomámat. Az ötödéves magyar gyakorlótanítás néhány röpke hetének megszédülését leszámítva soha nem fordult meg a fejemben, hogy középiskolában tanítsak. Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban Ilia Mihály révén volt egy halvány, körvonalazatlan állásajánlatom, feleségem azonban nem akart Pesten élni, nekem se nagyon fűlt hozzá a fogam, hogy hat év függetlenség után a szüleimhez költözzünk vissza, úgyhogy az enyém helyett az ő szülővárosa, Pécs felé vettük az irányt. “Az én Weöres Sándor-évszázadom” olvasásának folytatása
Az utolsó mohikán
Az 1930-ra hárommillió-kilencszázezer pengős költségvetésből felépített Szent Domonkos (ma Cházár András) utcai buszforgalmi telep a budapesti buszközlekedés a húszas években megindult növekedésének köszönheti a létét. A főváros a garázs leendő helyszínének, az egykori Lóversenytér egyik szegletének kijelölése után eredetileg pályázatot írt ki, ez azonban résztvevő pályázó hiányában eredménytelen maradt.
Csak a képre emlékezem 