Címke: körbe-körbe

Fektében a lágyat

A “fekvő nő”, a szobrászat mindenkori hatalmas témája olyan archetípus, melyet felnevelt, megedzett, fölerősített az újkori és a modern festészet. Hellyel-közzel illeszkedett a huszadik század közepi művészeti normákhoz, ám ez az illeszkedés egyúttal bélyeget is sütött rá. Semleges dolog volt, a fennálló rendet legfeljebb frivolitásával karcolgatta vehemensebben, mint az “ülő nő”, az “álló nő”, az “olvasó nő” vagy a “dolgozó nő” — tovább

A gondviselésről

Bécsben sajnos nem járok olyan sokszor, mint amennyiszer kellene, illene, jó lenne. Az elmúlt években kizárólag úgy jutottam el ide, hogy valamelyik nyugat-magyarországi kisvárosban vagy valahol faluhelyen töltöttünk néhány napot, és ezek közül az egyiket arra szántuk, hogy átautóztunk a nagyvárosba. Pedig nincs a nyugati világnak olyan könnyedén elérhető pontja, koncertre, operára, kiállításra, múzeumra vagy csak egyszerűen az utcai mászkálásra alkalmas közeli helye, mint Bécs. “A gondviselésről” olvasásának folytatása

Vizesre nagyítva

Köztudomású, hogy Mikus Sándor, a huszadik század magyar köztéri szobrászatának sok nagy alakjához hasonlóan, szegény sorból származott. Eredetileg műszerészként kezdett dolgozni az újpesti Egyesült Izzóban, ahol a gyár főmérnöke, Pfeifer Ignác felfigyelt a fiatal munkás rendkívüli rajzkészségére, és anyagilag is támogatta őt abban, hogy Olaszországba utazzon művészeti tanulmányokat folytatni; bővebben

Függőkert

Van Bécsben, a Károly tér nyugati oldalán, a Kunsthallétól pár lépésre a belváros és az Operaház felé a teresedésnek egy kis csücske, ahol minden évben lehetőséget kap egy-egy kortárs művész, hogy installációt helyezzen el a területen. A sorozatot a Kunsthalle Wien szervezi, a többnyire efemer, a land-art körébe vágó alkotások néhány hétig láthatóak csak. “Függőkert” olvasásának folytatása

Mert nints rajtam rokola

Élek-halok az 1961-ben készült/felavatott szobrokért. Nem azt mondom, hogy ellenállhatatlan vonzalom ez, de másképpen dobban meg a szívem, ha azt látom egy talapzaton: 1961.  tovább

Szemedből olvasom, ha könyvből nem hagyod

R. Kiss Lenke mindössze tizenhárom hónappal volt idősebb, mint öccse, a Kádár-korszak egyik legfoglalkoztatottabb köztéri szobrászának számító Kiss István. Pályája viszont nagyjából fél évtizeddel később indult, a család még a háborús években Magyarországra települt a Biharság a román határ túlfelén elhelyezkedő, mindkettejük elemi iskolai éveinek színhelyéhez, Nagyszalontához közel eső kis falujából, Illyéről. Kiss István elkezdte tanulmányait a budapesti Képzőművészeti Főiskolán, melyet nővére néhány évvel később, 1951-57 között végzett el. “Szemedből olvasom, ha könyvből nem hagyod” olvasásának folytatása

Csak ő meg én, és ő meg ő

Az 1925-ben Ózdon született, az általában éltes korú szobrászokhoz képest nagyon fiatalon, 59 éves korában Szentendrén elhunyt Kucs Béla talán nem tartozott a hatvanas-hetvenes évek nagy újítói közé; köztéri szobrai az ötvenes évektől kezdve többnyire szabatosan megformált zsánerdaraboknak számítottak, és ezt a vonásukat, a megbízható szabatosságot mindvégig megtartották. Egyszerű megfogalmazású ülő/fekvő/térdelő nőfigurái, klasszikusabb munkás- vagy bányászábrázolásai szép számmal láthatók szerte az országban. “Csak ő meg én, és ő meg ő” olvasásának folytatása

Egy csepp vizet könnyebb háborgó tóba ejtened

Kerényi Jenő munkásságában az anya-gyermeke párosok mellett talán a leggyakoribb zsáner a fekvő nőalak; nemcsak kisplasztikai munkáiban, megrendelésre készült monumentális köztéri alkotásaiban is sokszor visszafordult ehhez a pályája legelején fölbukkant, kedves témájához.

“Egy csepp vizet könnyebb háborgó tóba ejtened” olvasásának folytatása